Az írások eszperantója
Amikor szavak kiejtését kell visszaadnunk, szorult helyzetünkben fűhöz-fához nyúlunk, görög betűket, valamint rég elfeledett betűváltozatokat vetünk be. Mindebben nagy szerepet játszott egy francia nyelvész, aki az eszperantó atyjával, Zamenhoffal született egy évben.
Legutóbb az átírás nehézségeiről volt szó. Láttuk, hogy egy-egy nyelv helyesírási rendszere általában nem alkalmas egy másik nyelv hangjainak a pontos leírására. Ennek az oka elősorban az, hogy két nyelvnek ritkán azonos a hangkészlete. Röviden ismertetjük az elterjedt betűkészlet-bővítő technikákat, majd a probléma ma legelterjedtebb megoldásának, egy általánosan elfogadott átírási rendszernek, az IPÁnak egy kis szeletét mutatjuk be.
Segíts magadon
Az egyszerűség kedvéért itt hangnak azokat a hangokat nevezzük csak, amelyek képesek egymástól szavakat megkülönböztetni. Szakszövegekben ezeket fonémának nevezik.
Az íráshoz szükségünk van egy jelkészletre, amely ideális esetben pontosan annyi jelet tartalmaz, ahány hangunk van. A legtöbb eset azonban nem ideális. A mai magyar írás kialakulásakor a latin ábécét alkalmazták, azonban ebben nem mindenre volt betű. A latinban például csak két réshang volt (a réshangok iránt érdeklődőknek ajánljuk korábbi cikkeinket), az f betűvel jelölt [f] és az s betűvel jelölt [sz]. Nem volt tehát [v], [s], [zs] hang, és a [z] is csak az [sz] egy változata volt, tehát ilyen betűk sem voltak.
A középkorig a v és az u betű nem különült el, nagybetűként általában V, kisbetűként u alakban volt használatos. A a és ɑ karakterek alakja például jobban különbözik, mégis máig ugyanannak a betűnek ismerjük fel őket.
A magyarban ennél több réshang van, ezért újabb jeleket kellett ezek jelölésére bevezetni. Ezek közül kettő széles körben elterjedt újítás az európai írásokban: az egyik az [u]-ra és [w]-re vagy [v]-re egyaránt használt V/u betű elkülönéséből származó v, a másik a latinban ritkán – eleinte csak görög szavakban, később a [dzs] hangra is használt – z betű. Viszont a magyarban további két réshang is van. Különbözik a [sz] és a [s], valamint a [z] és a [zs]. Egyedülálló módon a magyar helyesírásban úgy alakult, hogy az s betű a [s] hang jelölésére foglalódott le. Ez így leírva triviális, de jól tudjuk, hogy a legtöbb európai írásrendszerben az s betű a [sz] hangot jelöli. Az utóbbira, valamint a [s] zöngés párjára a magyar helyesírásban egy-egy kettősbetű vált elterjedté, az sz és a zs. Ez azért jó megoldás, mert magyar szavakban a [s] és a [z] hang soha nem kerül egymás mellé, és szóösszetételek határán is ritkán fordul ilyen elő (pl. kékeszöld, leveszöldség, házsor, őzsuta), ezért kicsi – szinte nulla – a félreértelmezhetőség esélye. Sok kettősbetűben pedig az egyébként szinte sose használt y-nal kerüli el az írás a kétértelműséget: gy, ly, ny, ty.
A gyakori együtthasználat során két betű össze is olvadhat, úgynevezett ligatúrát alkotva. Ilyesmire példa az æ és az œ. A w betű is így alakult ki két V/u betűből, amint a neve is mutatja. Az angol nevén (double U [daböljú] ’dupla u’) látszik, hogy amikor ez a betű létrejött, még nem különült ez a v és az u betű. Az újabban egyre többet használt & jel is két betű, az e és a t összeolvadásának eredménye a latin et ’és’ szóban. Régebbi angol ábécéskönyvekben gyakran ott szerepelt a sor végén, a z után, innen az angol neve: and per se and ’és persze az és’ > ampersand.
(Forrás: Wikimedia Commons / Alatius / GNU-FDL 1.2)
Egy másik lehetőség a hiányzó jelek pótlására valamilyen mellékjel használata. Sok latin betűkkel író szláv nyelv pl. a hácseket használja a [sz]–[s] különbség rögzítésére: s : š. A spanyol helyesírásban a [n]–[ny] különbség ábrázolására használnak mellékjelet, a tildét: n : ñ. A magyarban csak a magánhangzók esetében terjedt el ez a megoldás, azok köréből viszont a korábban használt kettősbetűk szorultak ki (pl. a Thewrewk [török] név őrizte ew helyett ma már csak ö-t írunk).
A tüske
A hiányzó jelek pótlására alkalmazott harmadik megoldás valamilyen külső, más írásrendszerben használt jel bevezetése. Erre példa az izlandi þ, a þorn ’tüske’, ami a közvetlenül a fogak mögött képzett réshang jele, a korábbi rúnaírás egyetlen megmaradt képviselője. Az angolban már korán elkezdték egy kettősbetűvel, a th-val helyettesíteni, és mára csak ez az írásmód maradt fenn, a betű angol neve is thorn ’tüske’.
(Forrás: SzP)
Az is előfordul, hogy a latin jelkészlet egy másra nem használt elemét fogjuk be valamilyen új feladatra. Erre példa az y használata a magyar kettősbetűkben, vagy az albánban a q betű használata a [ty] hangra: shqip [styip] ’albán’, és az x betűé a [dz]-re: xixë [dzidzö] ’szikra’.
Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy a hangok leírásához hiányzó jelekre három módszerrel tehetünk szert:
- mellékjelekkel: š, ñ, ö
- kettősbetűkkel: sz, sh, gy
- külső jelekkel: þ, q, x
Meg kell említenünk, hogy ezek nem tiszta kategóriák, nem teljesen egyértelmű, hogy pl. a ƒ betű egy új jel, vagy pedig az f mellékjeles alakja.
Világmegváltók kora
1887-ben jelentette meg egy białystoki orvos, Ludwig Lazarus Zamenhof (1859–1917) a lingvo internaciá-t (’nemzetközi nyelv’), az eszperantót bemutató könyvét, amely akkor már nyolc éve nagyjából összeállt. A nyelvvel több korábbi cikkünk foglalkozott.
1886 nyarán Párizsban Paul Passy (1859–1940) vezetésével összegyűlt egy csapat nyelvtanár, hogy kitalálják, hogyan lehetne mindenféle nyelv hangjait azonos módon rögzíteni az írásban. Nehézséget okozott ugyanis, hogy például a latinban nem létező [s]-re az európai helyesírások más-más jeleket használnak: francia, portugál ch, angol, albán sh, dán sj, olasz sci, portugál x, német sch, cseh, szlovák, horvát š, lengyel sz (és ś/si egy másik [s]- szerű hangra), magyar s, román ș, török ş (a török írás csak 1928-ban lett latinbetűs). Ebből a kezdeményezésből nőtt ki Alphabet Phonétique International ’nemzetközi fonetikai ábécé’ (APhI), a ma elterjedtebb angol nevében a három szó fordított sorrendben áll és a rövidítése így IPA.
(Forrás: brewpublic.com)
A 19. század végi Európában egyértelmű volt, hogy elsősorban a latin ábécé betűit alkalmazza az új írásrendszer (ma sem lenne ez másképp). A nagy- és kisbetűk közti különbségnek semmi köze a kiejtéshez, az csak a középkorban kialakult írásszokás. Az IPA ezért csak kisbetűket használ. (Pontosabban használ nagybetűket is, de kisbetű méretben, erről egy későbbi cikkben ejtünk majd szót.) Az IPA másik fontos alapelve, hogy kettősbetűt nem használ. Ennek az lehet az oka, hogy míg egy adott nyelvben tudhatjuk, hogy két hang (pl. a magyarban a [s] és a [z]) nem fordulhat elő egymás mellett, ezért nyugodtan alkothatunk a két hangot jelölő betűkből kettősbetűt, addig az IPA még ismeretlen nyelvek leírására is alkalmas kell legyen.
Az IPA jelei
Mellékjeleket már használ az IPA is, de ezeket igyekszik csak olyan esetekre szorítani, amikor megkülönböztető erővel nem bíró hangokat kell elkülöníteni. Ezért mellékjelek használatára főleg akkor van csak szükség, amikor a kiejtés apró részleteit akarjuk rögzíteni. A t betű például a [t] hangot jelöli. Ennél a nyelvünk hegye a fogmeder mögött tapad a szájüreg tetejéhez. Ha ennél kicsit előbbre érinti azt, akkor a t̪ jelet használhatjuk, de csak ha fontos ez a különbségtétel, a legtöbb esetben nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk az ilyen részleteket.
Az úgynevezett zár-réshangokat kettősbetűnek látszó, de egybenőtt betűkkel, ligatúrákkal jelöli az IPA: pl. ʦ [c], ʧ [cs], ʤ [dzs].
Ha tehát kettősbetűket nem alkalmaz az IPA, a mellékjelek használatát pedig igyekszik visszaszorítani, akkor kénytelen új jeleket alkalmazni. Erre első körben a görög betűket használja fel. Szóltunk korábban arról, hogy az ógörög hehezett és zöngés zárhangok az újgörögben réshangokká váltak.
A görög φ valójában nem azonos az IPA ɸ jelével, de nagyon hasonlóak.
Kisebb-nagyobb félrecsúszásokkal a nekik megfelelő görög betűket használja az IPA a réshangokra: a ɸ-t nem az [f]-re, hiszen arra van latin betű, hanem a két ajak közti résen képzettre, a β-t ennek zöngés párjára. θ betűt a már emlegetett „tüske” hangra. Ennek zöngés párja azonban nem a δ, hanem a þ izlandi/óangol párja, a ð, mely szintén hasonlít a görög betűre. A görög γ-re hasonlító ɣ a [g]-nek megfelelő zöngés réshang jele, de a görög χ nem ennek a zöngétlen párja, hanem egy még hátrébb képzett réshanggé. A ɣ párja a latin x betű, ezt a hangot találjuk pl. a magyar doh szó végén.
Azonban még így sincs jelünk a [s]-re, ilyen hang se az ó-, se az újgörögben nincs. Az IPA itt egy korábbi betűváltozatot vet be: Európában nagyjából a 18. század végéig kétféle s betű volt használatban. A ma megszokott forma csak a szó végén jelent meg, szó elején és belsejében az ú.n. hosszú ʃ-t írtak. (Ez ma integrál jelként is használatos.) Később kiment a divatból, mert nagyon hasonlított az f-re. Amikor Angliában 1971-ben megszűnt a régi váltópénzrendszer, már szinte senki nem tudta, miért jelölik a shillinget (a latin solidus-t) / jellel. Igen, ez is a hosszú ʃ továbbélése volt.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A [s] hangra tehát már van jelünk. A zöngés párjára, a [zs]-re szintén egy korábban elterjedt betűváltozatot használ fel az IPA, a z helyett használt ʒ betűt. (A hosszú ʃ és a ʒ ligatúrájából alakult ki a német es-zett: ß betű.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Dominus / GNU-FDL 1.2)
A többiek
Mindezzel még csak a réshangok jeleit sem tudtuk mind számba venni, nem is beszélve a többi mássalhangzó, illetve a magánhangzók jeleiről. Ez utóbbiakról később fogunk beszámolni. Addig érdeklődő olvasóinknak ajánljuk az alábbi táblázat interaktív változatát, ahol az egyes mássalhangzójelekre kattintva meghallgathatjuk a nekik megfelelő mássalhangzót, először „szó” elején magánhangzó előtt, majd két magánhangzó között, végül „szó” végén, egy magánhangzó után.
(Forrás: Wikimedia Commons / Kwamikagami / GNU-FDL 1.2)
... magyar szavakban a [s] és a [z] hang ... szóösszetételek határán is ritkán fordul ilyen elő.
Ezzel kapcsolatos élményem egy rendszerváltás előtti, jelentősebb volumenű magyar exportcikkhez kapcsolódik. Nagyon ledöbbentem, amikor először olvastam ezt a szót: dobozsonka. De első blikkre a pácsó se rossz!
ha begvázott, vegyen egy dobozsonka zsepkendőt
Cak annyit mondok: nyílászáró
@Avatar: Az állítás nem az volt, hogy nincs ilyen (a cikk is felsorolt kettőt-kettőt mindkét irányba), hanem hogy kellően ritka ahhoz, hogy ne nagyon okozzon zavart a sz és zs kettősbetű. Egy 70e szavas szótárban s+z-re 9, z+s-re 54 találat van, ez utóbbi is kevesebb, mint 1 ezrelék, ráadásul ebből 39 a -ság/ség.
Itt van még néhány félreérthető összetétel:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9154597
"A spanyol helyesírásban a [n]–[ny] különbség ábrázolására használnak mellékjelet, a tildét: n : ñ."
Ehhez egy érdekes kiegészítés. A középkori latinban a tilde (amely eleinte egyenes vonal volt) bevett rövidítése volt a geminátáknak, illetve annak, amikor egy magánhangzót zárt szótagban vagy a szó végén "m" vagy "n" követett: ilyenkor helytakarékossági okokból a második betűt elhagyták, és ezt az elsőre tett tildével jelölték (innen ered pl. a portugál ã, õ is).
De hasonlóképpen rövidítették a leggyakrabban használt rövidebb szavakat (pl. kötő- vagy elöljárószókat): csak a kezdőbetűjüket írták ki, főlé egy vonalat vagy hullámvonalat tettek, pl. "d~" = de, "q~" = qui, que stb.
A spanyol ñ pedig az -nn-, -ni- ugyanígy történő rövidítéséből önállósult, pl. lat. annu, anno > año 'év', Hispania > España (1499-1740 között "Hespaña" alakban is).
Nagyon helyes, látom a nyest is eldöntötte, hogy micsoda IPÁ-zás lesz itt. Valóban, ki is lenne alkalmasabb, mint a mi hangtanos Phídörünk.
A cikk teljesen jó. 1-2 kiegészítő gondolatot fűznék hozz. Az egyik, hogy sok laikus nem érti, hogy miért nem használjuk átírásra a magyar ábécét, ha más nem mellékjelezve. Azért nem, mert más nemzetek nem tudnák elolvasni, és ha mi átállnánk a magyar átírásra, akkor az ő fonetikai átírásaikat is állandóan konvertálgatni kéne oda-vissza.
Aztán gyakran vádolják a laikusok az IPA ábécét, hogy micsoda krix-krax, kész kínai, nem tudják megtanulni ezt az elmebeteg, elvont torzszüleményt. Ez szerencsére nincs így. Nem kell megtanulni az IPA jeleket. Szótárak elejében, végében, illetve az interneten sok weboldalról ki lehet nézni, hogy egy adott jelet hogy kell ejteni. Ilyen oldal pl.
hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetk%C3%B6zi_fonetikai_%C3%A1b%C3%A9c%C3%A9
Mindig ki lehet nézni a jeleket, kb. mint telefonszámokat a telefonkönyvből. Az megint más, hogy ha az ember egy jelet már 200x-orra néz ki, akkor meg fog benne maradni, mint egy telefonszám, vagy egy gyakran hallott reklám szövege.
A másik, hogy az IPA jelek logikusak. Ha nem is tudjuk, hogy mit jelentenek, és nem tudunk épp sehol utánanézni, akkor is ki lehet következtetni a jelentésüket. A görög betűket kiolvasva, akár csak a latin betűk, adják, hogy milyen hang lehet. Ott van pl. a görög fí, és logikával adja is magát, hogy f-szerű hang, de mivel nem [f] a jele, mégse igazi f. Aztán ott van a [ ɔ ] jel. Adja magát, hogy vagy a c-re hasonlít, vagy az o-ra. Könnyen kitalálható, hogy egyfajta o-hang, de hogy megkülönböztessék, "kirágták" az egyik oldalát. Azért nem a másik felét, mert akkor a c-vel lehetne összetéveszteni, az a jel már foglalt. Aztán ha a tetejét harapják ki, akkor az u-val lehetne összetéveszteni. Így maradt az, hogy vagy a másik oldalát, vagy az alját veszik el. Azért döntöttek az oldalsó megoldásról, mert a c jelet könnyebb megfordítani, megvalósítani.
Lesz majd az IPA jelekről cikk a blogomon is, ott persze "kicsit" szakbarbárabb módon kerülnek bemutatásra.
@El Vaquero: "A görög betűket kiolvasva, akár csak a latin betűk, adják, hogy milyen hang lehet."
Kivételek azért persze vannak, amik jól be tudják keverni a magyar embert, mert nálunk másra használatos az adott betű, így egész mást jelöl, mint várnánk.
Az x-et nem ksz-nek, hanem h-nak kell ejteni. A c meglepő módon nem cé, nem is sz vagy k szerű, hanem tyé. Az y-t én alapból i-nek olvasnám (ipszilon), de IPÁban ü(pszilon).
A görög nagy lambda ʌ pedig az IPÁban egyfajta "a".
Persze más nyelvek saját ABC-ihez szokott embereknek nyilván más hangok lesznek furák, a mehikóinak (sic) nem meglepő az x jel a h-ra, bár lehet, hogy "Juan" a j-ket is h-nak olvasná ki, és a "jo:" nem jó lenne, hanem hó...
"Aztán ott van a [ ɔ ] jel. Adja magát, hogy vagy a c-re hasonlít, vagy az o-ra. Könnyen kitalálható, hogy egyfajta o-hang"
Miből található ki? Miből látszik, hogy nem a "ty" valamilyen változata?
(Vannak még trükkök, pl a G, B,N tényleg egyfajta "g", "b", "n", de a ʍ hiába tűnik m szerűnek, valójában fejen álló w.
És persze ne keverjük össze a ɵ-t a θ-vel se.)
Persze látható, hogy van logika a rendszerben, de ez a logika is félrevezethet időnként...
@El Vaquero: Nem lesz IPÁ-zás. Hogy a párhuzamnál maradjunk: voltak cikkeink az eszperantóról, de nem lesz szem eszperantó nyelvtanfolyam, pláne nem lesznek eszperantó nyelvű cikkek.
@Avatar: Az [x]-t nem h-nak kell ejteni, mert a magyar h hang az IPA-ban is [h]. Feltételezem, hogy az [x] jel az cirill/orosz ábécé x betűjéből jön, ahol a zöngétlen veláris réshang betűjele. A németben, görögben, oroszban, hollandban stb. van még ilyen hang. Az irodalmi spanyolban nincs a magyar h-nak megfelelő hang (nyelvjárásokban ejthetik így a /x/ fonémát, de a /s/ fonémát is).
@El Vaquero:
"Aztán gyakran vádolják a laikusok az IPA ábécét, hogy micsoda krix-krax, kész kínai, nem tudják megtanulni ezt az elmebeteg, elvont torzszüleményt. Ez szerencsére nincs így. Nem kell megtanulni az IPA jeleket. Szótárak elejében, végében, illetve az interneten sok weboldalról ki lehet nézni, hogy egy adott jelet hogy kell ejteni. Ilyen oldal pl. a Wikipédia."
Távol álljon tőlem, hogy elmebeteg torzszüleménynek nevezzem az IPA-t. De...
Azért az a mintaoldal nem valami hasznos.
Én, mint a nyelvészet iránt érdeklődő laikus, konkrétan semmit sem fogok fel egy ilyen leírásból:
ɐ = Majdnem-nyitott középső magánhangzó. Pl. angol: cut (vág), német: Kaiserslautern. Angolban gyakran [ʌ]-nak írják.
Ebből annyit értek, hogy ez egyfajta á. És zárt. Vagy nem?
@DJS: A magánhangzók fonetikai leírásával nekem is pontosan ugyanez a bajom. Jól hangzik, hogy "félig nyitott" meg "majdnem zárt" és hasonlóak, na de mihez képest? Az a baj, hogy amikor egy magánzhangzót ejtesz, nem látod és nem is érzed, hogy hova teszed a nyelved. Vagyis hiába is írod le akárhogy a magánhangzót, ha nem tudod mihez hasonlítani a saját anyanyelvedből, akkor azt megcseszheted, csak hallás alapján tudod utánozni. Szerintem [ɐ] a portugálban van, és egy lazán ejtett, magyar á és e közötti hangnak felel meg, a svánál kissé előrébb képzett, de leginkább a svára hasonlít. Szó végén ejtenek ilyet bizonyos spanyol nyelvjárásokban is a hangsúlytalan /a/ helyén.
A magánhangzóknál az IPA trapézt kell nézni. Szerintem erre Phídör is ki fog térni a cikksorozat egyik részében. Meg a hangminta sem árt hozzá.
@DJS: igen, ez egy zárt á, magánhangzótér, szájüreg közepén szól. Ráadásul a leírása pontatlan, mert az [ɐ] az ɐ. Az [ʌ] egy másik hang (nem centrális). Az megint más, hogy a kettőt jelölhetik /ʌ/-ak, de utóbbinál már fontosak a perjelek, jelzik a fonetikai szint helyett a fonológiai-fonémikus átírást.
Egyszer már ekéztem, de én is írok még az IPA trapézról a blogomon, bejelölöm rajta a magyar hangokat is.
Nameg egy laikusnak az ábrázolásnál is fontosabb a hangminta. Nem azt mondom, ez a magyar Wikipédia-oldal elég felszínes és pontatlan, senki ne vegye készpénznek. Mégis, azért linkeltem be, mert laikusoknak elindulni azért jó. Ennél adhatok persze jobb oldalt, de azzal meg az lenne a baj, hogy bonyolultabb.
@Avatar: "Miből található ki? Miből látszik, hogy nem a "ty" valamilyen változata?"
Onnan, hogy általában mássalhangzók között találkozik vele az ember.
Azt persze nem állítom, hogy mindig teljesen egyértelműen kilogikázható, a logika félrevihet. Nézni kell azt is, hogy hol találkozunk egy adott jellel. Így nem keverjük az ɵ/θ, ɤ/ɣ jeleket.
@Fejes László (nyest.hu): "Nem lesz IPÁ-zás."
Az elég szomorú. Állj is be szépen a sarokba. Nem tudom, hogy mitől féltitek az olvasókat. Aki nem ismeri a jeleket, az átugorja, aki ismeri, az hasznát venné az átírásnak. Teljesen felesleges, makacs, ortodox politika, amit ilyen téren folytat az oldal.
@ovninauta: valóban pontosabb lett volna, hogy az x az IPÁban h _szerű_ hang. A wiki példái x-re:
Skót angol: lo<b>ch</b>, német: Ba<b>ch</b>, orosz <b>х</b>ороший [xɐˈroʂɨj] (jó)
χ-re pedig: Holland: S<b>ch</b>eveningen, kasztíliai spanyol: Don <b>J</b>uan [doɴˈχwan]
Ez utóbbi jel ugyebár a görög khí, ami az orosz x őse is, és magyarázza miért h szerűek ezek a hangok, de azért "első ránézésre" az x szerű jelekez "ksz" jellegű hangnak gondolnám, ha már a latin abc az alapja az IPÁnak.
(és az utolsó példában azt is észrevehetjük, hogy a w elég messze van a v-től, nem a németek "w"-je ez)
@DJS: nyomj a kis hangszóró mellett a jelre és lejátssza
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/22/Near-open_central_unroun
Persze egy papírszótárban nincs ilyen lehetőség és szavakban elmagyarázni a helyes hangképzést elég nehézkes.
@Avatar: Igen, akartam is írni, csak elfelejtettem, hogy a hollandban és a madridi spanyolban inkább [χ] van, bár a kasztíliai spanyolra sem annyira jellemző ez, mint a hollandra vagy a héberre.
Egyébként ott is látszik, hogy a spanyolban nincs a magyar (vagy angol) [h]-nak megfelelő mássalhangzó, hogy amikor angol nevekben ezt kellene ejteniük, akkor automatikusan [x]-t eltenek (a spanyol anyanyelvűt többek között erről is fel lehet ismerni, amikor angolul beszél), pl. ['xo:liβuð] "Hollywood", ['xie]~['çie] "here".
@Avatar: nem lett volna pontosabb. A h-szerűség elég relatív, nyelvenként változó, szubjektív fogalom.
Az [x] az egy olyan k-szerűség, amelynél a nyelv nem zárja el teljesen a levegő útját, hanem csak leszűkíti, a szűk résen a levegő súrlódó zajt hallatva távozik. Az [χ] jele ezzel szemben hosszúkásabb, hasonló hang, nem a k képzési helyénél kell képezni, hanem a nyelvcsapnál, emiatt a [x]-nél durvább, érdesebb, keményebb, krákogósabb hangja van.
Összeszedtem azokat a jeleket, amit laikus összekeverhet:
ɵ/θ - ɤ/ɣ - x/χ - ʡ/ʢ - ʕ/ʔ - y/ʏ - ə/ɘ - ɜ/ɛ - ɒ/ɑ - ɔ/c – ѵ/ʋ/v - ɾ/r - ʀ/ʁ - ʙ/β - ɳ/ ɲ/ŋ - c/ç/ɕ - ʑ/ʐ/z - ɬ/ɫ - ɾ /r/ɹ/ɻ - ɥ/h - ʍ/w - m/ɱ - ħ/h/ɦ - j/ʝ
Aki gyakorlott, nem keveri össze. Tudja mit kell rajta nézni, merre kell állnia a hullámnak, kunkornak, farkincának, mi mennyivel van elforgatva, merre tükrözve, és ismeri a méretbeli különbségeket. A laikusnak viszont egyformának tűnhetnek, mint a kínai emberek, ha nem tudja, hogy mit kell nézni, milyen különbségeket kell észrevenni.
Ráadásul nem kell az összes jelet ismerni. Csak annak a nyelvnek az IPA jeleit, amivel épp dolgunk van.
@El Vaquero: Kihagytad ezeket: ɱ / ɯ / ɰ.
Az első a felső fogsorral és az alsó ajakkal képzett [m], az /m/ vagy /n/ allofónjaként jelenik meg [f], [v] előtt (pl. szi[ɱ]fónia, i[ɱ]formáció). A második az ajakkerekítés nélküli, [u]-nál kicsit előrébb képzett hang, a harmadik pedig a [g]-közelítőhang. Három tök hasonló jel, az általa jelölt pedig még csak távolról sincs semmi közük egymáshoz. :)
@El Vaquero: "Nameg egy laikusnak az ábrázolásnál is fontosabb a hangminta."
Nincs ehhez valami Rosetti Stone-szerű program? :)
@El Vaquero: Akkor én hülye vagyok hogy a Loch Ness-ben, a Bach-ban, és a "hárásó"-ban is h szerűnek hallom ezt a hangot, nem k szerűnek. Sőt még a Don Juanban lévőt is.
Találtam a Wikin magyar nyelvű példát is: sahhal [ʃɒxːɒl]
Nekem ebben is elég h-szerű az az "x", és mivel a kiejtés elve szerinti helyesírásunk itt h-t ír, nem pedig k-t, ezért úgy tűnik mások is a h-hoz érzik közelebbinek.
@DJS:
hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetk%C3%B6zi_fonetikai_%C3%A1b%C3%A9c%C3%A9
hu.wikipedia.org/wiki/IPA_magyar_nyelvre
Ezek nem jók? Az első linken majdnem minden hanghoz van minta is. (pl a cs-hez nincs...)
@Avatar: „Akkor én hülye vagyok hogy a Loch Ness-ben, a Bach-ban, és a "hárásó"-ban is h szerűnek hallom ezt a hangot, nem k szerűnek.” Nem, ez csak azt mutatja, hogy a valamilyen-szerű-féle meghatározások teljesen bizonytalanok. A [x] a képzés helyét nézve a [k] „rokona”, a képzés módját nézve inkább a [h]-é. A [ŋ]-re is mondhatnánk, hogy [g]-szerű, mert azonos a képzésük helye — és jé, a görögök úgy is írják —, a magyarok meg mindig _n_-nel, mert persze [n]-szerű is, a képzésük módját tekintve.
@szigetva: igen, én is erre akartam rámutatni. Ha úgy vesszük, valamiféle h, ha meg máshogy, akkor egyfajta k-szerűség. Mindegy, egyik sem, hanem valójában [x] és kész, le kell vetkőzni a szűk látókörű, anyanyelvi nézőpontot/berögződést.
@Avatar: a Don Juanban nem csak [x] lehet, hanem khí is [χ] is, az meg már nyelvcsapi hang.
Apropó: aki otthon van az nyelvcsapi hangok ejtésében (mármint nem elméletileg, hanem gyakorlatilag), főleg a francia/német r, német és ibériai spanyol kemény h ejtésében, az segíthetne egy kicsit. Jelezhet ide is vagy a blogomra is írhat.
Én nagyon támogatom az IPA-t, mert lényegesen elterjedtebb, szerintem pontosabb is mint a nyest.hu által alkalmazott saját rendszer az angol témájú cikkeknél. Na jó szigetva próbál egy saját, következetes, pontos rendszert használni, van jó pár nagyon jó jelölése, de van néhány amit nem tudok megszokni (és most rendkívül enyhén fogalmazok). De szigetva próbál valami pontosságot követni.
A lényeg: mivel több hang (ha csak egy nyelvet nézünk akkor is) van mint betűje az ABC-nek, a kiejtés jelölésére két lehetőség van:
- mellékjelezgetünk (szigetva)
- az ABC-ben nem használt jeleket vezetünk be (mint IPA).
Mindebből mi következik: akár ez akár az, a laikus olvasó számára a mellékjelezgetésből sem következik a kiejtés, és az IPA jelekből sem. Aki nem tanult nyelvet, mindkettő módszer katyvasz.
A szigetva által alkalmazott jelölés rendszer, pedig a pontosságra törekvése ellenére, az IPA-t használók számára katyvasz, vagy minimum rendkívül fura.
Miért nem lehet olyan jelölést követni, ami kevesebbek számára okoz gondot. Szerintem az IPA kevesebb ember számára okoz gondot, mint a nyest mellékjelezgetése.
Arra roppant kiváncsi lennék, hogy a nyest-nek hány olyan olvasója van aki IPA-t életében nem látott, de mégis érdeklik ezek a tényleg komoly cikkek. Persze sokan nem láttak még IPA jelet, de szerint ők ritkán tévednek a nyest oldalára.
Manapság angolt már majdnem mindenki tanul, akár első, akár második idegennyelvként. Aki pedig tanult angolt, az tuti fix belebotlott már az IPA-ba, ha máshol nem akkor Országh László szótáraiban.
Tehát én igencsak támogatnám, ha a nyest IPA-zna. De szerintem nem fog.
@challengeofusenglish: én is támogatnám, hogy a nyest IPÁ-zzon. Írom ezt annak ellenére, hogy az IPÁ-t sem tartom jó megoldásnak, mert sok különböző hangot összemos és pontatlanul jelöl, főleg a magánhangzókat kezeli botrányosan rosszul.
Az IPA nem csak az ABC-ben nem használt jeleket vezet be, ahogy írtad, hanem mellékjelezik is, csak a mellékjeleket sokan nem használják a gyakorlatban. Mentségükre legyen mondva, sok programban elcsúsznak a mellékjelek. Sajnos meg kell szokni, hogy ahány cikk, ahány publikáció, ahány szótár, annyiféle jelölés, de erre van minden ilyen kiadványban a kiejtési jelek magyarázata. Mostanában az antimoon.com-ot olvasgatom, ott meg az X-SAMPÁ-val szívok, arrafelé mindenki ezt használta. Indokolatlanul tették persze, mert az antimoon idejében is volt már Unicode, meg IPÁ-t támogató karakterkészlet.
Mindezek ellenére én a magyaros átírást is támogatnám, mert egyrészt bizonyos célcsoportokban az is hasznos tud lenni, és egy következetes, élethű rendszer kidolgozása pedig kihívás is.
@El Vaquero:
Pontosabban én a magyaros átírásból kiinduló rendszert mondanék. Szigetva rendszerében van ráció. Van néhány nagyon találó jele (jobb mint az IPA), de van néhány nagyon furcsa, ami nálam annyire kiveri a biztosítékot az Ő rendszere kapcsán, hogy a pontosságra való törekvése ellenére elvetem az egészet.
Nekem az IPA-ban a magánhangzó hosszú kiejtésére utaló kettőspont alkalmazása nem tetszik. De mivel úgyis az amerikai szótárakat használom (pl. Longman), ők meg nem használják.
@challengeofusenglish:
De mivel úgyis az amerikai szótárakat használom (pl. Longman), (ők nem teszik ki a kettőspontot), így nem zavar.
@challengeofusenglish: (1) a Longman alapvetően pont brit, (2) az amerikai átírásokban nem csak úgy nem teszik ki a hosszúságjelet, hanem másképp elemzik a magánhangzók szembenállását. A brit (jonesi) hagyomány a rövid–hosszú oppozíció, az amerikai a lax–tense, a Longman használta gimsoni pedig a kettő szerencsétlen hibridje.
@szigetva:
A Longmannek van amerikai angol szótára is. Karácsonyra kaptam és ahogy a szerző listát látom, ameriakai szerzők dolgoztak rajta. Adtak hozzá CD-t is. Nagyon jó. Igazad van alapvetően a LOngman brit kiadvány. Beszéltem már több amerikai tanárral és többen jobbnak tartják a a Longman amerikai angol szótárát, mint a Webstert. Én is.
Igazad van a magánhangzók csoportosításában. A briteknél látom a hosszú - rövid szembe állítást. Az amerikai tanárok egy része (Pl. Rachel, Lisa Mojsin a Mastering the American Accent szerzője) nem is használja a a LONG Vowel, Short Vowel fogalmakat. Míg mások hangsúlyozzák, hogy ez csupán elnevezés (pl: Mandy). Számomra könnyebben érthetőek, megtanulhatóak az ameriak tense-relaxed (neutral) csoportosításban a magánhangzók (tudom a relaxed szót már egyszer kifogásoltad - nem én találtam ki, hanem Lisa Mojsintól hallottam - de a lax elnevezés is OK).
Szeretem a brit angolt is, de az ő csoportosításukról, a kettős hangzóikról kevesebbet tudok. Megértem, de én magam nem mondom már azokat a hangokat, amiket a brit angolban léteznek, de már az amerikai angolban nem.
Sőt:
Nagyon szeretem a cot - caught mergernek nevezett jelenséget. De ennek a részleteibe nem megyek bele.
Ilyen még nem volt. Alighogy leírtam: cot - caught merger, csörgött a mobilom, hogy mi a fene az? (OK ki lehetne guglizni).
Nézzünk egy szót: law
Hogy mondja a brit: /lɔː /
Meg lehet hallgatni: www.oxforddictionaries.com/definition/english/law?q=law
Szinte teljesen olyan mintha azt mondaná: ló, egy picikét rövidebben. (most írtam le nem csupán IPÁval)
Hogy mondja az amerikai: /lɔ/
Jele az IPA-ban ugyanaz, de meghallgatva: oaadonline.oxfordlearnersdictionaries.com/dictionary/law
Inkább mintha lá - nak ejtené. Nem teljesen, de majdnem.
És a father amerikai angolban: /ˈfɑðər/
oaadonline.oxfordlearnersdictionaries.com/dictionary/father
Vagyis az IPA-ban /ɔ/-val és /ɑ/-val jelölt hangok az amerikai angolban eléggé hasonlítanak. Olyannyira, hogy az amerikaiak 40%-ánál már nem is létezik /ɔ/, hanem /ɑ/-t ejt.
Aki így ejti, annál már végbe ment a cot cought merger.
De akinél nem ment végbe, azoknál sem lehet mindig megkülönböztetni.
@szigetva: így van. Alapvetően minden szótár brit, kivéve a Webster szótárai és a Random House. Meg van egy harmadik amerikai szótár, a Heinle's Newbury House, a neten is elérhető, de komolytalan már a terjedelme is. Az LPD hiába jó, már brit jelölésekkel operál az amerikai angolt illetően is. Én csak az LPD-t használom és a MW-t. Canepari még nagyon ajánlja a Random House-t, állítólag a mellékhangsúlyokat az mutatja legjobban az amerikaihoz, de nem tudom torrentvirágboltból beszerezni, sem a goldendict-es változtatot.
Az amerikai hiába épít jobban a lax-tense szembenállásra, azért vannak beszélők, akik rövid-hosszú különbségtételt is tesznek, én magam is egy ilyen rendszert követek. Pl. a nem r előtti /ɔː/-m [ɑː], illetve nyílt szótagban r előtt is, de nem azonos azzal az /ɑː/-val, ami a car/part-ban van, annál kicsi hátrébb képzett, és nem kerekítéses. Kivéve sötét-l előtt, pl. [ɑːʷɫ]). Az /ɒ/-m [ɑ]. Persze ez a különbségtétel tovább csökken félhosszúságra, mert fonetikailag további megrövidülés következhet be, de ennek ellenére is megkülönböztetem, a don-dawn ([dɑˑn] és [dɑːn]), cot-caught ([khɑt] és [khɑˑt]). De a sorry-m is /ˈsɔːri/, /ɔː/→[ɑː] helyettesítéssel és rövidüléssel [ˈsɑˑɹi] és nem [ˈsɔˑɹi] sem nem /sɒri/ [ˈsɑɹi]. Ezt elég sok anyanyelvi eljátssza, nem puszta elvakerizmus.
Aztán ott van még pl. az /ɚ/ és /ɝ/ esete, amelyek nem kontrasztívok (a hangsúly dönt, nem a jelentés), és alapvetően [ɹ̩]-ek, de a második nagyon sok beszélőnél megnyúlik (még ha csak néha féllel is). Bár biztos van olyan anyanyelvi beszélő is, aki mindkettőt röviddel ejti.
@challengeofusenglish: "Nagyon szeretem a cot - caught mergernek nevezett jelenséget. De ennek a részleteibe nem megyek bele."
Maga a jelenség, és az általa előállított hangzás nekem is kedvencem, ráadásul Amerikában rendkívül elterjedt is. Valahogy mindig is tetszett az [ɑ]-s, á-szerű hangzás, amerikais dögöt ad az angol beszédnek, és nem britbuzis, prosztó olaszos, New yorki gettós/maffiás jelleget.
Ez a cot-caught összeolvasztás azonban nagyon megtévesztő és pontatlan név. Sok amerikai használ [ɔ] helyett [ɑ] magánhangzót, de a legtöbbjük hosszúságbeli vagy kerekítésbeli különbségtétellel megkülönbözteti a cot-caught-ot, így ezek csak kb. 90-95%-ban hasonlítanak, bár ez már elég, hogy sok kutató ezt mergernek vegye. Nagyon kevés olyan amerikai van, aki tényleg 100%-osan egyformán ejti mindkettőt, hogy valóban össze lehet téveszteni. Másrészt a cot-caught összemosása elég összetett jelenség, mert vannak beszélők, akik a cot-caught/hock-hawk-ot összemossák, de a don-dawn, és caller-collar párokat nem. Megint mások a call-caller, doll-dollar párokból csak a másodikat ejtik ɑ-san. Aztán külön esetkört képez a sorry, orange esetkör és a long, song, soft, loss esetkör, mert még cot-caught-os beszélők is oldhatják meg /ɔː/-san, és cot-caught megkülönböztetők is oldhatják meg /ɑ/-san. Ráadásul Kanada nagy részén is hiába van cot-caught merger, ha sokan arrafelé [ɔ]-vá vagy [o]-vá mosnak össze.
Sőt, létezik egy háromszoros összemosás is, amikor az /ɑː/ és /ɑ/ és /ɔː/ fonémát is /ɑː/-vá mossák össze, én pl. régen csináltam ilyet, mikor félrevezetett az LPD jelölésrendszere, de anyanyelviek közül is van, aki ejti így.
Nem olyan egyszerű tehát a helyzet, hogy cot-caught merger vagy nem, sok fokozata van, nagy a szórás, ritka a minden helyzetben, minden szócsoportnál a 100%-os egybemosás. Inkább csak az mondható el, hogy sok amerikai a nyílt kerekített magánhangzókat lecseréli nyílt kerekítetlenre, amely így előrébb is csúszik [ɑ]-vá vagy [ä]-vá. Lényegében cot-caught mergeren csak e legutóbbit értik, és nem arról van szó, hogy a fonémikus különbség teljesen veszne ki. Sokan félreértik a jelenséget, ha csak olvasnak róla, és nem ismerik az amerikai beszélők tényleges gyakorlatát.
Előtt kimaradt, de a cot-caught mergerre sokkal pontosabb név a low back vowel merger, pont az előző hozzászólásomban írt összetettség miatt.
A cot-caught összeolvasztás másik oldalról is kezd bizonytalan lenni. Californiából kiindulva (amelyik egyébként a CC merger egyik fellegvára) terjed a Valley girl beszédnek csúfolt divat (de egyesen nevezik Surfer dude akcentusnak is), amelyik visszahozza a nyílt, hátsó magánhangzók kerekítését, ezáltal némileg kanadai hangzást előidézve, így [ɑ] helyett [ɒ]-t ejt, míg az /ɔː/ meghagyja [ɔː]-nak, meg sokkal jobban előretolja az /uː/ az ü-s tartomány felé: [ɨʉ], főleg ha /juː/-ról van szó (pl. dew, news, you). Elég sok fiatal veszi át, főleg nőneműeknél népszerű. Persze, lehet erre azt mondani, hogy hülye ízlés, korcs divat, de nem szabad lebecsülni, mert Hollywood befolyása elég könnyen népszerűsítheti a jövőben ezt a fajta kiejtést. Szóval kár még temetni az /ɔː/ fonémát, és éltetni az [ɑ]/[a]-s hangzást.
Egy pillanatra a pasigraphiára gondoltam, mint az írások eszperantójára. Lehet, hogy egyszer majd arról is lesz szó?
A cikk egyébként szvsz nagyon hasznos.
@El Vaquero:
Köszi a kiegészítést, részletezést.
Nekem az amerikai beszédben sok dolog nagyon tetszik. A magánhangzóikat jobban megértem. Talán jobban kinyitják a szájukat mint a britek? Nem tudom, de nekem sokkal szebb az amerikai kiejtés mint a brit.
Tetszik, hogy a dance, chance, last, answer, .... szavakban /æ /-t ejtenek.
De még jobban tetszik a T hang sokféle alakja.
Igaz ha angolokkal beszélek, akkor csúnyákat néznek, ha meghallják hogy mondom a city-t, a law-t .......
@challengeofusenglish: a law-ra biztosan felfigyelnek, bár a briteknél is van olyan, aki mélyebb o-val ejti, és az már nincs messze hangzásban az [ɑ]-tól. Annak ellenére, hogy a legtöbb brit ember magyar rövid o-nak [ɔː] vagy magyar ó-nak megfelelő minőségű ó-val ejti [oː], persze mindig hosszan.
A city flapesítése meg a britek között is terjed, szóval azon még annyira sem kéne csodálkozniuk. Talán néha [i]-vel ejted mindkét magánhangzóját, amit lehet seatty/seatee-nek hallanak. Meg az amerikai angol nem szokott nekik különleges lenni, mert minden nap hallják tévében, rádióban, neten, moziban, szóval annyira szokványos a legtöbb embernek arrafelé, hogy fel sem figyelnek rá. Normálisnak tűnik nekik. Kivéve, ha konzervatív britet fogsz ki, aki utálja az amerikaiakat, de az sem az amerikai angol hangzását utálja, hanem csak azt juttatja eszébe, hogy már nem ők a világ lordjai.
Esetleg még a cot-caught merger, ha az /ɑː/-val is össze van olvasztva, tud a brit fülnek félreértést okozni, hiszen a lost-ot /lɑːst/-nak hallja a cost-ot /kɑːst/-nak, amiről azt hiszi, hogy trap-bath szétválásos "last"-ot vagy "cast"-ot mondtak neki.
Esetleg a merry-marry-Mary merger lehet nekik visszatetsző, mondjuk az néhány amerikainak is bántja a fülét. Volt is erről egy poén a Diktátor című Sacha Baron Cohen filmben, amikor egy szőrös hónaljú nőt Hairy /heri/ Potternek hívott Harry /hæri/ helyett. Magyarul Szőri Potternek fordították :D
Law vs. low:
www.youtube.com/watch?v=RRfAnwR1JaI
@Grant kapitány: igen, ez meg a másik. A brit law-t a [lo:], esetleg [lɔ̝ː] miatt az amerikaiak monoftongizált low-nak hallhatják. Filicskó tesó kerekíti valamennyire az [ɑː], bár így is ritkaság, hogy AAVE-ben [ɑː]-znak. Szórakoztató csávó, de nem szeretem, hogy végigüvölti a videóit. Mondjuk 3:57,5-nél az a [bɔ̝ːf] = both is elég durva.
𐲋𐳤 𐲀 𐲢𐲛𐲮𐲁𐳤
𐲢𐲀 𐲙𐲉𐲘 𐲦𐲋𐲢 𐲓𐲐 𐲀 𐲢𐲛𐲮𐲀𐲦
ᛜ𐲉♮ᛩ↟
@ahitnehézcsapás: Mégis mi köze van ennek az IPA-hoz? (Gondolom ez valami rovásírás-szerű izé, mert nálam csak dobozok jelennek meg.)