A portugál nem spanyol!
Nevezik a legszebb szláv nyelvnek, de mások szerint inkább franciásan ejtett spanyol. Az igazság persze mindkét állítástól távol áll. A spanyol és a portugál írásban nagyon hasonlít egymásra, de a portugál neveket sem spanyolosan kell ejteni. Hát akkor hogyan?
A magyarok általában tanácstalanok, amikor a portugál vagy brazil közéleti személyiségek, politikusok, sportolók neveit kell kimondaniuk. Ezeket a magyar médiában is különbözőképpen ejtik: ahány bemondó vagy riporter, annyiféleképpen. Ronaldo, José Manuel Barroso, Vasco da Gama: vajon hogy kell őket helyesen ejteni?
(Forrás: Wikiemdia commons)
Mindenekelőtt egy kis portugál nyelvtörténet. A mai portugál nyelv legközelebbi őse az ún. galaikoportugál vagy óportugál, amelyet a Pireneusi-félsziget északnyugati részén, a mai spanyolországi Galicia területén beszéltek. Az óportugál Hispaniában beszélt latin nyelvjárás volt, akárcsak a spanyol őse, az ókasztíliai, illetve a leóni vagy az aragóniai. Az ezektől a nyelvjárásoktól eltérő legfeltűnőbb vonása az volt, hogy orrhangú (nazális) magánhangzókat is tartalmazott – akárcsak ma a francia. A középkori hódítások során a nyelvterület dél felé kezdett el terjeszkedni, akárcsak a spanyolé, miközben természetesen különböző hatások érték, és több nyelvjárása is kialakult. Az északi nyelvjárásokra – melyek ma a Spanyolországban hivatalosan elismert és önálló helyesírással is rendelkező galiciai nyelvet (gallegót) alkotják – főként a spanyol, míg a déliekre a mozarab nyelv hatott (ez viszont erős arab hatást tükröző újlatin nyelv volt). A modern galiciaiból kivesztek az orrhangok és a zöngés sziszegőhangok (azaz a [z] és a [zs]), viszont sok régiességet megőrzött; míg a modern portugál alapját képező déli, coimbrai nyelvjárás megtartotta azokat, viszont több hangváltozás is végbement (pl. a szó(tag)végi [sz], [z] magyar [s]-ként való ejtése is viszonylag kései fejlemény).
A portugál egyik szembetűnő jellemzője, hogy elvesztette a magánhangzók közötti [l] és [n] hangokat: latin color(em) 'szín' > portugál côr (vö. spanyol color, olasz colore), latin caelu(m) 'ég(bolt)' > portugál céu (vö. spanyol és olasz cielo). A magánhangzórendszerben megtartotta a nyílt és zárt vulgáris latin e és o közötti különbséget (a spanyolban viszont a nyíltabbak ie, illetve ue kettőshangzóvá alakultak) – ezek mindig hangsúlyosak, így a helyesírásban a nyíltakat éles (é, ó), zártakat kalapos ékezettel (ê, ô) jelölik.
Az alábbiakban elmeséljük, hogyan is kellene igazán portugálosan kiejteni a portugál neveket. Mivel ezekkel általában írásban találkozhatunk (vagy az írott alak alapján ellenőrizhetjük mások kiejtésének autentikusságát), az írott alakból fogunk kiindulni. Kifejezetten a portugáliai portugálról lesz szó, a brazíliai kiejtésről majd egy másik alkalommal szólunk.
A magánhangzók
A helyes kiejtéshez először is meg kell állapítanunk, hogy hol van a hangsúly. Ha nincs jelölve, akkor a szó végét kell figyelnünk: ha a szó a-ra, e-re, o-ra, s-re vagy m-re végződik, akkor a hangsúly az utolsó előtti szótagon van, minden egyéb esetben az utolsón. Az ettől eltérő esetekben, akárcsak a spanyolban, a hangsúlyt ékezet jelöli (az éles ékezet nyílt, a kalapos pedig zárt ejtést jelent): José [zsuze], você 'ön' [vuszé]. A hullámvonal (tilde) azonban nem csupán a hangsúlyt jelöli, hanem egyben az orrhangú ejtést is: erre még lejjebb visszatérünk. (Szomorúan kell azonban megállapítanunk, hogy ha a hangsúly jelöletlen, akkor az o-ról és e-ről nem tudjuk eldönteni, hogy nyíltan vagy zártan ejtendő-e.)
![Porto [portu]](/media/porto-portu.png)
(Forrás: Wikimedia commons / Georges Jansoone)
A spanyollal és az irodalmi olasszal ellentétben azonban a hangsúlytalan magánhangzók (főleg az e) a portugálban meglehetősen instabilak és rövidek, gyors beszédben alig vagy egyáltalán nem hallatszanak – ezért, valamint a lágyítások és az orrhangok miatt sokan úgy vélik, hogy hangzása inkább egy szláv nyelvre (konkrétan az oroszra) hasonlít. (Viccesen azt is szokták mondani, hogy a portugál a legszebb szláv nyelv.)
A hangsúlytalan a-t a magyar [ö]-re emlékeztető hangnak ejtik (ez olyan, mint a román ă, azaz mintha hátrahúzott nyelvvel ejtenénk az e-t, vagy úgy mondanánk o-t, hogy közben nem kerekítjük az ajkunkat). A hangsúlytalan e-t ki sem ejtik, vagy igen rövid [ü]-szerű hangot mondanak helyette (ez az orosz ы-höz, ill. a román î-höz hasonlít, olyan, mint a hátrahúzott nyelvvel ejtett i, vagy mintha ajakkerekítés nélkül mondanánk u-t), pl. noite [nojtü] 'este', vagy verdade [vürdád] 'igazság'. A hangsúlytalan o-t [u]-nak ejtik (kivéve, ha m, n vagy nh követi), főleg a szó végén: pl. Ronaldo [ronáldu] , Rio de Janeiro [ríu dü zsönájru]. Kivétel az e 'és' kötőszó, illetve ha magánhangzó mellett áll: mindkét esetben rövid [i]-nek olvasandó.
A mássalhangzók
A spanyolhoz hasonlóan a c-t i és e előtt [sz]-nek, egyébként [k]-nak olvassuk. Szintén az [sz]-t jelöli a ç, szó elején az s-, illetve magánhangzók között az -ss-. A magánhangzók között álló -s-t és -z-t [z]-nek ejtjük: ugyanez az ejtésmód akkor is, ha szó végén állnak, és a következő szó magánhangzóval kezdődik. A spanyollal ellentétben a ch nem [cs]-t, az x pedig nem [ksz]-t jelöl, hanem mindkettőt [s]-nek ejtik.
A b, a d és a g magánhangzók között nem úgy hangzik, mint a magyarban: ugyanott képezzük őket, de nem „pattannak”, hanem a levegő folyamatosan áramlik a szűkületen keresztül. A spanyolban minden helyzetben így ejtjük őket, de hasonló hangokat más nyelvekből is ismerhetünk: a -b- az angol w-re emlékeztet (pl. widow), a d az angol zöngés the (pl. the) ejtéséhez áll közel, a -g- pedig a török ğ-höz hasonló.
(Forrás: Wikimedia commons / Wigulf)
Az r-t a szó elején a francia r-hez hasonlóan, „raccsolva” kell ejteni. Ugyanígy ejtjük a szó belsejében írt rr-t (ez tehát nem hosszú!). Ha a szó belsejében csak egy r van, ennek ejtése különböző lehet: ha n, m, l vagy s után áll, akkor ejtése szintén „franciás”, egyébként viszont „amerikaiangolos” – na nem olyan mint az amerikai angol r, hanem olyan, mint pl. a butter 'vaj' szó közepén ejtett (a -tt- betűkapcsolatnak megfelelő) mássalhangzó (vagy a spanyol magánhangzóközi r). Ha valaki nem ismerné ezt a hangot: olyan, mintha magyar [r]-t akarnánk ejteni, de nem pörgetjük a nyelvünket, csak egyetlen egyet csapunk vele. (Valójában a magyarban is ejtünk ilyeneket, amikor nem igyekszünk „szépen”, artikuláltan beszélni. Sőt, magánhangzók között – például az óra szóban – a magyar beszélők jelentős része nem perget!)
Szintén fontos, hogy a portugálban a j-t, továbbá az e és az i csoportokban a g-t) nem [ch]-nak ejtik, ahogy a spanyolban, hanem [zs]-nek, így tehát a José nem [choszé], hanem [zsuze]; vagyis José Manuel Barroso nevének helyes kiejtése [zsuze manuel börózu] (hangsúlyos, nyílt e-kkel és „franciás” r-rel).
További jellegzetesség, amely megkülönbözteti a nyelvet a spanyoltól, hogy a szótagvégi – vagyis a mássalhangzó előtt vagy szóvégen álló – s-t és z-t hangokat [s]-nek (zöngés mássalhangzó, pl. l előtt [zs]-nek) ejtik. Vasco da Gama felfedező neve tehát portugálul kb. [vásku dö gámö]-nek hangzik.
Az n és l lágy megfelelőjét az nh [ny] és az lh (palóc [ly]) betűcsoportokkal jelölik: Ronaldinho [ronaldínyu], Batalha [bötáljö].
Az orrhangú magánhangzók
Mint már említettük, jellemzőek a portugálra az orrhangok, azaz nazális magánhangzók, amelyek kiejtése általában a legtöbb gondot okozza a nyelvtanulók számára. A portugálban minden magánhangzót orrhangon kell ejteni m és n előtt, a szóvégen pedig vagy az -m végződés, vagy hullámos ékezet jelzi, melyet a hangsúlyos a és o betűkre tesznek. A nazális magánhangzókat úgy kell kiejteni, mintha utánuk egy [m] vagy [n] hang következne, melyet azonban nem mindig ejtünk ki tisztán (a magyarban hasonló hangot ejtünk pl. a tizenhat, színház szavakban, csak nem vesszük észre): São Paulo [száuN páulu], São Tomé e Príncipe [száuN tome i príNszipü]. (Az ão orrhangú kettőshangzó.)
(Forrás: Wikimedia commons / Pedro Simões)
A „franciás” r , a [zs] és az [s] gyakorisága, továbbá az orrhangú magánhangzók miatt a portugál első hallásra inkább a franciára, mint a spanyolra emlékeztet. Persze azt azonban legfeljebb viccből mondhatjuk, hogy a portugál spanyol francia kiejtéssel.
Hogyan ejtsük?
A fentiekből nyilvánvaló, hogy a portugál nevek többsége olyan hangokat is tartalmaz, melyeket a magyar nem. Ezeknek az ejtése folyamatos magyar beszédben könnyen tűnhet affektálásnak. Az orrhangú magánhangzók vagy az r pontos ejtését viszont aligha érdemes erőltetni, és a hangsúlytalan a-t és e-t is nyugodtan ejthetjük „spanyolosan” (különösen, ha nem tudunk portugálul, és kiejtésünk amúgy sem lesz autentikus). Nem érdemes utánoznunk a magánhangzóközi -b-, -d- és -g- ejtését sem, és modoros a nazális magánhangzók utánzása is.
Egyértelműen hibának minősül, ha a j-t vagy az i és e előtt álló g-t nem [zs]-nek, a nh-nem [ny]-nek, a lh-t nem [ly]-nek, [j]-nek vagy legalább [l]-nek ejtjük (hanem például [lh]-nak). Talán nem kifejezetten hiba, de nem szerencsés, ha az rr-t hosszú [r]-nek olvassuk: ejtsük nyugodtan röviden!
Bizonyos vonások átvétele azonban egyáltalán nem természetellenes a magyar beszédben, így például a hangsúlytalan o-t nyugodtan ejthetjük [u]-nak – igaz, bizonyos régóta ismert nevek esetében ([szaó paoló] helyett [szau paulu], [vaszkó da gama] helyett [vásku da gáma]) ez is furcsának tűnhet. Itt tulajdonképpen két felfogás ütközik: az egyik szerint a neveket illik az eredetihez minél közelebbi formában ejteni, a másik szerint megvannak a hagyományai, hogy portugál neveket hogyan mondunk magyarul, és ehhez illik tartani magunkat. Ebben az esetben tehát nem tudjuk megmondani, melyik a „helyes”, a hangsúlytalan o-nak sem az [o] (szó végén [ó]) sem az [u] ejtése, a szótagvégi [s]-nek és [z]-nek sem [sz], sem [s] ejtése nem hibáztatható. Arra azonban érdemes figyelnünk, hogy lehetőleg ne keverjük a hagyományos és a portugalizáló ejtésmódot, a [vaskó da gáma] vagy [vaszku dö gámö]-szerű keverékek egyik szemléletnek sem velelnek meg!
Ne felejtsük azonban el, hogy azon ismerőseink számára, akik valóban tudnak portugálul, sokkal természetesebbnek tűnhet a teljesen portugálos ejtés: ők nem feltétlenül azért ejtik autentikusan ezeket a neveket, hogy ismereteiket fitogtassák! Az ilyenért senkit sem illik megszólni!
Hasonló témájú cikkek a társszerző blogjából:
Az sem mindegy, mikor raccsolunk!
Gratulálok a szerzőnek a remek, pontos és részletes cikkhez. Különösen a portugál hangok kiejtéséhez nyújtott segítség értékes, magyarul ezt még talán senki nem foglalta össze ennyire precízen és ráadásul szemléletesen. (Kivéve természetesen az egyik nyelvkönyvet.)
Néhány apró megjegyzésem mégis volna, csak hogy fontoskodjak kicsit.
1. Középkori hódítások (során terjedt délre a nyelv): egészen pontosan a reconquista (araboktól való visszafoglalás) során.
2. A cor szó az új (és a legújabb) helyesírási szabályok szerint nem visel ékezetet.
3. A hangsúlytalan "a" kiejtésénél vigyáznék az "ö"-höz való hasonlítással. A hangsúlytalan "e"-t sem célszerű "ü"-szerű hangként leírni. (Még inkább az utóbbi hang "ö"-szerű, de szakszerűbben: a svá-ról van szó.)
4. Az "x" betűt sokféleképpen ejthetjük. Lehet [ksz], pl.: táxi, vagy [z], pl.: exame 'vizsga', esetleg [s], pl.: xadrez 'sakk', sőt [sz] is, pl.: máximo 'legnagyobb'.
Üdvözlettel: Hargitai Evelin Gabriella
@Evelinha: Köszönöm szépen! A megjegyzésekkel természetesen egyetértek. Az az igazság, hogy az oldal nem szakembereknek szól, igyekszünk úgy fogalmazni, hogy bárki megértse, ami sokszor csak felületes egyszerűsítésekkel lehetséges.
Viszont annyit én is pontosítanék a hozzászóláson, hogy a hangsúlytalan "a" ejtése áll közelebb a svához, ami a portugálban valójában ajakkerekítés nélkül ejtett [æ] (a fonetikában ezt szakszerűen egy fejreállított "a": [ɐ] jelöli), míg a hangsúlytalan "e" pedig egy ennél sokakl zártabb és rövidebb, tulajdonképpen csak a mássalhangzó-torlódás feloldására ejtett magánhangzó (mi is hasonlót ejtünk, amikor egy mássalhangzót próbálunk magánhangzó nélkül kimondani). :)
@Evelinha: Az ü és a veláris i, ill. az ö és a veláris e nem csupán a hozzájuk nem szokott laikusnak tűnik hasonlónak, hanem eszközfonetikai mérésekkel igazolható, hogy hasonlóak. Nem véletlen, hogy a nyelvek többségében, ha egyáltalán előfordulnak, vagy az egyik van meg, vagy a másik.
@El Mexicano: Akkor hívjuk segítségül az IPA-t, azaz a nemzetközi fonetikai ábécét (a honlap ismeretterjesztő jellege miatt oldottam fel a rövidítést, és emiatt nem adok pontos bibliográfiai hivatkozást sem alant).
A Cunha--Cintra-féle nagy portugál grammatika 30. oldalán szerepel a hangsúlytalan "e", jele ez: [ə], ami pontosan a svá. A Gósy-féle fonetikakönyv a svá kiejtéséről így ír: "képzése legközelebb az elöl képzett, középső nyelvállású rövid [ø] hangunkhoz áll, de (...) rövidebb és az ajakállást tekintve KEREKÍTETLEN. Az ü [y] ajakkerekítéses, már csak ezért sem hasonlíthat hozzá. Egyébként a portugáltanításban is szoktuk alkalmazni azt a trükköt, hogy ha valaki sehogy sem boldogul a svá-val, jobb híján ejtsen egy gyenge ö-t. Nyilván ez nem jó, de legalább nem e-nek ejti a kérdéses hangot. (Hiszen a portugál nem spanyol...)
Egyébként fonetikusok szokták mondani, hogy aki ö-zik, az tulajdonképpen svá-zik. :)
Üdvözlettel: HEG
@Evelinha: A KEREKÍTETLEN után lemaradt az idézőjel. Ott ér véget az idézet. Rend a lelke mindennek.
@Evelinha: "Egyébként fonetikusok szokták mondani, hogy aki ö-zik, az tulajdonképpen svá-zik. :)" Bizony! Akkor most már csak azt nem értem, mit kifogásolt az első hozzászólása harmadik pontjában...
@Fejes László (nyest.hu): Azt, hogy a cikk szerzője azt írja: "A hangsúlytalan e-t ki sem ejtik, vagy igen rövid [ü]-szerű hangot mondanak helyette" A svá pedig nem ü-szerű, hanem ha valamihez hasonlítani akarjuk, hát ö-szerű. El Mexicano ezzel szemben továbbra is fenntartotta, hogy inkább a hangsúytalan "a" áll közelebb a svához.
@Evelinha: Őszintén szólva én nem értek a portugálhoz, de pl. A világ nyelvei azt írja, hogy a hangsúlytalan e az i felé tart, amivel gondolom arra céloz, hogy a felső nyelvállást közelíti. Morvay a kevés szóval portugálulban azt írja, hogy hangsúlytalan helyzetben „egészen rövid ö, néha alig hallatszik”, de aztán felsorol jópár helyzetet, ahol viszont „egészen rövid, ü-be hajló i”. Az Areias–Godinho–Lantos magyar változata szerint a hangsúlytalan mindig [í] (sic!). (Ez utóbbi nagyon furcsa fonetikai átírást tartalmaz.
Kérdés még, hogy ha mind a hangsúlytalan a, mind a hangsúlytalan e lehet „ö-szerű”, akkor ez két azonos hangot jelöl-e? A világ nyelvei szerint igen, mindegyiket egy alfa-szerű jellel jelöli, és Morvay is egyszerűen ö-nek mondja mindkettőt.
Ezzel szemben az angol wikipédia (en.wikipedia.org/wiki/Portuguese_phonology#Vowels): "Portuguese uses vowel height to contrast stressed syllables with unstressed syllables; the vowels /a ɛ e ɔ o/ tend to be raised to [ɐ e i ɨ o u] (although [ɨ] occurs only in EP) when they are unstressed." Az ugyan ebből nem világos, hogyan lesz öt magánhangzónak hamgsúlytalamn helyzetben hatféle realizációja (meg az sem értem, milyen értelemben lehet hangsúlytalan ɛ és ɔ), de az világos, hogy a hangsúlytalan a és e különbözik, és hogy valódi svá (ə) nincs.
Na, ebből legyen okos az ember.
@Fejes László (nyest.hu): A helyzet a következő. Hangsúlyos szótagban hét magánhangzó van:
/a, ɛ, e, i, ɔ, o, u/ (a nazálisokat nem számolva, de az kicsit bonyolultabb);
hangsúlytalan szótagban pedig:
a = [ɐ]; e = [ɨ] vagy (magánhangzó mellett) [i]; i = [i]; o, u = [u].
Persze vannak kivételek (pl. az /a/ hangsúlytalanul is [a] l hang előtt, az /o/ pedig nem válik [u]-vá nazális előtt implozív helyzetben.
De ez mind az európai portugálra vonatkozik csak. A hangsúlytalan /a/ semmiképpen sem ugyanaz a hang, mint a hangsúlytalan /e/, az előbbi [ɐ], ami a svához áll a legközelebb, az utóbbi pedig [ɨ], ami a magyar [ö]~[ü]-höz áll közel.
@El Mexicano: "hangsúlytalan szótagban pedig:
a = [ɐ]; e = [ɨ] vagy (magánhangzó mellett) [i]; i = [i]; o, u = [u]."
Igen, pontosan ezért kérdeztem, hogy miként érthetik azt, h "the vowels /a ɛ e ɔ o/ tend to be raised [...] when they are unstressed".
@Fejes László (nyest.hu): S nazális helyzetben ez úgy módosul, hogy akkor a hangsúlyos nazális /a~/ is [ɐ~] (a hullámvonal felette lenne, csak ilyet innen nem tudok); illetve a hangsúlyos /ei/ diftongus is Portugáliában inkább [ɐj] mint [ɛj] – legalábbis én így hallom (Brazíliában pedig [ej]).
@El Mexicano: Nem értem, hogy jön ez ide, nem erről volt szó.
A cikkhez kapcsolódóan egy kis olvasnivaló:
elmexicano2010.blogspot.com/2011/06/spanyol-vagy-portugal-nyelvvalto
@El Mexicano: Csakhogy az oldal nem található. Vagy csak nálam?
@Fejes László (nyest.hu): 8.-hoz
Hangsúlytalan helyzetben nyílt e és o azokban a szavakban van, amelyekben történetileg alakult így. Ezekben két e vagy o "olvadt össze" (a jelenség portugálul crase) azután, hogy közülök kiesett az intervokális mássalhangzó. De ez csak egy kis szócsoportot érint.
@El Mexicano: 9:
Még mindig azt állítja, hogy a hangsúlytalan a az, ami svá-szerű? De miért?
@Evelinha: Ezt nem én állítom, hanem ha megnézi a magánhangzó-"háromszöget" a fonetikában, akkor láthatja, hogy a hangsúlytalan helyzetben lévő /a/ hang a portugálban [ɐ]-nak felel meg, ez a magánhangzó pedig a svához, vagyis a [ə] hanghoz áll közelebb. Vagy Ön hogyan értelmezi a svá hangot? Ez egy középállású, a magyar e~á~ö közötti magánhangzó, mint amilyen az angol "about" szó első a-ja (így ejtik a hangsúlytalan portugál /a/-t), míg a hangsúlytalan /e/ ejtése (nem magánhangzó mellett) olyan, mint az angol believe szó első e-je, márpedig az nem svá, hanem [ɨ], amely leginkább a magyar ö~ü~u között van.
De Ön is egyszerűen megygőződhet róla, ha megnézi az alábbi linken lévő fonetikai háromszöget, ahol meg is lehet hallgatni mindegy egyes magánhagzó kiejtését: en.wikipedia.org/wiki/IPA_vowels_chart_with_audio
Az [ɐ]-val és az [ɨ]-vel jelölt hangokat hasonlítsa össze elsősorban.
@Evelinha: Igen, elnézést kérek, utólag jöttem rá, hogy az oldal valóban nem érhető még el, csak egy hónap múlva lesz kint. (Akartam is töröltetni azt a hozzászólást, de sajnos erre itt nincs lehetőség.)
@Evelinha: "Hangsúlytalan helyzetben nyílt e és o azokban a szavakban van, amelyekben történetileg alakult így."
Hát, érdekes is lenne, ha olyanban lenen, ahol történetileg nem úgy alakult...
"Ezekben két e vagy o "olvadt össze" (a jelenség portugálul crase) azután, hogy közülök kiesett az intervokális mássalhangzó. De ez csak egy kis szócsoportot érint." Lehet, de több forrás is állítja, hogy nyílt és zárt e és o közötti megkülönböztetés kizárólag hangsúlyos helyzetben van. Tehát nyílt e és o nem is lehet hangsúlytalan helyzetben.
@El Mexicano: Köszönöm, hogy felhívja a figyelmemet a fonetikai háromszögre... :)
Elsősorban az a problémám, hogy a hangsúlytalan e-t nem azonosítja a svá-val. Pedig az az! Ld. a 4. hozzászólást.
@Fejes László (nyest.hu): 19.
Igaz, sietve írtam, ezért pongyolán. Úgy értettem, hogy azok a szavak, amelyek hangsúlytalan helyzetben nyílt e-t vagy o-t tartalmaznak, kivételek, és erre történeti magyarázat van. Új szavaknál ez a jelenség már nem működik, csak egy zárt szócsoporton belül. De igenis lehet nyílt e és o hangsúlytalan helyzetben. Ha nekem nem hisz (El Mexicano-val egyetemben), akkor higgyenek a portugál szakirodalomnak. Teyssier: História da Língua Portuguesa 1982. Példák: esquecer 'elfelejt', corar 'fest, színez', director, ado(p)tar.
@Evelinha: Nem azonosítom, mert nem az. Nem azt vitatom, hogy a nyelvkönyvek mit írnak, hanem egyszerűen a hallásomra hivatkozom. Lehetséges, hogy Önnek igaza van abban, hogy bizonyos portugál nyelvjárásokban egyformán sváként ejtik a hangsúlytalan a-t és e-t, de én eddig ezt valahogy nem hallottam portugál anyanyelvi beszélőktől. A "que" kiejtése sem [kə], hanem [kɨ]. Az "e" mint 'és' pedig [i], amely aztán igencsak távol áll a svától.
@Evelinha: Viszont én is felteszem a kérdést, hátha meg tudunk egyezni. :) Ha Ön a hangsúlytalan /e/-t nevezi svának, akkor hogyan nevezi a hangsúlytalan /a/-t? Mert remélem, abban azért egyetértünk, hogy a két hang nem ugyanaz.
@Evelinha: A 21-es hozzászólásához még annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy pl. a spanyol szakirodalomban is leírják, hogy történetileg a nyílt /e/ és /o/ azért vált [ie] és [ue] diftongusokká, "mert a baszkok csak így tudták kiejteni", ami egyértelmű hülyeség... :) (hiszen a diftongizáció éppen a portugál és a katalán kivételével az összes többi újlatin nyelvben végbement, a hangtanilag legkonzervatívabb olaszban is, csak éppen a spanyol nyelvészek nem látnak tovább a Pireneusi-félsziget határainál).
@El Mexicano: Én sosem állítottam azt, hogy a hangsúlytalan e és az a ugyanaz a hang volna!! És legjobb tudomásom szerint nincs olyan portugál dialektus, ahol a kettő egyforma lenne. A hangsúlytalan e az a svá, a hangsúlytalan a pedig... a hangsúlytalan a. A hallása helyett pedig, javasolom, használja inkább a fonetikai szakirodalmat.
@Evelinha: Én úgy gondolom, nem vagyok abban a helyzetben, hogy igazságot tegyek a kérdésben. Legegyszerűbb az lenne, ha egy fonetikus nyelvész meghallgatná pl. a "que" kiejtését. Ön szerint az svá, szerintem nem.
@Evelinha: Egyébként még figyelmébe ajánlom a Portugál Wikipédia portugál fonológiáról szóló szócikkét. Valószínű, hogy ezt portugál anyanyelvűek írták, és ebben sem találok semmiféle svát:
pt.wikipedia.org/wiki/Fonologia_do_portugu%C3%AAs
@El Mexicano (27): Wikipédia kontra Cunha-Cintra és Gósy Mária... Feladom.
@Evelinha: Épp ma jelent meg a blogomban egy cikk portugáltémában, ha esetleg érdekelné:
elmexicano2010.blogspot.com/2011/07/homens-da-luta-vesztes-harcosok.
Nyugodtan fűzzön hozzá megjegyzést, ha valami nem stimmel, javítom.