Aiszóposz, Aisópos,
Ezópus, Ezópusz vagy Ezopusz?
A cikkíró sosem lehet elég óvatos, az olvasó pedig se így, se úgy nem lesz elégedett. Egy névnek jártunk utána, melynek számtalan írott formája él...
Nemrégiben egy reklám kapcsán egy ókori mesét idéztünk fel. Szerzőnk igyekezett óvatos lenni, és rögtön kétféleképpen is feltüntette a szerző nevét: Aiszóposz és Aesopus formában – viszont az általa linkelt művén Aisopos alakban szerepel. Mindez azonban nem volt elég: az egyik olvasónk azonnal az Ezópusz formát ajánlotta – a magyar wikipédia viszont azt írja, hogy „magyaros formában Ezopusz” (kurziválás – nyest.hu). A magyar helyesírás szabályainak szótári része nem tartalmazza, ellenben az Osiris Kiadó Helyesírás című kötetében (OH.) szerepel: Ezópus alakban (az Aiszóposz mellett)! A szóvégi s talán kicsit meglepő, és gondolhatjuk, hogy a szótár szerzői [s]-végűként ismerik a szót (ez nem olyan meglepő, rengeteg -us végű latin szót ejtünk [s]-végűként: konfliktus, mágus, szimbolizmus stb.) – ám a szótár készítői kifejezetten jelölik, hogy a név ejtése [ezópusz].
Mi az oka ennek a sokféleségnek, és melyik a helyes forma? A meseíró görög volt, és a görög nevek átírásának eleve két bevett módja van: ezeket tudományosnak, illetve népszerűnek nevezik. Értelemszerűen a tudományos átírást tudományos, elsősorban persze klasszika-filológiai művekben használják. Minden máshol inkább a népszerű átírás használata indokolt – még olyan tudományos művekben is, ahol nem az antikvitás kérdéseivel foglalkozunk, a történelmi vagy mitológiai vonatkozások csak mellékesen merülnek fel.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A görög betűkről korábban már írtunk, így most elsősorban arról szólunk, mi a különbség a két átírás között. A fő különbség az, hogy a görög [sz] hangot a népszerű átírásban magyarosan sz-szel írjuk át, míg a tudományos átírásban latinosan s-sel. Ez két betűt érint: a szigmát (Σ, σ, ς): népszerű átírása sz, a tudományos viszont s; illetve a pszít (Ψ, ψ): ennek népszerű átírása psz, illetve ps. A kszí (Ξ, ξ) átírása viszont mindkét átírásban x. A mássalhangzók közül ezeken kívül csak a khí (Χ, χ) átírása tér el: a népszerűben kh, a tudományosban viszont ch. A magánhangzók között csak egy esetben van különbség: az üpszilon (Υ, γ) átírása a népszerű változatban ü, a tudományosban y. Jól látható, hogy a népszerű átírás a kiejtéshez közelít, ám nem azt tükrözi: Phaidra nevét például [fédra]-ként ejtjük, ám erre egyik átírás sem utal. Másfelől a tudományos átírásban is alkalmazunk a latin írásmódtól eltérő elemeket, például az éta (Η, η) átírása mindig é, az omegáé (Ω, ω) mindig ó. Más magánhangzóra viszont sosem teszünk ékezetet.
(Forrás: Wikimedia Commons / John Flaxman (1755–1826))
De akkor miért fordul elő az Aesopus átírás is? Nos, ez a név latinos alakja. A görög meseíró ugyan időszámításunk előtt 620 körül született (már ha valós személy volt – vannak, akik ezt is vitatják), de prózában írt meséit időszámításunk kezdete környékén Phaedrus ([fédrusz]!) verses formában latinra fordította. A későbbiekben a latin szövegek hagyományozódtak tovább, de más a középkori, újkori latinban is megjelentek az alternatív írásmódok, pl. az Esopus. Ebben a formában szerepel Pesti Gábornál is.
Egészen természetes, hogy bizonyos neveknek vannak meggyökeresedett „magyaros” alakjai: gondoljunk például Kolumbusz Kristóf vagy Jellasics nevére (utóbbira nemsokára egy olvasói kérdés nyomán vissza fogunk térni). Egészen természetesnek vehetjük tehát az Ezópusz alakot, mely a kiejtést tükrözi. Az Ezópus vagy Ezopusz alakokkal viszont már kevésbé tudunk egyetérteni, különösen, ha a szó vég s nem a kiejtést tükrözi.
Végül lássuk a medvét! A Google segítségével megkerestük, melyik alak milyen gyakori a neten. A biztonság kedvéért csak magyar oldalakon és csak a toldalékolatlan formákra kerestünk. Íme a gyakorisági lista:
| 1. | Aiszóposz | 40000 |
| 2. | Ezópus | 12400 |
| 3. | Aesopus | 9760 |
| 4. | Esopus | 8430 |
| 5. | Ezopus | 6470 |
| 6. | Ezopusz | 4280 |
| 7. | Ezópusz | 2700 |
| 8. | Aisópos | 262 |
| 9. | Aesopos | 186 |
Be kell tehát látnunk, hogy az OH. helyesen rögzíti azt a szokást, hogy a meseíró nevét magyarosan legtöbbször az Ezópus formában használjuk (bár természetesen az sem zárható ki, hogy ennek gyakorisága részben az OH.-nak is köszönhető). Azt is láthatjuk, hogy a wikipédiás Ezopusz alak is viszonylag gyakori, de az eddig nem említett Ezopus változat még többször fordul elő. Az Esopus változat gyakorisága azonban megtévesztő lehet: ez leginkább Pesti Gábor könyvével kapcsolatban bukkan fel, tehát nem a mai írásszokást tükrözi. A magyar kiejtést pontosan tükröző Ezópusz változat viszont viszonylag ritka. A tudományos átírás Aisóposának ritkasága annyira nem meglepő, hiszen ezt eleve csak szűk környezetben használják – az viszont kissé váratlan, hogy a nem igazán indokolt latin-görög kevert forma, az Aesopos is majdnem ennyire sűrűn előfordul.
Eredményhirdetésként tehát azt mondhatjuk, hogy a nyelvszokásnak megfelelően használjuk nyugodtan akár az Aiszóposz, akár az Ezópus, akár az Aesopus alakot, sőt, bátran ajánljuk az Ezópusz forma használatát is. Ha azonban olvasóink klasszika-filológiai kérdések boncolására vetemednének, feltétlenül az Aisópos formát ajánljuk nekik.
Aiszóposz (vagy Aesopus)
Az <Ezópus> alaknál mindenféleképpen következetlenség, hogy ugyanazt a hangot kétféleképpen írjuk át ugyanabban a szóban.
Én mondjuk eleve nem értettem sosem azt a szokást, hogy miért kell magyarul zöngésíteni az intervokális [sz]-t az idegen szavakban, mintha nem tudnánk kiejteni az [sz]-t magánhangzók között. Még a latin vagy a görög kiejtése sem indokolná, mivel egyik nyelvben sem volt [z] hang.
@Földönkívüli: Miért, az ezópusz alaknál ez nem áll fenn?
Különben valóban éthetetlen, pl. miért vesztek el a tővégi magánhangzók,hiszen ma is tudunk szó végén magánhangzót ejteni... miért lett a szó eleji p-ből f, hiszen mais tudunk szó elején p-t ejteni... az élet csupa rejtély...
@Fejes László (nyest.hu): "Miért, az ezópusz alaknál ez nem áll fenn?"
De, csak ezt legalább úgy is ejtjük, ahogy írjuk.
@Földönkívüli: Van egy olyan dolog, hogy hagyomány. Nem kell mindig precízkedni és a műveltségünket fitogtatni azzal, hogy mi tudjuk ám, az „eredetiben” hogy ejtették. Arról nem is beszélve, hogy mi az eredeti: az i.e. 7. sz.-i görög kiejtés, vagy a klasszikus, V. sz.-i athéni, vagy a bizánci, a Phaedrus korabeli latinos, vagy a középkori latinos, vagy… ? Szinte ugyanez áll minden más idegen névre.
@Földönkívüli: Na várj! Ha az írás és az ejtés közötti különbséggel van gondod, akkor miért a jelölésmód azonosságát kéred számon? Ha a jelölésmód azonossága probléma, miért ment fel ezalól a mai hangzásnak megfelelő átírás?
@szigetva: "Nem kell mindig precízkedni és a műveltségünket fitogtatni azzal, hogy mi tudjuk ám, az „eredetiben” hogy ejtették."
Mert mintha ti nyelvészek nem ugyanezt csinálnátok...
1. Azért, mert a melléknév és a melléknévi igenév a nyelvtani ókorban még közös használatú "szófaj" volt és magánhangzóra végződött. Azóta viszont a magyar nyelv már sokat fejlődött...habár a folyamatos melléknévi igenév ma is magánhangzóra végződik benne. Tehát a nyelvtanok, főleg az elmúlt tízezer év alatt még a "jól megtartott" gyöknyelvekben is sokat változtak:-). A gyöknyelvekből azonban, amelyek a változások nyomait is hűségesen őrzik, mindez szépen nyomonkövethető..
2. Az újabb beszédhangok (pl. B-F, D, G, Z) megjelenése pedig, amelyek a P, T, K/H, S/Sz ősi(bb) hangok rokonhangjai, szókincs bővülést, jelentés változtatásokat tettek lehetővé mindazokban a nyelvekben, amelyek az afro-sémi protonyelvvel (akár közvetett módon is), bárhol, bármilyen módon kapcsolatba kerültek.
@Földönkívüli: Más a szaktudás és más a műveltség.
@szigetva: Mondjuk én egyáltalán nem tartom magamat műveltnek, ezért nem is értettem a megjegyzésed, de mindegy, nem offolok.
Aiszóposz magyarul helyesen: Krilov. Természetesen.
Hogy az OH.-ban miért az Ezópus alak szerepel? Mert alapkoncepció volt, hogy nem megyünk szembe a korábbi helyesírási kodifikációval, márpedig a hatályos helyesírási szótárakban (vö. Magyar helyesírási szótár, azaz MHSz.) így szerepelt. Számunkra is elég abszurd volt ez az írásmód a köznyelvi kiejtés ismeretében, ezért felmerült a gyanú, hogy esetleg hibás szótári adatról lenne szó. Épp ezért konzultáltunk a magyar helyesírás háború utáni legnagyobb mesterével, Fábián Pál professzorral, aki határozottan kiáll az Ezópus forma mint hagyományos íráskép mellett. Minthogy ma már az iskolákban a görög neveket görögösen és nem latinosan tanítják, valóban hagyományos a névforma, ezért kár lett volna belenyúlni. Az írásmód és a kiejtés diszkrepanciáját viszont mindenképp dokumentálni akartuk.
Egyébként ez a felemás helyesírás nem áll egyedül, Erazmus is ilyen az MHSZ.-ben (ezt viszont már az OH.-ban átigazítottuk Erasmus alakra; ennek kiejtése az MHSz. szerint vagylagos), illetve az akadémiai kodifkációban Kolumbusz v. Kolumbus szerepel, amit mi Kolumbusz (~ Kolumbus) formára finomítottunk.
Tapasztalataim szerint helyesírási célra a legmegbízhatóbb statisztikát a Magyar nemzeti szövegtár adja (méghozzá részkorpuszra korlátozva: csak magyarországi régió; stílusréteg: minden, csak a személyes nem). Megcsináltam így a statisztikát, ez lett az eredmény (nagyon más, mint a Google-é):
1. Aesopus 25
2. Ezópus 18
3. Aiszóposz 11
4. Esopus 6
5–6. Ezopus 1
5–6. Ezópusz 1
7–9. Aesopos 0
7–9. Aisópos 0
7–9. Ezopusz 0
Azt nem értem, hogy mért ejtenénk Phaidra nevét fédrának. Aki fédrának ejti, az nyilván latinosan Phaedrának írja. Aki meg Phaidrának írja, gondolom, azért teszi, mert fajdrának ejti. Másrészt a képaláírást javítani kéne: Szkülla és Scylla között.
@knauszi: „Azt nem értem, hogy mért ejtenénk Phaidra nevét fédrának” Amiért az Oidipuszt [ödipusz]-nak. Ezek java része latinosítva került a magyarba, aztán vagy visszagörögösítettük, vagy nem.
@szigetva: Szerintem ha Phaidra van írva, azt [fajdra]-nak ejtjük, ha Phaedra van írva, azt [fédra]-nak. Oidiposz esetében sem írnám soha azt, hogy Oidipusz, mert ez fából vaskarika (vagy Oidiposz vagy Oedipus); szóban persze előfordul az Oidipusz, de én ezt leírni nem írnám le.
A görög vs. latin nevek helyesírása (és ejtése), ha jól emlékszem, elsős gimis anyag, szóval nem kell hozzá doktorált klasszikafilológusnak lenni.
Szerintem ahogy nem írok Tolsztoj Leót és Baudelaire Károlyt, úgy nem írok Ezópust sem, sem hasonlókat.
@Mártonfi Attila: Pontosan ezzel van a baj, hogy nem nyúlunk hozzá, mert hagyományos, így aztán soha nem lesz logikus a helyesírás. Éppen a hagyományosan helytelenül rögzült alakokon kellene változtatni, mint pl. a "konkVisztádor", amit soha az életben nem ejtettek így az átadó nyelven. Egy biztos, ha én lennék a helyesírás alkotója, az ilyen alakokat mind kiirtanám.
@Molnár Cecília: Cili, ezt benézted, a fickó görögül is Oidipúsz: en.wikipedia.org/wiki/Oedipus
@szigetva: Akkor rosszul tanítják az iskolában. Én ott tanultam.
Lehet erről vitatkozni órákat, a lényeg akkor is az, hogy az idegen nevek jelenlegi átírási rendszere következetlen és rossz. Se az eredeti és jelenlegi ejtésnek és írásmódnak, se a magyar nyelv sajátságainak nem felel meg, senkinek nem elégíti ki az igényeit. Elbaltázott ez a rendszer minden szempontból.
Tipikusan olyan emberek műve, akik nem beszéltek elfogadhatóan egy nyelvet sem, de még a magyar nyelv adottságaival sem voltak tisztában.
Egy dologban mégis egyetértek Grant kapitány egyetlen Ceckójával: nagyon gáz a túlmagyarosított nevek használata. Pl. Verne Gyuszi, Bokor(-)Járó Gyuri (George Walker Bush), Zászlós Tóni (Antonio Banderas). Ennek ellenére ez a módszer legalább a hétköznapi ember igényeit kielégíti és sokszor visszafelé is működik, pl. Arany János, azaz Johnny Gold (nem a celebsorozat) :D
@El Vaquero: "Se az eredeti és jelenlegi ejtésnek és írásmódnak, se a magyar nyelv sajátságainak nem felel meg, senkinek nem elégíti ki az igényeit. "
Ezt hívják kompromisszumnak. :)
"nagyon gáz a túlmagyarosított nevek használata"
A fenébe, pedig most akartam javasolni, hogy hívjuk Özsébnek (az legalább rendes keresztnév), vagy "Ész-apu(s)"-nak (annak legalább van értelme)... :D
@El Vaquero: A Templomos Gyulát (Julio Iglesias) kihagytad. :D
@Molnár Cecília: Az "oidi-púsz" azt jelenti, hogy "dagadt láb", ebből a "púsz" a 'láb', tehát ez nem a szokásos latin -us=görög -osz esete. Ugyanilyen az octopus (nyolc láb(ú)), figyeld meg, a többes száma pl. annak se *octopi. Az nagyon gáz volna, ha az isibe "oidiposz"-ról volna szó, remélem, csak rosszul emlékszel.
@Molnár Cecília: Én is most szembesültem azzal, hogy Odüsszeusz görögül is Ὀδυσσεύς, és ez sem latinosított forma. Az ember sosem lehet elég óvatos.
@szigetva: A tankönyveket majd megnézem otthon, lehet, h. tényleg rosszul emlékszem. Minden esetre más is írta így, pl. Füst Milán: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00574/17934.htm
És amennyire látom, Freud magyar fordításában is szerepel ezzel az írásmóddal.
@El Vaquero: Nem Ceckó, hamár, hanem: Cickó!
@Földönkívüli:
"hogy miért kell magyarul zöngésíteni az intervokális [sz]-t az idegen szavakba"
Ez nem német hatás?
@maxval: szerintem is német hatás. Az intervokális obstruens a németben a következő szótag elejére kerül (kivéve morfémahatáron), ezért mindig zöngés. Szótag végén meg mindig zöngétlen, ezt is a németből vettük át, és alkalmazzuk tévesen az angolra, pl. *"serlok holmSZ", pedig "sőrlak hou(l)mZ"-nak kéne lennie, *"dzsémsz" a "dzséimZ" helyett, esetleg *"rojSZ rojsz" a "roulZ rojsz"ra. Lehetne még sorolni a végtelenségig.
@Földönkívüli: "pl. a "konkVisztádor", amit soha az életben nem ejtettek így az átadó nyelven."
Ez is német átvétel, a német közvetítette így ezt a latin hangcsoportot kV-ként, németben is így ejtik (rosszul). Ahogy megint csak a latin szavakban az intervokális zöngésedést. Rikta barom egy húzás, de ez van, ezt kell szeretni, változtatni már nem lehet ennyi évszázados berögződésen.
@Molnár Cecília: Na látod, milyen műveletlen vagyok, ezt se tudtam :)
@El Vaquero: Azért az is számíthat, hogy a magyarban pl. [msz] előfordul szó végén (pl. nyomsz), de [mz] nem (egyedül a nemz van, de azt nem nagyon használjuk). Szóval kicsit összetettebb dolog ez, nem csak azt kell figyelembe venni, hogy egy-egy nyelvben milyen hangok vannak, hanem azt is, hogy azok milyen helyzetben fordulhatnak elő.
@Fejes László (nyest.hu): Thészeusz, Akhilleusz, Perszeusz, mind ilyen.
@El Vaquero: A hejesíráson akkor lehet változtatni, amikor akarnak. Az más kérdés, hogy ki hogyan ejti, mert mindenki összevissza. Én soha nem mondanék [konkvisztádor]-t, a fülemet is báncsa. Ha már muszáLY leírnom, akkor meg inkább conquistadort írok.
@szigetva: Rég írtál a görögről...
@Földönkívüli: „Én soha nem mondanék [konkvisztádor]-t, a fülemet is báncsa.” A [haburger] is bántsa a füledetet? A [hembörgör] jobban ízlene? Vagy az is csúnya rotikus, jobb a [hembőgő]?
@Fejes László (nyest.hu): Nem jó a példa. Az angol fonetikailag teljesen idegen a magyartól, a [konkisztádor]-t pedig simán ki tudja mindenki ejteni. Éppúgy, ahogy a Josét sem kell(ene) [hozé]-nak mondani, csak [hoszé]-nak, ez semmilyen fonetikai, fonotaktikai, fonológiai stb. szabály nem rúg fel a magyarban. És még azt sem mondhatod, hogy teljesen spanyolos, mivel akkor [xo'se] lenne.
@Földönkívüli: Mi az, hogy „fonetikailag teljesen idegen”? Igenis ki tudnánk mondani, hogy [hembőgő], és sokkal közelebb állna az eredeti kiejtéshez, mint a buta betűkiolvasós hamburger!
@szigetva: Sajnos én "egyenesítettem ki" a szabályt! Szóval az irodalomkönyvekben (amik megvannak itthon: Mohácsy, Madocsai) Oidipusz van. A lehető legrosszabb példát írtam arra, amit mondani akartam.
@Fejes László (nyest.hu): Csak éppen ha [hembőgő]-t mondasz hamburger helyett, akkor körberöhögnek. Ha [konkisztádor]-t mondasz [konkvisztádor] helyett, akkor nem történik semmi, legfeljebb megjegyzik, akik tudnak spanyolul, hogy végre valaki jól mondja. Ez a különbség.
@Földönkívüli: Körberöhögnek, mert nem az a nyelvszokás. A konkisztádorért is körberöhögnek: akik tudnak spanyolul, azért, mert így akarod fitogtatni a tudásod – aikik nem, azok meg azt hiszik, hogy nem tudod jól, vagy beszédhibás vagy.
"akik tudnak spanyolul, azért, mert így akarod fitogtatni a tudásod"
Nem, mert akik tudnak spanyolul, azok örülnek, ha végre valaki megközelítőleg normálisan ejt ki valamit.
"akik nem, azok meg azt hiszik, hogy nem tudod jól, vagy beszédhibás vagy."
Akkor épp ideje, hogy elgondolkodjanak rajta, hogy jól tudják-e.
Magyar nyelvszokás kéne, hogy legyen a hembőgő!
Hát ilyen már nincs is! Nemköll, gyerekek. De meg ilyen nyelvészet se köll.
Hembőgő ? úgy hangzik, mint vmi hangszer: nagybőgő, kisbőgő,hembőgő... :))
Valóban, a nem rhotikus hamburger az nem hembőgő, hanem hembőgö, az ö a végén szünet előtt á-szerű hanggá mélyül (dark schwa), ezért inkább hembőgá# (rövid á-val). Mivel ez egy német szó, német városról kapva a nevét ezért a hámburger lenne a legésszerűbb utánzása, a hámbuágá-tól (minden á rövid benne, az uá diftongus) már lehet többen fejre állnának.
@Földönkívüli: szerintem ebben most a mi Laczánknak igaza van. A magyarok közül nem nagyon tud senki spanyolul, nálunk nagyon marginális nyelv. Szóval nem sokan dicsérnének meg, annál inkább hülyének nézne mindenki, hogy nincs ott a v. Nézd meg, ott van az angol, sokkal népszerűbb, elvileg mindenki tanulja, de ha a serlok holmsz helyett *sőrlak *houmz-oznál, nagyot néznének. Visszakérdeznének, hogy miva'? Ha a *ábrahám *linkoln helyett beszólsz, hogy éibröhem/éibröhöm linkön, meglincselnek, hogy megmutassák, itt ÖN a link.
Szóval bele is nyugodhatsz, hogy szegény ho szék errefelé már csak hozék maradnak. Nem tudod már rájuk küldeni az inkVizíciót.
@El Vaquero: Szerintem viszont a magyarok többsége azt sem tudja, mi/ki az a konkisztádor, így ettől nem félek. :P
@Földönkívüli: Mindenesetre megnyugtató lehet számodra ez a gondolat, hiszen ez is azt bizonyítja, hogy te több vagy náluk. :)
@Földönkívüli: tévedsz és egyszerre van igazad. Azt valóban nem tudják, hogy mi az a konkvisztádor, és honnan származik, vagy hogy hogyan ejtik a forrásnyelvben, de szó hangalakját viszont ismeri a legműveletlenebb, legiskolázatlanabb ember is, és furcsállni fogja "v" nélkül.
A bluff és a dumper sem volt soha *blöff és *dömper, mégse érdekel senkit, még akkor sem, ha nem tudja, hogy ezek angol szavak. Ezek már csak így maradnak.
Sose értettem különben ezeket a következetlen, senkinek nem jó megoldásokat. Elterjed egy teljesen logikátlan ejtés, amely sem az eredeti, sem a magyar írásmódnak, sem az eredeti nyelvbeli/magyar kiejtési és fonotaktikai szabályoknak nem felel meg. Senkinek nem jó, hogy csavarunk rajta egyet, még a nyelvtanulásban is hátrány, mégis így vesszük át. Ennél már az is jobb lenne egy fokkal, ha az eredeti írásmód szerinti magyar kiejtést alkalmaznánk, az legalább következetes, és legalább egyszeri, nyelvet nem beszélő ember szempontjait kiszolgálná.
Nem idegen eredetű, de pl. a méredzkedés elég érdekes szó. Szerintem megérne egy cikket, hogy miért nem "méreckedés", vagy méretkezés.
@El Vaquero: Az ilyeneket érdemes olvasói kérdésként beküldeni a szerkesztőségbe. :)
@El Vaquero:
Mert a C hangnál nem számít a kiejtésbeli hasonulás, a magyar tudatosság nélkül is érzi, hogy (általában) a C=TSz.
A méreckedés, az MÉRET-esz-kedésnek lenne érthető, vagyis pl. olyasminek, ha tűsarkúval magasíthatja,vagy vízszintes csíkozású ruhával "alacsonyíthatja" magát.
2. A MÉRED-eszkedés viszont az, hogy megméri önmagát. De a mér-ed itt még nem ragozott ige (nem: te méred), hanem a marad, (fel)mered szavak rokona. Rag nélkül: MAR-magasság.
Az ősi T-t a D váltotta fel, ami jelentés differenciálódásokat tett lehetővé. AZ S/Sz-t pedig a későn megjelenő Z/ZS váltotta fel, ami esetünkben további jelentés rögzítést okoz.
Tehát pl. ebben az esetben (is) nyelvromboláshoz vezetne, ha a hasonulások szerinti fonetikus helyesírást vezetné be egy hatökör.
Az -XSz és az -XZ utóragok funkciója kezdetben hasonló volt:
motosz-kál - motoz, porosz-kál (ló) - poroz (beporozza az utat).
Sőt: T-Sz-Z: water, ves(z)i, Wasser, visz - víz.
@Krizsa: nem értem a gondolatmeneted, áémö fréid, ahogy a románok mondják.
Méretsz-kedés, kiejtve méreckedés: a saját méretét változtja (akár látszólag is).
Méredzkedés, de kiejtve az is méreckedés: megméri saját magát.
@Fejes László (nyest.hu): nincs kedvem a szerkesztőségbe írni, pedig lenne egy másik kérdésem is. Én a Dunántúlon a lébecol igét mindig léb-LE-colnak hallottam, azaz plusz L-lel. Az viszont furcsa, hogy a gúgöl mindössze kettő találatot hoz csak rá. Tényleg létezik plusz l-lel, vagy beszédhibás ismerőseim lennének?
Sőt, a rubrika vs. rubLika téma is megérne egy cikket.
@El Vaquero: amiben lehetne foglalkozni a rükverc - lükverc, radír - ladír, rotring - lotring, pirula - pilula, antenna, anterna párokkal is. Az meg senkit ne zavarjon, hogy adogatom itt már mióta a magas labdákat, csak nem e-mailben a szerkesztőség címére.
@El Vaquero: Ezek nagy része a likvida disszimiláció, pl. latin milit-alis→militaris, famili-alis→famili-aris, de labi-alis (mert mintha a latinban a nem koronálisok eltakarnák egymástól a két likvidát). Régi megfigyelés, de sokat nem tudtak vele eddig kezdeni a fonológusok. Más nyelvekben meg nincs is (vagy nem úgy van): angol familial is van a latinból örökölt familiar mellett.