0:05
Főoldal | Rénhírek
Légiháború

Budapest Liszt Ferenc

A kormány előnytelen nevet adott a ferihegyi légikikötőnek. Emellett megfenyített néhány nyelvészt is.

nyest.hu | 2011. március 17.

„A magyar nyelv óvása, ápolása alapvető nemzeti érdek” – írja Schmitt Pál az új alkotmány (alaptörvény) kodifikációs folyamatához megfogalmazott javaslataiban. Lapunk már több helyen is finoman jelezte, hogy izgalmas kérdésnek tűnik, mitől, kitől kívánja az elnöki akarat megóvni a magyar nyelvet – és hogy ez a jóindulatú, de alapvetően amatőr hozzáállás milyen problémákkal járhat. Mindenesetre a kormányzat – úgy tűnik – egyelőre nem ennyire aggodalmas.

Ahogy az Index hírportál megírta, a kormány eredeti tervét, miszerint Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér legyen a légikikötő neve, a földrajzi nevekről döntő Tárcaközi Földrajzinév-bizottság nem engedélyezte, mondván, az elnevezés első három szava tulajdonnév-torlódás, így nem hangzik jól, kicsi az esélye, hogy ebben a formában elterjedjen. Azt is felvetették, hogy a Ferihegy védett név, és mint olyan, nem szabadna kimaradnia az új elnevezésből.

Kérdés, hogyan fog itt elférni, hogy "Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér"? (Ha kétségek gyötrik, klikk a képre nagyításért, s már méricskélhet is!)
Kérdés, hogyan fog itt elférni, hogy "Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér"? (Ha kétségek gyötrik, klikk a képre nagyításért, s már méricskélhet is!)
(Forrás: © Raimond Spekking / Wikimedia Commons / CC-BY-SA-3.0 & GFDL)

A bizottság vezetője ugyanebben a cikkben jelezte, hogy a kormány nem kíván kompromisszumokat tenni az ügyben, és inkább megnyírbálja a bizottság jogköreit. A március 16-án elfogadott törvény szerint tehát maradt a tulajdonnév-torlódás.

Sajnáljuk, hogy arról semmit nem tudunk, miért volt ez a forma ennyire fontos a kormánynak – érveik bizonyára érdekesek lettek volna. Csak sejtéseink vannak: talán arról lehet itt szó, hogy a névről döntők úgy gondolták, hiba lenne egy -i képzővel bonyolítani a Budapest szót. Ezt a gondolatot mi nem osztjuk: a Nyelv és Tudomány szerkesztősége számára katartikus élményt jelentett, amikor a magyar többesszám megjelent az angol nyelvben. Egy rövidke és könnyen megjegyezhető képző (-i) a reptér elnevezésében csak izgalmasabbá teheti a nevet – annál is inkább, mivel szubjektív tapasztalataink szerint éppen ez a – helyre utaló – képző az, amit a legtöbb külföldi azonnal elsajátít.

A Ferihegy név elhagyása sem volt különösebben jól átgondolt döntés: a repteret fél évszázada hívják így, aki játszott már Flight Simulatorral, tudja, mennyire fontos név ez...

Szerintünk izgalmasabb lett volna, ha a reptér neve Budapest–Ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz, vagy – ha tényleg akkora probléma a toldalék – Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – Budapest-Ferihegy. Esetleg Budapest Liszt Ferenc Magyar Zeneszerző Zongoraművész Nemzetközi Repülőtér.

Legújabb fejlemények.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (16):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
13 éve 2011. március 17. 13:42
1 tdk.112

FAIL!

13 éve 2011. március 17. 15:05
2 Olman

Miért is (most) történik mindez? Kinek a pénzéből lesznek megvalósítva a névváltozással járó okmánymódosítások?

13 éve 2011. március 17. 15:30
3 Kuvrat

Gondolták a Ferihegy olyan parasztosan egyszerű.

Amerikában van JFK, nálunk akkor legyen BLF.

Még mindig jobb, mint a Letisko Milana Rastislava ŠtefánikaLetisko Bratislava repülőtér. :)

13 éve 2011. március 17. 16:44
4 aPápai

@Kuvrat: Amerikában van JFK, nálunk akkor legyen BLF

Esetleg LFS. Még esetlegebb: Liszt Feri Hegy

13 éve 2011. március 17. 17:09
5 bibi

Na, ezért még én is mérges vagyok a kormányra.

Igazi pótcselekvés.

Miközben, ugye, vármegye.

13 éve 2011. március 17. 18:55
6 seta92

Fazekas Sándor azonnali hatállyal visszavonta a Földrajzinév-bizottság elnökének megbízatását, továbbá két bizottsági tagnak a köztisztviselői jogviszonyát megszüntették. Magyarul kirúgták állásából Pokoly Bélát (Vidékfejlesztési Minisztérium) és a Mikesy Gábort (Földmérési és Távérzékelési Intézet). Bővebben: terinformatika-online.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5

13 éve 2011. március 17. 19:02
7 El Mexicano

Nekem jobb ötletem lett volna: Budapest – Liszt Feri-hegyi Nemzetközi Repülőtér. Hát nem a legegyszerűbb? :D

13 éve 2011. március 18. 01:30
8 kergezerge

Ferihegy Ferihegy marad, Seremetyevó meg Semerreretyó. Egyébként 2011-ben ér olyat mondani, hogy qwa anyját a Pártnak?

13 éve 2011. március 18. 09:10
9 seta92

"...tényként lehet tekinteni, hogy a tárcaközi földrajzinév-bizottság több tagja, mindenekelőtt Pokoly Béla és a Mikesy Gábor az állásával fizetett azért, mert szakmai szempontok alapján szavazott és nem az elvárásoknak megfelelően". Bővebben: terinformatika-online.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5

13 éve 2011. március 18. 13:07
10 Falvay Dóra

Hogy ér-e OLYAT mondani? Mi tagadás, lassan mintha beérne.

13 éve 2011. március 18. 14:51
11 Repülőút.hu

Összegyűjtöttünk egy csomó nemzetközi példát híres személyről való elnevezése, sorrendek és városnevek is érdekesek: bit.ly/efqlW3

13 éve 2011. március 19. 21:01
12 homery

@Repülőút.hu: "Munich Franz Josef Strauss International Airport (MUC)" - olybá tűnik, ez volt az ötletadó minta.

13 éve 2011. március 20. 11:40
13 Repülőút.hu

@homery Ez esetben Franz Josef Strauss politikus - en.wikipedia.org/wiki/Franz_Josef_Strauss

De mivel olyan sok híres emberről elnevezett reptér van, kicsit szelektált a "szerkesztőség", és kigyűjtöttük azokat, amelyek valóban csak zeneszerzők és zenészek. Sok van! Frissített lista: bit.ly/efqlW3

13 éve 2011. március 20. 11:42
14 Repülőút.hu

és akkor kattinthatóan is, bocs: bit.ly/efqlW3

13 éve 2011. március 20. 20:52
15 Fejes László (nyest.hu)

@Repülőút.hu: Van erről színvonalasabb összeállítás is, figyelembe veszi az elnevezések szerkezetét is, és azt is vizsgálja, hány repteret NEM neveztek el személyről... cities.blog.hu/2011/03/20/hogy_hivjak_a_reptereket

11 éve 2013. január 9. 05:08
16 Krizsa

Jes Tiszá le-Budapest? kérdezzük itt Izraelben, amikor jegyet akarunk váltani. Igen, van, akár kettő is naponta – kapjuk a választ.

Jes / jeszt / yes meghasonlók, de ezt most hagyjuk.

A héber tiszá = utazás. Ma már légiutazást jelent, dehát légiközlekedés még nem volt akkor, amikor a Tiszának nevet adtak és lefelé szoktak tutajozni rajta. Hoppá, megint egy "véletlenül" pontos szóegyezés.

Van belőlük vagy száz – habár igaz, kb. 4000 szó csak hasonló. (Ennyiből 4-5 nyelvcsaládot is ki lehetne mutatni, persze ha nem "tudnánk", hogy "a nyelvek folyton változnak".)

Egy utazó meglepetései a 2011 évben: a volt MALÉV, ma Travel Service gépén és persze Ferihegyen. A gépen a légikisasszonyok (és kisférfiúk) szépen magyarul köszönnek. Eddig magyar. A TV képernyőkön a legfelső felirat: micsoda? ez valami szláv. A hangosbemondó angolul, majd "ereszd el a hajam" héber kiejtéssel üdvözöl minket. Tulajdonképpen milyen gépen vagyunk? kérdezem a szjtuárdeszt. Most ez a MALEV feleli. Akkor miért vannak csehül a legfelső feliratok a képernyőn? (Időközben tájékozódtam, valaki azt mondta, hogy cseh.) Önök végülis egy cseh légitársaság? kérdeztem tovább a kajahordásnál. A válasz: nem, a társaság magánkézben van, nem tartozik semelyik országhoz.

********

Nanembaly. (Gyengébbek kedvéért ijenkor viccelek.)

Visszautazás, Ferihegy.

ÜRES. Miafranc, már megint szeptember 11 van? (A tornyok földszínéig leomlásának évfordulója.)

Este 10-11 óra. Vagy csak azért kong az egész Ferihegy, mert éjszaka van? Dehát tavaly még éjszaka is zsúfolva volt itt minden!

Najó, hova kell állni a csomagfelvételhez? Vagyis... a hatalmas teremben egyetlen pult sem működik. Egy sor mégis kezd gyülekezni és héberül beszélnek. Akkor már én is. De nem tudjuk, hova kell állnunk. Információ: még nem nyitották ki a pultokat.

Az indulási tábla szerint REGGELIG csak Izraelbe indul gép.

Nehogymár azt hidd, hogy én is a... hmhm tőke ellen izgatok. Pont ugyanannyira becsülöm, szeretem, tartozok, stb. mindkét néphez. AKÁRKINEK adta el a magyar állam az egész cakumpakot, a névváltoztatás csak figyelem elterelés volt. A lényegről: az eladásról. Tehát nem az idegen (a jelek szerint cseh) tőke a hibás, hanem az, hogy eladták. Az egész Magyarország nem tudta volna megvédeni, fenntartani az egyik legnagyobb nemzeti büszkeségét, a saját légitáraságot? Akár csökkentett gépparkkal és személyzettel is? Mesebeszéd.