Halál és gyász
A halál olyan dolog, melyre nehéz szavakat találni. Szerencsére azért vannak rá vonatkozó szavaink. Cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogy honnan.
November másodika a halottak napja, ekkor emlékezünk elhunyt családtagjainkra, barátainkra, ismerőseinkre. Ennek kapcsán néhány, a halállal kapcsolatos szó eredetét vizsgáljuk meg.
Maga a (meg)hal ige ősi, uráli eredetű – ez nem meglepő, hiszen a szó az alapszókincs magjához tartozik: megfelelői – a lapp kivételével – minden uráli nyelvben megtalálhatóak, ráadásul azonos jelentésben. A holt és a halott egyaránt az ige befejezett melléknévi igenévi alakja: a holtban az o ugyanúgy fejlődött mint a létige (van, vagy, vala, való stb.) volt alakja.
A hulla szó viszont nem a hal igéből keletkezett, hanem a hullból. Ennek két finnugor eredeztetése is van: az egyik egy ’befejeződik, elmúlik, megszűnik’ jelentésű igéből, a másik egy ’leválik, kimegy, le-, kiesik’ jelentésű igéből vezeti le a mai magyar szót. Az bizonyos, hogy az előbbi ige létezett, de bizonytalan, hogy a magyar ebből származik-e. Az utóbbinak a léte is bizonytalan, de a szó mai magyar jelentése alapján valószínűbb, hogy a magyar ebből származik. Akárhogy is, a hulla eredetileg az ige folyamatos melléknévi igenévi alakja volt, azaz a mai hulló alaknak felelt meg.
A (meg)hal szinonimájaként használt (el)huny szintén uráli eredetű, de ennek eredeti jelentése a ’(szemet) huny’, a különböző nyelvi megfelelői is ezt jelentik. A magyar ’meghal’ jelentése eufemisztikus okokból alakult ki. Korábban az ige igekötő nélkül is kifejezhette ezt a jelentést.
A gyász viszont török eredetű: korai adatok alapján ’kár, bánat, halál’ lehetett az eredeti jelentése, de több török nyelvben kialakult a magyaréval megegyező ’gyász’ jelentése is. Lehetséges, hogy egy arab ’kétségbeesés’ jelentésű szóra megy vissza, de ezt korai előfordulása meglehetősen kétségessé teszi.
Bár nem akarok az arab nyelvből második spanyolt csinálni, azért az utolsó mondathoz érdekességképpen közlöm az arab szót: يــأس [ya's]. A Koránban már szerepel képzett alakja, szóval a 7. század elején használatban volt a Hidzsázban. :)
Érdekes lenne a török megfelelőket megnézni, ill. tudni, hogy milyen korai az ottani előfordulás. Nagyobb számú török népességgel csak a század végén kerültek kapcsolatba az arab ajkú népek, de még inkább a 8. században (a Kaukázuson keresztül és Közép-Ázsiában).
@Buxoro: "a század végén" - értsd 7. század, amikorra már elérték az északi és északkeleti határaikat a muszlim hódítók.
Azt hiszem, mivel "hely" szavunk régiesen "hell" volt, az "y"-t megjelenítő "hang" nem csak a megelőző mássalhangzó "lágyítója"-ként, hanem egy, a "j"-hez hasonló mássalhangzóként is előfordulhatott bizonyos nyelvjárásokban, ezért jöhetett létre teljes hasonulás..
Az alábbi szócsoport talán "hulló" kifejezésünkhöz kapcsolódik:
kül-ső/ hül-ő/ hül-ye/ hül-lő (magas magánhangzós)
*k(h)úl-só (k=t túl-só)/ / k(h)ull-og, *(k)hull-ong--, hull-ik.. (mély m. h.)
@mederi: én meg azt hiszem, hogy a hely szavunk régiesen is hely volt, azaz /hɛʎ/, most tájszólásokban is az a könyelvi /hɛj/ mellett. A /ʎ/ mára már nagyon régóta egyenlő lett a /j/-vel a köznyelvben, de nyelvjárásokban még előfordul a /ʎ/ [ʎ]-ként vagy [l]-ként. Hasonlóan a zsemlye is /ʒëmʎɛ/, nem véletlenül fordul elő l-lel, j-vel, meg mindenhogy.
Aha, az arabbal már óvatoskodtok összehasonlítani időnként, de a sokkal régebbi héberrel, amiből az arab csak 2000 évvel később fejlődött ki, azzal nem.
A héber gaszász = haldoklott. Ez a gyász.
A meghal pedig, bizony hogy a patravetett, dög-lött hallal van kapcsolatban. S hál szavunk is – alszik. A héber hál = vonaglik, hole = beteg, HALÁL = holttest, halul = üres (HELY).
A héberben a dag = hal. S aki halászik, a héberül: dug. Mivel halászik? a héber dugit = ladik. A magyarban, a halfogásra elrekeszetett dugá-ban (patakágban) „dugába dőltek” a halak. A döglött hal dagad, de az élő az „digidag”: ficánkol. Dég a Balatonhoz közeli halászfalu. A dagvány, dagonya is halfogó helyek voltak.
Az „eufé-misztikus” finnugor „elhúny” héber rokonszava pedig, naná, hogy az is megvan, a héber hunah = otthagyott, elnyugodott (aki lehet, hogy csak alszik).