0:05
Főoldal | Rénhírek

Elfogadták az új mari címert

Mariföldön átnevezték az elnöki posztot és új címert, zászlót fogadtak el. Emellett megváltoztatták a nyelvtörvényt is.

Fejes László | 2011. március 6.

A Marij El parlamentje az elnöki pozíciót prezigyentből glavára nevezte át. Az előző szó a jól ismert nemzetközi terminus, az utóbbi a ’fej’ szó ószláv (délszláv) alakja, mely az oroszban ’elnök, vezető’ jelentésben használatos. A névváltoztatás ötlete tavaly augusztusban született meg Ramzan Kadirov csecsen elnök fejében, aki(re) rájött, hogy egy országnak csak egy elnöke (prezigyentje) lehet, és ez Oroszország esetében a föderáció elnöke – a köztársaságok elnökeit másképp kell nevezni. Az „alulról jövő kezdeményezés”-t a legmagasabb szinten is megértéssel fogadták, és törvényben írták elő, hogy a prezigyent címet csak a föderáció elnöke használhatja: így most a köztársaságok sorban nevezik át ezt a pozíciót. (Egyébként a helyi elnököket nem helyben választják, hanem a föderáció elnöke nevezi ki őket, tehát inkább helytartók, mint elnökök.)

A Marij El jelenlegi címere
A Marij El jelenlegi címere
(Forrás: Wikimedia commons)

A képviselők megszavazták a Marij El új címerét és zászlaját is. Ezeket június elsejétől fogják használni. Eközben Izmail Jefimov címermester, a Marij El elnöke mellett működő Heraldikai tanács elnöke a változtatás ellen foglalt állást, ezért felmentették funkciójából. (Az általa tervezett címert az utóbbi két évtizedben már négyszer módosították, legutóbb 2006 novemberében!)

A változás lényege, hogy a címerbe belekerült egy medve, a tetejére pedig egy korona. Az utóbbi mindenképpen érthetetlen, hiszen Mariföld sosem volt királyság. A medvéről pedig azt mondják a gúnyolódók, hogy ahol az állampárt jelképe a medve, az elnököt pedig Medvegyevnek hívják, ott nem lenne bölcs dolog mosómedvét (amit oroszul nem medvének hívnak!) vagy nyestet (bizony!) rakni a címerbe.

Az újonnan elfogdott címer
Az újonnan elfogdott címer
(Forrás: finugor.ru)

Az új zászlóról egyelőre nem találtunk képet. Megváltoztatták a köztársaság nyelveiről szóló törvényt is, ám hogy miképpen, arról szintén nincs hír.

Forrás

Парламент Марий Эл переименовал президента в главу и утвердил новую символику республики

Топтыгин как топ-символ Марий Эл

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (18):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
13 éve 2011. március 6. 14:44
1 tenegri

Ha jól emlékszem a Kalmük Köztársaságban már 2005 óta glava van prezident helyett, míg Kadirov csak 2007-ben lett Csecsenföld elnöke (prezident), s Csecsenföldön csak 2010 szeptemberében cserélték le a prezident elnevezést glavara.

13 éve 2011. március 6. 15:40
2 bibi

@tenegri:

:)) Jónapot, a kalmükök glavája vagyok.

13 éve 2011. március 6. 15:49
3 tenegri

@bibi: Örülök, hogy megismerhettem, kedves Alekszej Maratovics :)

13 éve 2011. március 7. 08:40
4 Ringelhuth bácsi

Valószínűleg a glava magyar tükörfordításaként jött létre a fejes. A Nyest munkatársai hogy hívják a főnöküket? Elnök úr, vagy netán fejes?

13 éve 2011. március 7. 09:18
5 bibi

@Ringelhuth bácsi:

Ez érdekes. Nekem úgy tűnik, hogy a "fejes", mint "főnök", tipikusan '45 után tűnt fel a magyar nyelvben. Amúgy a "főnök" ugyanazt jelenti mint a fejes, mert ügye fej = fő. (finn paa :))

13 éve 2011. március 7. 09:37
6 Fejes László (nyest.hu)

@Ringelhuth bácsi: Szabolcsnak.

13 éve 2011. március 7. 11:20
7 Roland2

@Ringelhuth bácsi: Miért kéne feltétlen tükörfordításnak vagy átvételnek lennie ?

A fönök az,aki irányít,szervez,ő a vállalati hierarchia "feje",másoknál magasabb pozícióban levő.De szerintem az sem lehetetlen,hogy gúnyos asszociációkból lett ez a jelentésfelvétele is a szónak: pl: (a főnök ) dirigál,okoskodik,osztja az észt,okosabbnak hiszi magát,kioktat,stb.

Nem csak az orosz glava tisztség neve származik a fej szóból hanem úgy tudom a basa-pasa tisztség neve is (török bas - fej ).

13 éve 2011. március 7. 12:25
8 tkis

@bibi: A fejes a legelső magyar szleng szók egyike (1775: Fejes - Vrgye Tißtye [Vármegye Tisztje]: mnytud.arts.klte.hu/szleng/regi/miskolci_szoj_1775.pdf, olvashatóbban: mnytud.arts.klte.hu/szleng/regi/miskolci.htm). Sőt a legelterjedtebb korai zsiványnyelvi szójegyzékünkben a sorban épp a legelső (Fejes - Tiszt Úr: mnytud.arts.klte.hu/szleng/regi/zsivanyny_1782.pdf).

13 éve 2011. március 7. 13:12
9 Fejes László (nyest.hu)

Most figyelmeztetnék mindenkit, hogy NINCS névnapom!

13 éve 2011. március 7. 13:50
10 Kincse Sz. Örs

@Fejes László (nyest.hu): Péternek van.

13 éve 2011. március 7. 13:51
11 Kincse Sz. Örs

Na jó, nincs.

13 éve 2011. március 7. 14:45
12 El Mexicano

De nekem lesz! :D

13 éve 2011. március 7. 14:59
13 Fejes László (nyest.hu)

@El Mexicano: El-nap vagy Mexicano-nap?

13 éve 2011. március 7. 15:14
14 El Mexicano

@Fejes László (nyest.hu): Micsoda humorérzék! :)) De az El még szerepel is cikkben, nem rossz!

Az eddigi csúcstartó az volt, amikor egy ismerős írta nekem e-mailben hogy "Kedves El!"... aztán magyarázkodhattam, hogy az csak egy névelő. :D

12 éve 2011. április 22. 12:52
15 Roland2

Csak félig kapcsolódik a témához:

www.youtube.com/watch?v=lnLdyJgs7BM&feature=related

Mi az a zöld-fehér-piros zászló ott a háttérben ? Úgy tudom,egyik finnugor nép zászlaja sem zöld-fehér-piros. ( www.youtube.com/watch?v=b9NpQZZGuPI )

(Bár nem értem a videót,de arra következtetek,hogy magyar vagy hungarisztika szakirányt mutatnak be,és esetleg a magyar zászlót rakták fel fordítva ???)

12 éve 2011. április 22. 13:35
16 Fejes László (nyest.hu)

@Roland2: Hát igen, ez minden bizonnyal egy csúnya blamázs...

12 éve 2011. április 22. 16:16
17 Roland2

@Fejes László (nyest.hu): (Nyelv)családban marad... :) Ezek után azon sem lepődnék meg,ha Magyarország fővárosát Bukarest néven tanulnák a diákok..

12 éve 2011. november 27. 08:53
18 scasc

@Roland2: Hej, be érdekes!

Hogy lett a _gagyi_ 'arany' jelentéséből az, ami ma?

A _pledezz_ 'szaladj!' mely nyelvből származhatik?

A lé 'pénz' akkor még _leves_, vagy esetleg már akkor is neologizmus *(leves < lé < c. lóvé).

A _bali_ 'ember' meg netán > pali, pali(madár). Akkor lehet, hogy ez mégsem a személynévből alakult?

A nyomtatottból:

_meg-ruházni_ 'verni vagy csapni', alatta: _rúhi_ 'csapás'. Nemde egy korai példája a kovi-ubi-effektusnak? (ruhi < (meg)ruházás)

(A balek *eredeti* jelentése is új volt számomra).