Különcök
A zöngésségi hasonulás szempontjából rendhagyó módon viselkedik a magyarban a [h], a [v] és a [j]. Ráadásul mindegyik más-más módon hagy rendet: felemás módon hasonulnak, de az egyik épp ott, ahol a másik nem és viszont, a harmadik pedig „rossz” irányban hasonul. Ezeket az eseteket vesszük sorra. Listázzuk a mássalhangzó+[j]-re végződő főneveket is.
A magyarban a zöngésségi hasonulásban elsősorban a zörejhangok ([p]–[b], [t]–[d], [ty]–[gy], [k]–[g], [c]–[dz], [cs]–[dzs], [f]–[v], [sz]–[z], [s]–[zs]) vesznek részt. A zöngétlen zörejhangok (a fentebbi párok első tagjai) zöngés zörejhangok előtt zöngésekké válnak – a fentebbi párok második tagjai, a zöngések pedig zöngétlenek előtt zöngétlenekké. Így például a köpdös ejtése [köbdös], a habkő pedig [hapkő]. Azonban a helyzet ennél összetettebb, most az ettől az alaphelyzettől való eltéréseket vesszük számba, azt a három mássalhangzót vizsgáljuk meg, ami a szokásostól eltérően viselkedik.
![Ha[p]kő](/media/ha-p-ko.jpg?large)
(Forrás: Wikimedia Commons / deltalimatrieste)
Zörejes és zengő
Mielőtt a konkrét hangokat megvizsgálnánk, ismerkedjünk meg a hangok főbb csoportjaival. A magánhangzó–mássalhangzó különbséget mindenki ismeri. Majdnem ugyanilyen fontos különbség van a szonoránsok (a magyarosabb, de jóval ritkábban használt nevük zengőhangok) és az obstruensek (zörejhangok) között. A magánhangzók mind szonoránsok, a magyar mássalhangzók közül szonoráns a [j], [r], [l], [m], [n] és a [ny], továbbá – mint látni fogjuk – bizonyos helyzetekben a [v] és a [h] is.
A fentebb felsorolt, zöngétlen–zöngés párokat alkotó mássalhangzók zörejhangok. Ezekre jellemző, hogy a képzésük közben egy szűk résen át nyomuló levegő össze-vissza örvénylik, és ezáltal zörejeket képez. Ejtsük a zörejhang [s]-t: zajt hallunk; ejtsük a szonoráns [m]-t, zenei hangot hallunk. A magyarban – és sok más nyelvben – a zörejhangok zöngétlen–zöngés párokat alkotnak.
Hogy a [h] zörejhang vagy szonoráns-e, vitatott kérdés. Mivel ejtése közben a levegő nem halad át szűk résen, zörej nincs benne. A zöngétlenségét az okozza, hogy a hangszalagok annyira széthúzódnak, hogy nem kezdenek maguktól rezgésbe, szemben például a magánhangzókkal, amelyeknél közelebb vannak és a levegő áthaladásától rezegni kezdenek. Ugyanakkor a [h] volna az egyetlen szonoráns, amelyik alapesetben zöngétlen, az összes többi szonoráns hang zöngés.
(Forrás: ebay)
Hasonul, de nem hasonít
A standard magyarban a [v] a többi zörejhangtól eltérően viselkedik: hasonul, de nem hasonít. Amikor egy [v]-t zöngétlen zörejhang követ, maga is zöngétlenné válik: szívtipró [szíftipró], évszak [éfszak]. Azonban a [v] előtt nem zöngésednek a zöngétlen zörejhangok: hatvan [hatvan], nem [hadvan], Vasvár [vasvár], nem [vazsvár].
Gúnyolódásból szokás a zöngésítést „túlcsinálni”: vasi [vazsi], Vas megye [vazs megye]. Valójában ezeket nem ejtik így magyar beszélők, eltérés csak [v] előtt van.
Vannak viszont olyan magyar beszélők – éppen például Vasváron –, akik [hadvan]-t és [vazsvár]-t ejtenek. A szívtipró és az évszak náluk is [szíftipró] és [éfszak]. Az ő nyelvjárásukban tehát a [v] „teljes jogú” zörejhang: hasonít is, nem csak hasonul.
![Va[zs]vár](/media/va-zs-var.jpg?large)
(Forrás: Wikimedia Commons / Civertan / GNU-FDL 1 2)
Fonetikusok megfigyelték, hogy a magánhangzó előtti [v]-t sokan másképp ejtik, nem zörejhangként, hanem zörej nélkül, szonoránsként. Ez az ejtés a zörejtelenségében hasonlít a [w]-re, de csak az ajkaknál képezzük, míg a [w]-nél a nyelv háta is megemelkedik a lágyszájpad felé (ahogy pl. a [g]-nél). Van is erre IPA-jelünk, a [ʋ]. Tehát sav [sav], de savas [saʋas], vas [ʋas]. A [v] tehát éppen akkor hasonul, amikor mássalhangzó követi, és amikor emiatt zörejesen ejtjük, míg ha magánhangzó követi, akkor nem zörejes és nem is zöngésíti az előző mássalhangzót. A [v]-nek ez a felemás viselkedése megfigyelhető más, zöngésségi hasonulást mutató nyelvben is (pl. lengyel, orosz, szlovák).
Kérdés azonban, hogy vajon Vasváron, ahol a [v] zöngésít is, ott tényleg zörejesebb-e, azaz azért zöngésíti-e az előző zörejhangot, mert abban a nyelvjárásban maga is az. Bárhogy is van, az biztos, hogy a mássalhangzó előtti, tehát mindenképp zörejes [v] pl. a Wrangler [vrangler] szóban a standard nyelvjárásban nem zöngésít: hat Wrangler [hat vrangler], nem [had vrangler]. Ugyan ez ritkán előforduló helyzet, emiatt mégsem teljesen megnyugtató a magyarázat, hogy kétféle [v] van, ebből adódna a viselkedésbeli eltérésük.
Hasonít, de nem hasonul
Szintén felemás módon viselkedik a [h]. Zöngétleníti az előző zörejhangot: varázshaj [varáshaj], üvegház [üvekház]. Ez zörejhanghoz méltó viselkedés. Ugyanakkor, zörejhanghoz korántsem illően, ő maga nem zöngésedik. Még példát sem tudunk adni, hiszen a [h] csak magánhangzó előtt fordul elő, viszont ahhoz, hogy hasonuljon, zöngés zörejhangnak kellene utána állnia. Ha nem magánhangzó követi, a [h] helyett egy másik, hozzá sok szempontból hasonló hangot találunk, amit [ch]-val szoktunk a magyaros átírásban visszaadni: sah [sach], fach [fach]. Még az sem egyértelmű, hogy a [ch] és a [h] ugyanannak a hangnak két változata-e, vagy két egymástól független hang a mai magyarban.
A [ɣ] a [ch] zöngés párjának a jele. Kellően laza beszédben fordul csak elő a magyarban, pl. az igen-ben a [g] helyén.
Mindenesetre a [ch] (sem) zöngésedik: sahbarát [sachbarát], nem [saɣbarát], fachból [fachból], nem [faɣból]. Vagyis az a különös helyzet áll elő, hogy a [ch], ami zörejhang, nem vesz részt a hasonulásban, ezzel szemben a [h], amiben nincsen semmi zörej, részt vesz ebben a zörejhangokra jellemző hasonulásban: zöngétleníti a megelőző zörejhangot.
(Forrás: Wikimedia Commons / Robert L. Knudsen)
Csak szó végén hasonul
A magyar hangleíró-hagyomány zörejhangnak tartja a [j]-t, de erre sem a viselkedése (szinte sosem vesz részt a zöngésségi hasonulásban), sem a fizikai tualjdonságai (nincs zöreje) nem adnak okot.
A [v] és a [h] viselkedésétől is különbözik a [j]-é. Ez a mássalhangzó a legtöbb helyzetben kimarad a zöngésségi hasonulásból, se nem hasonít: kapjon [kapjon], nem [kabjon]; se nem hasonul: a tejpor [tejpor]-ban a [j] kiejtése nem változik. Ezen nem is csodálkozunk, hiszen a [j] nem zörejhang, hanem szonoráns. Tehát ugyanúgy viselkedik, mint pl. az [l].
A [j] egyetlen helyzetben zörejes a magyarban: mássalhangzó után, szó végén. Ez ritka helyzet, kötő (felszólító) módú alakokon kívül csak a férj, fürj, sarj és szomj szavakban fordul elő.
(Forrás: Wikimedia Commons / Tony Wills / CC BY-SA 3.0)
A szó végi zöngétlen [j]-t [ç]-nek, a zöngés párját [ʝ]-nek írjuk át, a megfelelő IPA jeleket alkalmazva. A kötő/felszólító mód egyes szám második személyében egy hosszú és egy rövid alakot találunk: kapjál és kapj (határozott tárggyal is: kapjad és kapd).
Az egyes szám második személyű, határozatlan tárgyú, rövid alakú kötő/felszólító módú igék nagyobb változatosságot mutatnak, ebben a helyzetben már zörejhangok is előfordulhatnak a szó végi [j] előtt, zöngétlenek is: lopj [lopç], lökj [lökç], döfj [döfç]; és zöngések is: dobj [dobʝ], rúgj [rúgʝ], óvj [óvʝ]. Látjuk tehát, hogy a [j] zörejhang-változata már részt vesz a zöngéségi hasonulásban: zöngétlen után zöngétlen [ç] lesz, zöngés után zöngés [ʝ]. Ez azonban nem a szokásos zöngésségi hasonulás, hiszen abban egy mássalhangzó az őt megelőző mássalhangzóra hat. Itt viszont az igető végi mássalhangzó zöngétlensége jelenik meg az őt követő mássalhangzón, a zörejhangként megjelenő [j]-n.
A különcködők
Látjuk tehát, hogy a magyarban három mássalhangzó viselkedik rendhagyó módon a zöngésségi hasonulás szempontjából. Közös sajátosságuk, hogy mindháromnak van zörejesebb változata is és kevésbé zörejes is. Ennek az a jelentősége, hogy a zöngésségi hasonulásban rendszerint csak zörejhangok vesznek részt.
A [v] viszonylag normálisan viselkedik: a zörejesebb – nem magánhangzó előtti – verziója hasonul (azaz zöngétlenedik, ha zöngétlen zörejhang követi: tévtan [téftan]), a kevésbé zörejes – magánhangzó előtti – verziója viszont nem zöngésíti az előző zörejhangot (hatvan [hatvan], nem [hadvan]).
(Forrás: Wikimedia Commons / Joris Hoefnagel)
A [h]-nak viszont épp a nem zörejes változata teszi zöngétlenné a megelőző zörejhangot (távhő [táfhő]), míg a zörejesebb változata semmilyen hajlandóságot nem mutat arra, hogy zöngésedjen (fachba [fachba], nem [faɣba]).
A legkülönösebb viselkedést a [j] mutatja: ennek ugyan csak a viszonylag ritkán, szó végén, mássalhangzó után előforduló zörejes változata hasonul, viszont a hasonulás itt, a magyarban teljesen szokatlan módon, nem visszafelé, hanem előrefelé hat. A [j] az előző zöngétlen zörejhang hatására válik zöngétlenné (lopj [lopç]).
Valami gond van itt a szoveggel... A vegen ismetli az elejet, nezzetek meg es jatsatok.
Egyebkent nagyon erdekes cikk!
Itt most El Phedro megturmixolta a fonológiai és fonetikai fogalmakat. A lágy v, zöngétlen h, szó végi zöngés/zöngétlen j semmivel nem kevésbé zörejes fizikailag. Az obstruens nem attól lesz az, hogy nagyobb zörej van benne (bár kétségtelen, hogy általában nagyobb szokott lenni a zöreje), hanem hogy van zöngés-zöngés párja ÉS részt vesz zöngés-zöngétlen hasonulásokban oda-vissza. Attól még, hogy valami közelítőhang, attól még lehet obstruens. Az egész obstruens-szonoráns megkülönböztetésnek inkább fonológiai értelemben van értelme, ahogy a mássalhangzó és magánhangzó szembeállításának.
Fonetikailag a beszédhang az beszédhang, és kész. Persze arról fonetikailag is lehet beszélni, hogy a réshangoknál a levegő kiáramlása, turbulens, visszakanyarodó légörvényt okoz, aminek erősebben súrlódó hangja van. Ezzel szemben a közelítőhangoknál a szűkület mértéke kisebb, így az áthaladó légáramlatban nem keletkeznek turbulens örvények, csak minimálisan súrlódó hangja van. Sőt, Canepari szenszej megkülönböztet még félréshangot, amelyik a réshang és közelítőhang között van (az angol wound w-je, a yeast j-je, a sztenderd német j-je mind-mind félréshang). Vannak ezentúl félközelítőhangok is, ezek a közelítőhangok és a legzártabb magánhangzók között helyezkednek el. Mindennek azonban fonológiailag nincs jelentősége. Van, aki a n-net is zárhangnak tartja, de ez hülyeség, mert nem keletkezik a kiáramló levegő előtt teljes zár, inkább csak elterelődés történik a szájüregből az orrüreg felé. Persze összefüggés lehet, mert nincs olyan nyelv, ahol zárhang szonoránsként viselkedne.
Egyébként ez a [ʋ] idegesít, mert sok helyen olvasom, hogy ejtenek ilyet a magyarban is, de még egyszer sem hallottam, valaki megdobhatná a vakerolóstotot hangmintáva'. g-réshangot sem hallottam még senkitől, egyedül A Phortorikói állítja magáról, hogy ő intervokálisan ejt [ʋ] közelítőhangot, [ɣ] réshangot, valamint [b] közelítőhangot. Meg neki állítólag az sz-sze is tisztán dentális (tipikus spanyol-amerikai, élesebben szisszenős sz, amikor a kiáramló levegő nem megy a felső így felé, hanem egyenesen a fogsornak terelődik neki), nem denti-alveoláris, ahogy a semleges magyarban.
Ohh, kozben megtortent...
@El Vaquero: „Van, aki a n-net is zárhangnak tartja, de ez hülyeség” Zárhang (okkluzíva)≠explozíva. Az [n] bizony zárhang, de nem explozíva. És vannak jelenségek, ahol a [m], [n] együtt viselkedik a [p], [t], [k], [b], [d], [g]-vel.
@szigetva: akkor ez fordítási gikszer. Az más, explozíva az lehet, de fordítás nélkül az explozívákat szokás inkább zárhang alatt érteni. Az explozívát inkább akadályhangnak kéne magyarítani, bár még az sem lenne a legjobb elnevezés, mert az akadály csak orális.
@El Vaquero: hu.wikipedia.org/wiki/Zárhang
A lusta fonológusok gyakran zárhangot (stop) mondanak az explozivára, mert úgyis mindenki tudja miről van szó. A nazális zárhangokat meg úgyis csak nazálisnak hívjuk, mert kontrasztíve a legtöbb nyelvben úgyis csak a két-három nazális zárhang nazális.
@El Vaquero: Az más, *okkluzíva az lehet...
@nbsp;
@szigetva: elég baj ez a lustaság, ha már a szakemberek sem precízek, akkor másoktól milyen alapon várhatnánk el? Pontosabb kifejezést használni pénzbe nem kerül.
Már a szerző korábbi írásaihoz fűzött (és nem csak az El Vaquero-féle okoskodó autodidakta "szakemberektől" származó) megjegyzésekben is felvetődött, hogy SZP elég laza ismeretekkel rendelkezik a (magyar) fonetika-fonológia bizonyos kérdéseiről és/vagy tényeiről. (Pl. szonoráns h. Látta már valaki a (zöngétlen) h F1-F3 formánsait?)
Én ezekhez a szakmaibb dolgokhoz nem szeretnék hozzászólni egy ismeretterjesztő portálon. Ellenben hadd emlékeztessek arra a kevéssé ismert tényre, hogy egyszerűen nem igaz ez a kijelentés: "Gúnyolódásból szokás a zöngésítést „túlcsinálni”: vasi [vazsi], Vas megye [vazs megye]. Valójában ezeket nem ejtik így magyar beszélők, eltérés csak [v] előtt van."
Elő kellene venni a magyar dialektológiai munkákat (tudom, egy anglista nem okvetlenül járatos a témában), és megnézni mondjuk a Magyar dialektológia c. könyvet vagy még inkább Imre Samu monográfiáját, és egyből kiderülne (olyasmik mellett, hogy a ködve 'kötve' mellett kötfe forma is van, meg husfét, vagy hogy Nyitra környékén a h nem hasonít), hogy a nazálisok előtt igenis van zöngésedés a nyugati nyelvjárásterületen (hád nem, kizsmiska). Azaz bizony létezik a "Vazs megye" forma egyes vidékeken, és nem csupán gúnyolódás.
@seta92: „szonoráns h” Nem értem a problémát, a cikk ezzel kezdi: „Hogy a [h] zörejhang vagy szonoráns-e, vitatott kérdés.” Néhány szerző, aki szonoránsnak mondja a [h]-t: David Odden (2005), Introducing Phonology, 148. o; Iggy Roca & Wyn Johnson (1999), A Course in Phonology (ennek most a lapszámát nem tudtam megnézni); Juliette Blevins: www.cunyphonologyforum.net/SEGPAPERS/Blevins.pdf ; Noam Chomsky & Morris Halle (1968), The Sound Pattern of English, 303. o. A szonoritási hierarchiákból mindenesetre gyanúsan hiányozni szokott a [h] (és a [ʔ]).
Mivel a cikk alapvetően a standard nyelvjárásról szól, nem szándékoztam minden változatot említeni, csak a legismertebb nyugatdunántúli [v] előtti zöngésedést. Igen, lehetett volna írni a hús[f]étról, valamint ennek lengyel párhuzamáról, a [h] előtti zöngétlenítés hiányáról, ami, gondolom, szlovák hatás, de van a cikkeknek egy terjedelmi limitjük.
Hogy nem volna Va[zs]megye, azt valóban az emlékeimből vadásztam elő (nem árulom el, melyik tanáromtól hallottam, mert ezek szerint rosszul emlékeztem), szakirodalomban nem néztem utána. Elég lett volna a *va[zs]i.
@seta92: re: va[zs]megye: úgy látszik, más is úgy tudja, mint én: antiskola.eu/hu/beszamolo-beszamolok-puskak/22707-dialektologia-foga (jó, ez nem tekintélyérv akar lenni); továbbá úgy tűnik, hogy az [m] nem zöngésít: www.e-nyelv.hu/2012-03-01/kolozsvar/
Kérhetek hivatkozásokat?
@szigetva: Vazs megye, az Vas megyében bizony VAZS. S valszeg Zalában is az. Hja, a vend-szláv-magyar nyelv. Ezen nem lehet vita. Hogy miért? Mert a Z/Zs az S/Sz előd-hangpárosa.
@seta92: értem, te vagy a helikopter. Az nem zavar, hogy az ilyen fonológiai, fonetikai témákhoz egyébként hozzá sem tudsz szólni? Csak ha rád jön a megmondókedv, akkor pályaszélről jól beugatsz, mert épp most tanultatok róla az egyetemen, de vizsga még nem volt belőle. Én ugyan valóban autodidakta vagyok, de én veled ellentétben tényleg foglalkozok a témával a gyakorlatban is, nem csak 1-2 előadás meghallgatása után okoskodok bele. De csak azért foglalkozok vele, mert talán az egyetlen barom vagyok ebben az országban, akit tényleg érdekel egyáltalán a téma és látja is a valódi értékét, és nem csak azért vakerolok róla, mert csak szabadbölcsészetre vettek fel, gyorsan kellett valami elméleti szakdolgozati téma, vagy csak a fonetikai tanszéken volt hely valahol, míg máshová nem jutok be, oda meg úgyse akar menni senki. Persze foglalkozott a témával más is, de pl. Gósytól mostanában nem olvasni fonetikai dolgot (vagy csak a netre nem teszik ki), míg Idegennyelvőr meg feladta a témával foglalkozást. Így meg velem kell beérned, az a rossz hír. Megmondás mellé, meg ha lehet, linkeket is kérünk.
Ez a szonoráns-obstruens szembeállítás, bár alapvetően fonetikai alapja van, fonológiai fogalmak, és mint ilyen relatív, elrugaszkodhat a hang fizikai tulajdonságaitól, mivel fonémára is rá lehet mondani. Ha a h fonémának nem lenne ilyen felemás tulajdonsága, hanem a nyelv fonológiai rendszerében a szonoráns fonémákkal viselkedne teljesen azonosan hasonulás szempontjából (elméletileg nem zárná ki semmi, hogy viselkedhetne, az megint más, hogy nem viselkedik így). Akkor lehetne rá mondani, hogy fonológiailag szonoránsnak tekinthető. Fonetikai síkon ez az egész szonoráns-obstruens szembeállítás felesleges hülyeség, tradicionális sallang, csak azért szoktak ezen felosztás, és úgy általában fonémák mentén csoportosítani a fonetikusok, hogy ne összevissza írjanak az allofónokról, hanem legyen közöttük valamiféle logikus rendszer. Utóbbiakra legalább szabályokat, jóslásokat is lehet alapozni. Azt senki nem állítja, hogy a [h] hangnak fizikai tulajdonságait tekintve köze lenne az [m], [n], [l] és hasonló hangokhoz, és formánsokat kéne rajta nézegetni.
A dialektológiához nem értek, pedig érdekelne az is, de a magyar sajnos hangtani téren nagyon felszínesen dokumentált nyelv, még a sztenderd változata is nagyon gyéren van leírva hangtanilag (ide értve a fonetikai és fonológiai oldalt is), de ez a többi nyelvről is elmondható. Egyedül az angol az, amivel kiemelten sokan foglalkoznak (különösen az RP és a GA), és tényleg egész könyvtárnyi anyagokat dokumentáltak össze csak a hangtanáról (fonológiára és fonetikáról vegyesen, bár inkább a fonológiai részéről). Még akkor is, ha sok hülyeséget írnak az angolról, legalább arról írnak. A seggem a földhöz verném, ha magyar hangtanból is ilyen választék lenne elérhető. Még olyan nagy nyelvek sztenderd változatai sincsenek rendesen dokumentálva hangtanilag, mint a spanyol, mandarin kínai, német, francia, pedig azokat nem két ember beszéli, meg a gazdasági-politikai jelentőségük sem olyan csekély. A francia, spanyol pl. dokumentálva van valamennyire, de a róluk szóló anyagok zöme tradicionális, 100 éve elavult, elméleti, akadémiai hülyeség, a gyakorlatban nem sok közük van egyik ténylegesen beszélt nyelvváltozathoz sem, igazából csak dísznek vannak. Sem tanulásra, sem logopédiai célokra, sem nyelvművelésre, sem semmire nem alkalmasak, csak szépen mutatnak díszkötetekben, ábrákkal, krixkraxokkal, meg hangzatos fogalmi felosztásokkal, szakszavakkal.
@Krizsa: De Heves megyében meg nem „előd-hangpárosa”, mi?
@seta92: „SZP elég laza ismeretekkel rendelkezik a (magyar) fonetika-fonológia bizonyos kérdéseiről és/vagy tényeiről”
„Elő kellene venni a magyar dialektológiai munkákat [...] a nazálisok előtt igenis van zöngésedés a nyugati nyelvjárásterületen (hád nem, kizsmiska)”
A Kiss Jenő-féle magyar dialektológia a 339-340. oldalon foglalja össze, hogy milyen hasonulásos jelenségek vannak a magyar nyelvjárásokban. Kb. fél oldalon át tárgyalja a v különböző hasonulásos jelenségeit. A nazálisok zöngésítő határásól ezt írja:
„Nyugat-dunántúli nyelvjárást beszélőknél időnként előfordul, az elöl képzett nazálisok által indukált zöngésülés is (hád nem, kizsmiska).”
Tehát míg kedves kommentelőnk szerzőnk csepülésével van elfoglalva, elfelejt említeni két fontos dolgot:
1. Nem egyszerűen a nazálisok zöngésítő hatásáról van szó, mert (legalábbis az állítás szerint) az ny nem vesz részt benne.
2. Szó sincs arról, hogy az n és az m szabályosan zöngésítene, mint ahogy a v teszi, legfeljebb alkalmanként előfordul. (Alkalmanként viszont az l-lel is előfordul: bicigli, hőmérsé[g]let.)
Ami tehát a Va[zs] megyét illeti, ez azon nyelvjárásterületen is, ahol előfordul, legfeljebb alkalmanként hangzik így.
"Ami tehát a Va[zs] megyét illeti, ez azon nyelvjárásterületen is, ahol előfordul, legfeljebb alkalmanként hangzik így."
NEM.
Én 6 éves koromtól 18-ig minden nyáron Ostffyasszonyfán töltöttem 1-2 hónapot. Gyakran jártunk Csöngére, Rábaújfaluba - a rokonokhoz Cselldömölkre és Sárvárra, vásárloni meg Szombathelyre. Részt vettem az aratásban, szőlőművelésben, kukoricatörésben - és a szomszédolás mindenfelé. A nagyszüleim ú.n. "amerikás" magyarok voltak, vagyis Kanadában éltek sokáig és onnan jöttek vissza. Nagyon sok "kanadás" és ángyom-komám volt nekik mindenfelé. 18 éves koromtól 37-ig is gyakran voltam még ott.
MINDENKI Vazs megyének hívta Vas megyét.
"Listázzuk a mássalhangzó+[j]-re végződő főneveket is.... A [j] egyetlen helyzetben zörejes a magyarban: mássalhangzó után, szó végén. Ez ritka helyzet, kötő (felszólító) módú alakokon kívül csak a férj, fürj, sarj és szomj szavakban fordul elő."
Még van legalább egy ilyen szó, az "alj". A szoknyát szokták így nevezni a női nyelvben. Annyira nemhez kötött, mint amikor a nők az "anyag"-ról beszélnek. Férfitól még nem hallottam, de a "sötét alj" milliónál több találatot ad a neten.
@korhely: Az "alj" ejtése [ajj].
Ez itt nyújtott [j], és ezért nem számít két mássalhangzónak a [jj]?
Ha a szóvégi helyzet ennyit változtat a j zörejességén, akkor a szó belsejében ill. a szóvégen ejtett palatális és a palatizált mássalhangzók között is lehet különbséget találni a zörejességben?
A hangok és azok hangszíneinek, konfrontációinak megnevezése (névvel ellátása) semmiféle plusz információ nem ad. Mire?
Arra nem ad, hogy mi a szerepük
a környezetből felveendő hanghatások (input),
a memóriába bekerülő (tárolás)
és a környezőknek leadandó (output) szempontjából.
Vagyis ezek a NEVEK (pl. szonoráns), nem adnak semmiféle információt a hangok és hangcsoportok kommunikációs szerepéről (a bennük rejlő ismeretanyagról).
***
A sémi (az afrikai) torok-magánhangzók diftongusokon keresztül lágyultak le az európaiak által ismert, és ők csak ezt ismerik - lágy magánhangzókra.
Az említett W (de az nem a V), I/J és a H/Ch/K változatok is e lelágyulási folyamat fennmaradó köztes termékei. Tehát a cikkből - és általában a fonológiából - nem derül ki, hogy miről van szó. Addig, amíg szigetva (a fonológusok, de a hivatalos nyelvészet (sem) nem ismerik a torokhangokat, mert azt sem tudják, mik azok, (pedig ma már a hangos videok is fenn vannak az interneten),
addig nincs miről beszélni.
Mert a hangok képzésének MIKÉNTJE - az biológia és mechanika. Nem pedig nyelvészet. Azért nem nyelvészet (kognáció), mert az ember a 7 millió éves beszédfejlődése közben soha nem mérlegelt hangképzési (gége, nyelvállás, stb.) kunsztokat.
Engem pont tegnap figyelmeztetett egy helyi lakos arra, hogy nem "hamraá", hanem "hamraá" (=felrepülés, ellenkezés). Pedig az ő beszédében én is hallom a különbséget, de én akkor sem ejtem úgy. Utánozni is csak akkor tudom, ha direkt akarom.
Azért különítette el a hiv. nyelvészet hermetikusan a sémi nyelvcsaládot, amiknek a betűtípusai is eltérő (úgyse ismeri "senki", nemhogy ki tudnák olvasni),
hogy ne derüljön fény az európai nyelveknek bepancsolt, mű-latin - eredetére. Ezért kell elkülöníteni az afrosémi nyelveket - és még egyet: a MAGYART. Mert ezek már 2ooo éve sose "fogadnak szót."
Meg persze még az északi "finnesek" sem. (Azokat sem ismeri senki - mehet!). Így pont őrájuk osztották ki az elkülönítő manipulációt.
Az északi finnesek így váltak a magyar nyelvnek - a KM-ből való eredetének, abból kiszorításának - az eszközévé.
@korhely: Ez hosszú [j], amit a magyar helyesírás két j-vel jelöl.
@korhely: Más hangokkal is előfordul, hogy máshogy viselkednek magánhangzók között, mint pl. szó végén vagy msh előtt. A spanyolban a palatálisságot is tudja befolyásolni: do[ny]a vs do[n]cela. Amennyire tudom (sose mértem, és aki kiméri, biztos fel tud fedezni kisebb különbségeket), a magyar [j] nem zörejes, ha mgh áll utána vagy előtte.
@Krizsa: „Vagyis ezek a NEVEK (pl. szonoráns), nem adnak semmiféle információt a hangok és hangcsoportok kommunikációs szerepéről (a bennük rejlő ismeretanyagról).” Szalmabábot csépelsz ismét. Ezek a nevek, kategóriák arra valók, hogy elkülönítsék a hangoknak olyan csoportjait, amelyeknek tagjai különbözőképpen viselkednek. A szonoránsok például — jóllehet szinte kivétel nélkül zöngések — nem vesznek részt a zöngésségi hasonulásban a nyelvek túlnyomó többségében (ahol van ilyen).
A hangokban nem rejlik „ismeretanyag”, a nyelv kettős tagoltságú, egy-egy hanghoz ritkán kapcsolható jelentés, és akkor is csak bizonyos helyzetben, pl. a magyarban a [k] a szó elején sose jelent többes számot.
@szigetva: "A spanyolban a palatálisságot is tudja befolyásolni: do[ny]a vs do[n]cela."
Még egyszerűbb a doña (< lat. donna < dóm(i)na) vs. don (< domnu < dóm(i)nu); ez utóbbi hangsúlyos és nem rövidült alakjában szintén megjelenik a palatalizáció: dueño. A spanyol ñ egyébként magánhangzók között hosszú, kb. a magyar [ny] és [nny] között van (igazság szerint leginkább [nyj]), tehát szerencsésebb a [donnya]~[donyja] átírás.
Ugyanez igaz a [j]-re is: doncella [donszejja] (< [donszellʲa], van, ahol még ma is így ejtik, pl. Észak-Közép-Spanyolországban néhány régió, ill. Bolívia).
Mivel ezek hosszú latin mássalhangzók folytatói, a hosszúságukat megtartották az igényes beszédben, persze függ a hangsúlytól is (pl. a mañana [mannyána], de az español [eszpanyól]).
@szigetva: "...a nyelv kettős tagoltságú, egy-egy hanghoz ritkán kapcsolható jelentés"
NEM IGAZ. A mássalhangzók egyesével is, de főleg párosával - az egész eurázsiai kontinensen átívelő (a süket nyelvcsaládokat semmibe vevő) mind közös ÉRTELMEKET hordoznak.
Az is lehet, sőt valószínű, hogy ez a tézis a világ összes nyelvére érvényes. Csak én összesen 7 eurázsiai nyelvet ismerek. Részben nagyon jól, részben elég jól - hármat pedig (latin, francia, finn) csak valamennyire. Tehát amíg nem fogok pl. kínai, pápua vagy bantu nyelven is tanulni, a többiről nem nyilatkozom.
És persze arra a [j]-re is igaz ez, amely nem a latin -ll-ből, hanem a -(g)i-ből jön: mayor [majjor]~[magyor] (fortícióval), playa [plajja] (illetve nyelvjárási változatai: [plagya] ~ [plazsa] ~ [plasa]).
@Krizsa: Vegyük észre, hogy ha elfogadjuk, hogy a mássalhangzók párosával jelentenek valamit, az éppen a kettős tagoltságot bizonyitja.
@szigetva: NEM. A kettős mássalhangzó egységek IS az ősi, környezeti hanghatások szűrleményei még az emeri faj genetikusan beírt (velünk született, nem kell hozzá gondolkozni hozzá) tudatában.
Mrr (morog, nagy lehet az, ami morog, végez velem), krrr (köröz, ált. fenyegeti az emlőst, de ha madár, akkor talán csak a madártársait figyelmezteti), srr (sor, sorozat), tk-tk (ütögetés), pfff (puffogás), ssz! (elrepül vele, nyilván meg is ölte már), rssz (rossz, szétmarcangolta), wjjj, oujj (ragadozó madárhang: belekarmolt, kivájta), trr (törik), prr pörög)...
van még kb. 2oo. Mind kell?: Gyöknyelvészet G portál -itt van a honlapom.