Eltűntek, vagy sose voltak?
Egy kis hangtani részletben veszünk el, de közben röhöghetünk Avril Lavigne-on és nyomozhatunk kanadai angol anyanyelvűek után. Ez utóbbi, eláruljuk, sikertelen lesz.
Többször ejtettünk már szót az angol angliai változatairól, kevesebbszer az egyesült államokbeliekről. Ezúttal két olyan, a kanadaiak angoljára jellemző kiejtési sajátosságát vizsgálunk, az emelkedést és a lebbentést, amelyek összjátéka fontos érv volt a 20. század második felének nyelvészeti kutatásaiban.
Sok hely, kevés beszéd
Kanada hatalmas ország, területre a világon a második legnagyobb, több, mint fele akkora, mint Oroszország, még akkor is, ha a Krímet odaszámítjuk. A lakossága viszont kisebb, mint az Egyesült Államok legnagyobb államáé, Kaliforniáé. A nyelv szempontjából az utóbbi adat jobban számít, hiszen a nyelv kizárólag az emberek elméjében létezik.
Közismert nyelvi tény, hogy Kanada kétnyelvű ország, egy 1969-es törvény az angolt és a franciát egyenrangúnak nyilvánítja az ország egész területén. Egy 2004-es felmérés szerint azonban a kétnyelvűnek tekintett közalkalmazotti állások betöltői közül „csak” 86% beszélte mindkét nyelvet. A lakosság több, mint felének anyanyelve az angol, több, mint egy ötödének a francia, majd egy negyedének viszont egyik sem: sok százezres tömegek beszélnek ezeken kívül más nyelvet anyanyelvükként. A francia anyanyelvűek Québec tartományban összpontosulnak, az angol anyanyelvűek a többi tartományban.
Kanadai emelkedés
A kanadaiak is amerikaiak, amennyiben az Amerikai kontinensen élnek. Az „amerikai” jelzőt azonban szokás jóval szűkebb értelemben, ’egyesült államokbeli’ jelentéssel használni.
Kanadában tehát kb. 20 millió angol anyanyelvű ember él. A nyelvi változatosság mégis jóval kisebb, mint például Angliában, ráadásul nem könnyű megkülönböztetni a kanadaiakat és az amerikaiakat a beszédjük alapján. Ennek ellenére van néhány kifejezetten a kanadai angolra jellemző hangtani jelenség.
Talán a leghíresebb ezek közül a kanadai emelkedésnek fordítható Canadian raising, Két kettőshangzóról van szó, a legnyíltabban kezdődő [áj]-ról és [áu]-ról. Az elsőt a helyesírás leggyakrabban i vagy y betűvel jelöli (pl. my time [máj tájm] ’az én időm’), az utóbbit pedig az ou vagy ow betűkapcsolattal (pl. loud clown [láud kláun] ’hangos bohóc’). Ezeket sok kanadai zártabb szájjal, magasabbra emelt nyelvvel kezdi, körülbelül [öj]-nek, illetve [öu]-nak ejti, ha utána zöngétlen mássalhangzó áll.
(Forrás: spreadshirt.com)
Az eddig idézett példáinkban, ahol nem zöngétlen mássalhangzó követi a két kettőshangzót, marad lent a kettőshangzók eleje, a következőkben viszont megemelkedik: like tights [löjk töjtsz] (másoknak [lájk tájtsz]) ’mint a harisnya’, about a mouse [öböut ö möusz] (másoknak [öbáut ö máusz]) ’egy egérről’.
Az alábbi interjúban Avril Lavigne énekesnőt cikizik. A „vicces” szavak: about, house, vagyis a kanadai Avril emelése tér el az amerikai Weird Al Yankovic ejtésétől.
Ezek szerint egy emelős beszélő máshogy ejti a két magánhangzót a write [röjt] (másoknak [rájt]) ’ír’ és a ride [rájd] ’lovagol’ igékben, vagy az egyes számú knife [nöjf] (másoknak [nájf]) ’kés’ főnévben és többes számú párjában, knives [nájvz] ’kések’, hiszen a párok első tagjában a zöngétlen [t], illetve [f], a másodikban a zöngés [d], illetve [v] követi a magánhangzót.
Lebbentés
Leginkább az amerikai, a kanadai és az írországi angolra jellemző az, hogy magánhangzó után, hangsúlytalan magánhangzó előtt a [t] zöngésedik és a képzésekor már épp csak megérintjük nyelvünkkel a fogínyt, de zárat már nem képzünk rajta, egy egészen rövid [r]-hez lesz hasonló. Ezt a hangot angolul flapnek, magyarítva lebbentett hangnak nevezzük.
(Forrás: Wikimedia Commons / Lfdder / GNU-FDL 1.2)
Sokak beszédében ebben a helyzetben a [d]-vel is ugyanez történik. Ha két, mások által különbözően ejtett hangot beszélők ugyanúgy ejtenek, akkor azok a szavak, amelyek csak ebben a hangban térnek el, azonos alakúvá válnak. Szemléltetésül nézzünk egy magyar példát: a helyesírás tanúsítja, hogy a fojt és folyt szavakat régebben különbözőképpen ejtették. Ma viszont hangalakja alapján ezt a két szót nem tudjuk megkülönböztetni. Ugyanígy nem különbözik a méztől és a mésztől vagy a mézből és a mészből.
Ugyanez a helyzet a [t]/[d]-ben eltérő szavakban a lebbentés után. Aki nem lebbent, annak különbözik például a writer [rájtör] ’író’ és a rider [rájdör] ’lovas’. Aki lebbent, annak viszont nem, hiszen a [t] és a [d] helyett ugyanúgy [ɾ]-t ejt. A figyelmes olvasó már sejtheti, mire megy ki a játék: mit csinálnak azok a kanadaiak, akik egyszerre lebbentenek is és emelnek is?
Sorbarendezett szabályok
A múlt század közepén induló generatív nyelvelmélet úgy képzelte, hogy a beszélők a fejében lévő mögöttes alakokból sorbarendezett szabályok alkalmazásával vezetik le a felszíni alakokat, a beszédnek azt az oldalát, amit tapasztalunk, ami a beszélők száján kijön.
(Forrás: Wikimedia Commons / Foto Dalmas)
Két szabályunk van: az emelkedés és a lebbentés. A következő ábrák mutatják a kétféle lehetséges levezetést. Először azt nézzük, mi van, ha az emelkedést a lebbentés elé rendezzük:
bemenet rájtör ≠ rájdör emelkedés röjtör (rájdör) lebbentés röjɾör rájɾör kimenet röjɾör ≠ rájɾör
Amikor az adott lépésben nem történt semmi, zárójelbe tettük az alakot. Amint láthatjuk, ebben az esetben a két szó különböző marad, mivel az emelkedéskor még különböztek a szóközepi mássalhangzók, a különbségük az előző magánhangzón őrződik meg. Láttunk már ilyet. Ezt a változatot hagyományosan A dialektusnak nevezik. A másik lehetséges forgatókönyv az, hogy az emelkedés a lebbentés után történik meg:
bemenet rájtör ≠ rájdör lebbentés rájɾör rájɾör emelkedés (rájɾör) (rájɾör) kimenet rájɾör = rájɾör
Ebben az esetben viszont a lebbentés előbb kiegyenlíti a két szó közti különbséget, minthogy az emelkedés azt áttolhatná a magánhangzóra, így a két szó azonos alakúvá válik. Ennek a változatnak a hagyományos megjelölése: B dialektus.
Van-e kétféle dialektus?
Ha tényleg kétféle kanadait találunk, az egyiknek, az A dialektus beszélőinek a writer/rider pár tagjai különböznek ([röjɾör]/[rájɾör]), a másiknak, a B dialektus beszélőinek nem ([rájɾör]), akkor ez erős érv lehet azok kezében, akik az itt röviden bemutatott szabályrendezős modellt támogatják. Elég nehéz ugyanis ezt a különbséget máshogy megmagyarázni.
Nem véletlen tehát, hogy a szabályrendezést hirdető generatív irodalomban gyakran felbukkan a hivatkozás a kanadai angol A és B dialektusára. Az ellentábor egyik lehetősége az, hogy az adatok hitelességét vonja kétségbe. Ezt teszi Jonathan Kaye is, és meglepő eredményre jut.
A B dialektusra – ahol ugyanúgy ejtődne a writer és a rider – való egyetlen forrás egy 1942-ben publikált cikk. Eszerint az akkori ontariói iskolások között voltak ilyen beszélők. Azonban egy későbbi kutató 1972-ben nem talált ilyen beszélőket. Az felettébb valószínűtlen a jómódú Kanadában, hogy három évtized alatt az összes eredetileg gyerekkorú beszélő meghaljon.
(Forrás: Wikimedia Commons / Pete Souza)
Mindenesetre a kanadai angolnak ezt a két változatát nem ajánlatos a szabályrendezés melletti érvként használni. A modellt azóta sok más okból kifolyólag is elhagyták támogatói, ma már nagyon kevesen képzelik el így a nyelv működését.
Források, olvasnivalók
Jonathan Kaye. 1990. What ever [sic!] happened to dialect B? In: Joan Mascaró–Marina Nespor (szerk.) Grammar in Progress: Glow Essays for Henk van Riemsdijk. Dordrecht: Foris. 259–263.
Jonathan Kaye. 2012. Canadian Raising, eh? In: Eugeniusz Cyran–Henryk Kardela–Bogdan Szymanek (szerk.) Sound Structure and Sense: Studies in Memory of Edmund Gussmann. Lublin: Wydawnictwo KUL. 321–352.
Néhány észrevétel: a flap inkább lágy, felpattanás nélküli d-hez hasonlít, mint magyaros r-hez, még akkor is, ha az IPA jele a magyaros egyperdületű r jelével egyezik meg.
A másik, hogy a Canadian raising nem csak Kanadában jellemző, hanem az US északi területeire is, annak ellenére, hogy az US-ben inkább a Northern Cities Vowel Shift (NCVS) vagy a California(n) Vowel Shift (CVS) dívik. Harmadszor ez a B változatnak nevezett valami egyáltalán nem halt ki, kanadai tévében, filmekben, netes videókban általában teljesen azonosan ejtik a writer és rider szavakat, szóval az az 1972-es Gyurcsók-tanulmány kamu lesz.
Negyedszer a kanadaiakkal nem nagyon foglalkozik senki, elhógolyóznak ők szép nyugodtan a jávorszarvasok és a jegesmedvék között, és egész jól elvannak pl. nélkülem, hogy a franc esne beléjük, pedig oda nagyon kimennék torontói roma menekültnek. Még Lizy2 sem megy ki hozzájuk, befagyna a segge. Cserébe viszont úgy néz ki, hogy októberben megyek ki Ánuszglilyábaba, a brit kiscsibék nyakába vakerolni, szegények még nem tudják, hogy mi vár rájuk, bár a beléptetőtiszt még megmentheti őket az EU-s kapunál. Egy perces néma csenddel adózzunk nekik előre is, majd ha a híradásokban látni felborogatott, lángoló járműveket, meg elfajult utcai harcokat, akkor tudni lehet majd, hogy a vakerolóska szabadult ott el, mert a királynő nem hívta meg a teaszlapapartira. Igaz nem Lándn lesz az úticél, azt meghagyom az araboknak, lengyeleknek, egyéb bevándorlók lehúzására, inkább kicsit északabbra próbálkozok.
@El Vaquero: „a flap inkább lágy, felpattanás nélküli d-hez hasonlít, mint magyaros r-hez” Egyszer már volt egy olyan vita, hogy egy hang inkább ehhez, vagy inkább ahhoz hasonlit. Ugyanazt a dolgot többfelől meg lehet közeliteni.
„a Canadian raising nem csak Kanadában jellemző, hanem az US északi területeire is” Cikk: „nem könnyű megkülönböztetni a kanadaiakat és az amerikaiakat a beszédjük alapján” Ezzel arra akartam utalni, hogy a politikai határ korántsem nyelvi a két ország közt.
„Harmadszor ez a B változatnak nevezett valami egyáltalán nem halt ki” Ezt sajnos Jonathan Kaye-jel kell megbeszélned, aki évtizedeket élt Kanadában.
@szigetva: nem közelítés kérdése. Ha az r-re hasonlítana, akkor amerikaiak, kanadaiak használnák olyan nyelvek kiejtéséhez (pl. spanyol), amelyekben egyperdületű az r, de nem használják, mert ők is inkább „soft d”-ként emlegetik. Az egy más kérdés, hogy mióta Lagefoged egybemosta, azóta keverik, és a flap/tap-ot összevissza használják és tévesen rokonítják. Ez a Kaye akárki is lehet évmilliók óta Kanadában él, de az is tuti, hogy a hallásával gáz van. Egész konkrétan a Motive kanadai krimisorozat első évadában egy csomószor hallani, hogy t helyett ejtett flap előtt nincs raising, illetve a YouTube-on is valami EngVid csatornanév alatt van egy angolt tanító kanadai nő, valami Ronnie, és ő is B-s (akármilyen idióta elnevezés is ez). Most nem tudok hangmintát betenni, forgalomkorlátos mobilnettel netezek. Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy flap előtt még raisingt még soha nem hallottam, bár elképzelhető mégis, csak nem figyeltem oda.
@El Vaquero: „Ha az r-re hasonlítana, akkor amerikaiak, kanadaiak használnák olyan nyelvek kiejtéséhez (pl. spanyol), amelyekben egyperdületű az r, de nem használják” Ez nem következik. Az angolban van nem kettőshangzó [o], a francia szavakban mégsem ezt, hanem az [ou]/[öu]-t használják. A nyelvben van szerepe a hagyománynak, de te ezt mindig figyelmen kívül hagyod.
„Ez a Kaye akárki is lehet” De azért te jóval inkább akárki vagy. Bocs.
@szigetva: igen, a hagyománnyal nem foglalkozok, csak ócska kifogások gyártására jó. A hagyomány azért van, hogy legyen mit megváltoztatni. A flapnek nem sok köze van az r-hez, nem csak hogy hagyományosan nem azzal ejtik a tapet, hanem meg sem próbálkoznak ilyen helyettesítéssel, még nyelvtanulás során sem. Ez a K-akárki meg igenis noname ember, lusta voltam venni a fáradságot, hogy kimásoljam a teljes nevét, bár ha ismertebb is lenne, az sem lenne érv az igaza mellett.
@nbsp;
Most, hogy a hüvelygombát kitárgyaltuk, megemlékeznék még két régebbi témáról, amin régebbi cikkek kommentjeiben vitatkoztunk. Az egyik a magánhangzók képzési helye. Végül lehet Krizsa is talál szeget a torokmagánhangzóival, mert azt figyeltem meg, hogy a magánhangzók a garatüregben ejtődnek, az ajkak és a nyelv állása csak járulékos, utóbbiak csak lekövetik a garat mozgását. Kísérlettel könnyen bebizonyítható, ha kiválasztott magánhangzók nagyon hosszú, folyamatos ejtése közben kézzel más ajakállást erőltetünk, vagy módosítjuk az ajaknyílás formáját, vagy a nyelvünket másképp állítjuk be, attól a magánhangzó meg ugyanaz a magánhangzó és felismerhető marad. Egy másik kísérlet lehet az, hogy mozdulatlan nyelvvel ejtünk kettőshangzókat, igaz csak olyan tudja ezt elvégezni, aki tud kettőshangzót ejteni. Ezt támasztja alá az is, hogy a nyelvmagasság (pontosabban a nyelv legmagasabb pontjának helyzete) nem korrelál a formánsokkal, ez már Jones röntgenfelvételei óta megzavarja a fonetikusokat, ezen a ponton még Canepari (és Idegennyelvőr) is beszopta a hagyományos szakirodalom kántált tévedéseit, és ő is az ajakálláson izmozik, a garatot meg sem említi. A garat szerepéről még egy flat vowel témában értekező amerikai weboldalon olvastam (a link sajnos a régi, windowsos telefonom böngészőjében van elmentve, megpróbálom holnapra előkeríteni), de ott még úgy szerepelt, hogy csak egyik tényező az ajak/nyelvállás mellett, közben meg a tapasztalat azt mutatja, hogy mégis kizárólagos tényező. Mondjuk ez Léndzikének rossz hír, mert ezzel az ij/aj/uw/ow-s mesterkedései durván szertefoszlanak, a magánhangzótér külön tér a garatnál, és a [j] sosem lesz [i], eleve teljesen más a képzési hely, az ij/aj/uw/ow egy magánhangzó és egy mássalhangzó szekvenciái. Érezhető, ha nagyon hosszan í-t mondunk, és ebbe néha belecsempészünk egy-egy j-t: íííííííííííííjíííííííííííjíjíjííííjíííí
A másik, a hanglejtésteszt a magyar kettőshangzókkal kapcsolatban. Ez a teszt hiába ötletes, nem megbízható, ugyanis ha az érintett megánhangzók együtt ejtődnek magasabb hangmagasságon, az nem jelenti azt, hogy kettőshangzók, csak azt, hogy hanglejtésileg alkotnak egy egységet. A köznyelvi magyarban nincsenek két különböző minőségű magánhangzó állását áthidaló (detrimbic) kettőshangzók (pl au), csak nyelvjárásokban. Vannak viszont szűk kettőshangzók (monotimbric: az ó kivételével a hosszú magánhangzók: ő, í, ű, ú, á), de ezek annyira szűkek, hogy nehéz észrevenni, hogy nem egyeshangzók. Ennél fogva a legtöbb magyar képtelen kettőshangzót ejteni, még én is állatira megkínlódtam vele, sokáig két egyeshangzó egymásutánjának ejtettem az angol kettőshangzókat, ami persze még mindig sokkal jobb, mint tényleg szűk kettőshangzót vagy egyeshangzót ejteni, pl. (eight, US ate) éit-ét, de még az éjt is jobban hangzik, mint az ét.
Az angol és német hehezetet érintően pedig az lenne a helyes jelölés, ha a h-mellékjelet majd utána a [h]-t is kitesszük. Ugyanis a hangszalagok a h-s suttogóállást már a zár létrejötte előtt felveszik, ennek jelzésére kell a mellékjel. A zár felengedése után pedig egy h-hang ejtődik, de persze hasonul az utána lévő hanghoz, így az utána álló hang suttogott változata lesz belőle. Így még pontosabb lenne, ha mind a zár(-rés)hanghoz, majd az utána álló hanghoz h-s mellékjelet használnának, és csak ezután jönne az előző hang h nélküli változata narrow transcriptionöknél. Csak körbeírni tudom, Androidon nincs IPA.
Lenne még egy valami. Az open szót már nem egyszer hallottam angol anyanyelvűektől teljes értékű magánhangzóval. Az első néhánynál arra gondoltam, hogy brit hülye szórakozik, de hallottam amerikaitól is, aki a második szótagra egy pin-pen mergert is ráküldött, így ohpihn-szerűen ejtette. Tényleg lenne ilyen teljes értékű második szótagos ejtésvariáció? A szótárak egyike sem hozza.
IPA-t használva a megfelelő jelölés: [tʰhaɘm] vagy még inkább [tʰaʰaɘm] a mainstream hangtan által használ [tʰaɪm] vagy a Canepari által használt [thaˑɘm] helyett. Fonémikusan pedig a legjobb a /thaɪm/.
Látom Pedro erre nem tudott gombot varni, majd inkább felteszem én is valami ingyenes tárhelyre egy lo87 0ldalas gyöXXXótár formájában, hogy jól leleplezhessem az indoosztrák nyelvészek gonosz és rituális mesterkedéseit.
@El Vaquero: Egyrészt nyáron van jobb dolgom is, másrészt már több cikkben és kommentben leírtam, amit erről gondolok.
@szigetva: jó, de amit gondolsz, az csak nem megváltoztathatatlan. Én is gondolok sokmindenről sokmindent, ami idővel változik vagy pontosabb lesz. Ezek a dolgok nem szentírások, hogy Gipsz Jakab publikálja, és onnan bemondásra el kell fogadni, és eldöntött tény lesz belőle. Jó, mondjuk azt tudom, hogy te nem fonetikában, hanem fonológiában utazol, de gondoltam ezek neked is érdekesek lesznek a nyári uborkaszezonban.