0:05
Főoldal | Rénhírek

Az LMP és a Jobbik is az Alkotmánybírósághoz fordul

Az Alkotmánybírósághoz fordult az LMP a médiatörvény miatt, mivel a párt szerint a január elsején életbe lépő jogszabály több ponton is alkotmányellenes. Hasonló véleményen van a Jobbik is.

MTI | 2010. december 31.

Karácsony Gergely, párt frakcióvezető-helyettese pénteken a beadvány eljuttatása után az Alkotmánybíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a nyomtatott és internetes sajtó hatósági felügyelete az egyik legnagyobb probléma, erről az Alkotmánybíróság korábban már megállapította, hogy nincs olyan nyomós érv, amely miatt korlátozni kellene a sajtónak ezt a területét.

További problémát jelent, hogy a médiahatóság szabadon gazdálkodhat a frekvenciákkal, mert nem köteles pályázatot kiírni, de aggályos a médiabiztos intézménye és az is, hogy a törvényt pénteken hirdették ki és szombaton lép hatályba – mondta az LMP-s politikus.

A Jobbik részéről Novák Előd alelnök pénteki sajtótájékoztatóján a többi között kifogásolta, hogy a korábban minden párt számára képviseletet biztosító Országos Rádió és Televízió Testület helyébe lépő médiatanács kizárólag a Fidesz által jelölt tagokból áll, hatásköre pedig rendkívül széles.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
13 éve 2011. január 1. 13:44
2 Fejes László (nyest.hu)

Felhívom olvasóink figyelmét, hogy a hozzászólások a cikkek tartalmának érdemi megvitatásához nyújtanak lehetőséget. Az öncélú politikai megnyilatkozásokat, különösen a durva hangneműeket töröljük.