„A mi falunkban sosem fog a magyar anyanyelv lenni”
Lejárató kisfilm és bizalmatlan lakosság. A csángók szerveivel kereskedő, s a gyerekeket rabszolgának eladó magyar tanítók. Avagy „meg vannak számolva a csángós évek Diószegen is”.
A Moldvai Csángómagyar Oktatási Program pedagógusaival készített interjúsorozatunk harmadik részében Diószeg (Tuta) oktatóival, Kiss Sámuellel (K. S.) és feleségével, Kiss-Boros Rebekával (K. R.) beszélgettünk.
Diószeg is Bákó megyében található, akárcsak a korábbi cikkeinkben bemutatott Magyarfalu és Pusztina. Nevét 1842-ben említette először oklevél. A mintegy 2000 fős lakosságának többsége csángó. 2008-tól működik iskolán kívüli magyar tannyelvű oktatás a településen. 2010 nyarán magyarországi önkéntesek újították fel a diószegi magyar házat.
Honnan és hogyan érkeztetek Moldvába?
K. S.: Nekem kicsit olyan vándor élet jutott: Margitta, Sepsiszentgyörgy, Szilágy, Kraszna, majd végül Nagyvárad. De ennek ellenére mindig is vonzott az idegen. Moldváról szinte semmilyen információm nem volt, édesanyám ajánlotta figyelmembe ezt a helyet mint kezdő pedagógusnak jó tapasztalatszerzést. Nekem ez annyira homályos volt, hogy ezt a tájat összekevertem egy másik, székely tájegységgel. Mikor megkaptam a munkát, nagy meglepetésemre egy új vidék nyílt meg előttem. Bár a szüleim nem akartak elengedni, de a kalandvágyam őket is meggyőzte. 2014. szeptember 1-jétől vagyok itt, a feleségem a menyegzőnk után, 2015. március végén csatlakozott hozzám.
K. R.: Belényesen születtem, ez egy kis város Nagyváradtól kb. 60 km-re, Bihar megyében. Ott tanultam, majd az egyetemi tanulmányaimat Nagyváradon folytattam. Ott ismerkedtem meg férjemmel is, aki ugyanazon az egyetemen tanult. Ő volt az, aki először hallott Moldváról, és jelentkezett.
(Forrás: az oktatók engedélyével)
Mi volt az első benyomásotok a településről és a lakosságról? Milyen nehézségekkel találtátok szemben magatokat? Mihez kell alkalmazkodni?
Az interjúban említett tanítónő Tatár Ágota, aki Orcájának homálya. Tatros-völgyi történet címen készített kisfilmet Diószegről. Emellett hétrészes cikksorozatban is beszámolt tapasztalatairól, amelyet a Mandiner is átvett. „És hogy miért költöztem Moldvába? Meg akartam ismerni magamat. Kivonulni a civilizációból, egyedül lenni egy évig. Fát vágni és tanítani.” Ehhez képest a „középkori” és „balkáni” állapot miatt panaszkodik, s megdöbbenve tapasztalja: „Van még ma Romániában olyan hely, ahol, ha elmegy az áram, egy-két hétig lehet számítani a gyertyázásra […] ahová a postás két hónapban egyszer jár […] Orvosi rendelő nincs 10 kilométeres körzetben, állatorvos még úgy se.” Erdélyi magyarként úgy fogalmaz: „Magyar voltam a románok között.” „[H]onnan tudod, hogy bákói vagy?” Például: „A gyermekeid az udvarra kakálnak, ott, ahol érik, mert unnak elmenni a favécéig”; „Várod a segélyt Magyarból s a burszát [ösztöndíjat – a szerk.] az iskolától, de a gyermekeidet nem tanítod meg köszönni, se románul, se magyarul”; „Egyszer láttál fehér embert, az is valami antropológus vagy szociológus lehetett, de az se biztos. Jött, szétnézett, kérdezgette, hogy valami régi éneket tudsz-e, s aztán elment”. Bár a csángókat lejárató film és cikksorozat vállalhatatlan, arra is felhívja a figyelmet, hogy a programban részt vevő pedagógusok nem kapnak elégséges felkészítést sem a csángók történelméről és kultúrájáról, sem pedig az oktatási helyszínen várható körülményekről.
K. S.: Nem volt könnyű, mivel egy árva lelket sem ismertem, de igyekeztem minél pozitívabban hozzáállni. Mindenekfelett a legnagyobb problémám az ismeretlenség és a rendetlenség volt. Előttem a pedagógusszövetség egy olyan erkölcstelen nőszemélyt alkalmazott, akire az egész falu az erkölcstelenség megtestesítőjeként emlékszik vissza. Ez nemcsak a viselkedésében, de a tanításában és a támogatókkal való kapcsolatában is megnyilvánult. Ezt csak tetőzte a kisfilmje, ami inkább egy személyes jellegű monológ a faluról, ahonnan az anyagot lopta, és amelyben mindenkit lejáratott. Ebből kifolyólag nem jelent meg ősszel átadni a helyszínt, és szinte semmilyen telefonhívásra nem válaszolt. Ezért minden rám szakadt, és nulláról kellett kezdjem az egészet, a kapcsolatteremtéstől a rendezetlen számlákig. Csodálom, hogy a pedagógusszövetség egy kerek évig tűrte őt, mindannak ellenére, hogy többszöri szakmai látogatás alkalmával nem volt jelen a helyszínen. Mindent hatalmas rendetlenségben hagyott, semmilyen nyomát nem találtam a munkájának, deviszont sok kellemetlen biológiai nyomot hagyott higiéniától mentes életéből. A beiskolázási kérvények megírásakor senkit nem világosított fel a részletekről, és így ezt is elölről kellett kezdeni. De még az iskola vezetőivel is kellett kicsit harcolni, hogy a magyar oktatás beinduljon. Az iskola felszereltségét nem nagyon akarom részletezni, de lehetne jobb is, hogyha jobban odafigyelnének a kisebb-nagyobb részletekre: pályázatok, rendfenntartás stb. Ezután voltak még kisebb problémák, de hideg fejjel és keresztény lelkülettel kezelni lehetett és lehet a problémákat. Megvolt a bemelegítés…
A helybéliekkel sem volt valami fényes a helyzet, mivel kellett nekik idő, amíg megértik, hogy az előttem levő oktatóval semmilyen kapcsolatom nincsen. Ezt leszámítva volt pár ember, aki segített, úgy az itteni munkákban, mint a kapcsolatteremtésben – és még jó tanácsokkal. Vannak még olyanok, akiknek nem tetszik a magyar oktatás semmilyen formája, és van, hogy hallunk leépítő propagandákat és megjegyzéseket a munkánkra.
Hál’ Istennek az egyházzal nem volt problémám, mivel a régi pap 2014 augusztusában ment nyugdíjba, és érkezésem után pár nappal új papok jöttek a településre. Így aztán ez kicsit könnyebbséget jelentett, sőt még az ünnepeken is szívesen láttak a templomban és néha még a családban is.
K. R.: Az első benyomásom a településről nem volt valami jó, és ez a mai napig nem sokat változott. Hogy miért? Hát azért mert az emberek nem olyan nyitottak és befogadóak, ahogy ezt sokan gondolják, meg inkább csak azzal tőrödnek, hogy milyen hasznot tudnának húzni az egészből.
(Forrás: az oktatók engedélyével)
Előfordulnak nyelvi nehézségek pedagógusok és diákok között?
K. S.: Nemcsak a felnőttek gondolkozását nehéz megérteni, de a gyermekekét sem. Nagyon egyszerű a szókincsük, és vannak olyan szavak is, amelyek első hallásra nagyon idegennek tűnnek, de ha van valaki, aki ezeket elmagyarázza, akkor nyert az ügy. Voltak érdekes helyzetek, például amikor a gyerekek mondták, hogy milyen hitvány vagyok, de ők ezt a fizikai alkatomra értették. Általában a gyerekek még értik a faluban beszélt magyart, de sajnos még kevesebben beszélik, így munkánkat nagyon nehezítik ezek a tények, s a főnökök ezért általában leértékelnek minket.
A csángó szülők általában hogyan viszonyulnak a magyar iskolához? Megközelítőleg hány csángó gyermek él itt, és ebből körülbelül hányan járnak a helyi magyar iskolába?
K. R.: Kb. 350-400 gyerek él a faluban, de sajnos csak 45 gyermek jár a magyar házhoz, tél idején 55-70. Ünnepek táján többen vannak.
K. S.: Viszont ha beleszámoljuk a 9–12. osztályokat, akik más városokban folytatják tanulmányaikat, akkor többen vannak. A mostaniak közül viszont szinte alig járnak, sőt olyanok is vannak, akik 8. osztálytól nem folytatják tanulmányaikat.
K. R.: Mi a hétből öt napot foglalkozunk velük külön csoportokra felosztva, és még ezen kívül is: van, hogy még szombatonként különféle aktivitásokat szervezünk nekik, ahol nemcsak írunk, mint hét közben, hanem szalonnát sütünk vagy kirándulni megyünk. A szülőket nem nagyon érdekli a magyar iskola, de talán még az állami sem. Nem sokat törődnek a gyermekekkel, nem bánják, ha egész nap nincsenek otthon.
Mennyire ismerik a gyerekek a csángó közösségek történelmét? Mit tudnak Magyarországról?
K. S.: Sajnos nem nagyon ismerik a saját településük történetét, csak szívószálon kapnak némi információt a falujukról, és az se régebbi 50 évnél. Itt–ott még van, hogy el-elmondanak egy-két történetet, amit egyszer mondtak az öregek, de azt is vagy kinevetik, vagy később félelemből nem mondják. Innen következik az, hogy azt se tudják, hogy ők csángók, mivel az iskolában és a templomban is azt mondják nekik, hogy románok, és ők ezt el is hiszik. Nagyon nehezen lehet velük megértetni, hogy ők csángók, de ha el is hiszik, ők ezt szégyellik.
K. R.: Ami nekik Magyarországot jelenti: az, hogy az apjuk ott tanult mesterséget, ott dolgoztak sokat, minden magyarul beszélő ember csakis és kizárólag onnan jöhet – a tanárokat is beleértve, és persze a keresztszülők is onnan vannak. Nekik „Magyarföld” egy kicsikecske kis ország, ahol ők nem jártak, de nem is nagyon akarnak elmenni oda, mert a papok szerint, mi, tanárok és keresztszülők „eladjuk a gyerekek szerveit, vagy őket szolgának”.
(Forrás: az oktatók engedélyével)
Akkor hát milyen a kapcsolatotok a helyi vezetéssel, illetve más csángók lakta településekkel, az ottani tanítókkal?
K. R.: Mondhatom, hogy mindenkivel jó a kapcsolatunk. Persze – mint minden csángó helyszínen – akadnak problémák, amelyek a tanárra hárulnak, és sokszor segítség nélkül kell megoldanunk. A helyi pappal nem volt probléma, próbáltunk alkalmazkodni az ő programjához, és olyankor nem szervezni semmit, hogy a gyermekek nyugodt szívvel tudjanak menni a templomba. A közeli településekkel szorosabb a kapcsolatunk, mint a távoliakkal, talán azért is, mert a többiek messze vannak, és ritkán találkozunk.
A szülők általában milyen körülményeket tudnak biztosítani a gyerekeknek? Melyek a legjellemzőbb foglalkozások? Többségében mit és hol dolgoznak?
K. R.: A szülők többsége a faluban vagy a legközelebbi városban dolgozik mint kőművesek vagy varrónők. Ezenkívül vannak olyan férfiak, akik külföldön (Magyarországon, Németországban, Olaszországban) próbálkoznak a munkával.
A magyar iskola honnan kap anyagi, szakmai vagy egyéb támogatást? A településen vagy azon kívül milyen segítségre, esetleg kinek a segítségére számíthattok?
K. S.: Ha az anyagi támogatásról beszélünk, akkor főként A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány és a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület civil szervezetek jöhetnek szóba, de most már a magyar állam is nagyban hozzájárul ennek a programnak a finanszírozásához. Ez utóbbi csak kevés mértékben fedezi mindazt, amire szükség van. A támogatásokat a fizetéssel egyben kapjuk meg, s nagyon hamar elmegy: a rezsiköltségen kívül télen fát is kell vennem, időnként felújításokat is kell végezni, amiket természetesen mi, oktatók végzünk, mivel az erre fordítható összeg nem elég egy szakember munkabérére sem. Sok más dologra kellene időt, energiát és anyagiakat fordítani, hogy a gyerekek belássák azt, hogy a magyar oktatás igenis egy kiváltságos lehetőség a számukra.
K. R.: Ha segítséget kérünk a főnököktől, kevés esetben kapunk választ rá, és előszeretettel reklámoznak másokat a kérésünk megoldására. Ha viszont a falut nézzük, most már itt is egyre kevesebb azon emberek száma, akik tényleg segíteni akarnak, és nem nyerészkedni, mivelhogy „vagyon neketek parátok elég, Magyarföldről küldenek eleget nektek! Nem?” felfogással élnek.
(Forrás: az oktatók engedélyével)
A szülők, a gyerekek mennyire ismerik a keresztszülői programot? Van-e gyermek a helyi iskolában, aki részt vesz a programban?
K. R.: Vannak gyermekek, akiknek úgymond papíron van keresztszülője, de ez valójában nem így működik, mert a gyermek hiába is ír nekik, ők nem szoktak választ adni. Régen sok gyermeket csak azért küldtek órákra, mert tudták, ha rendszeresen járnak, akkor biztos nekik is lesz keresztszülejük.
Hány évet/osztályt járnak a magyar iskolába a magyar gyerekek? Mit jelent a gyakorlatban, ha elvégzik az iskolát? Kapnak róla bizonyítványt? Ha igen, a román állam ezt elismeri?
K. S.: Nagyjából 2-3 év a maximum, de vannak kivételek is, akik kisebb megszakításokkal már első osztály óta járnak ide. Az iskolában viszont nyolc osztályt járnak a gyermekek, és arról kapnak egy bizonyítványt. De az édes kevés, ha arra gondolunk, hogy sokan nem folytatják a tanulmányaikat. Még ha el is ismeri a román állam, akkor se mehetnek vele abszolút semmire, mivel mindenütt elvárás az érettségi.
Milyen arányban tanulnak tovább a gyerekek? Tartjátok a kapcsolatot a végzett gyerekekkel?
K. R.: Továbbtanulás itt a 9–12. vagy a 13. osztály elvégzése. Akinek van egyeteme, az már nagy valaki. Most már vannak páran, akik egyetemre is járnak, de senkiről nem tudok még, aki helybéli lett volna, és egyetemet végzett volna, kivéve egy tanárnőt. Van jelenleg két gyermek, aki a Csángó Továbbtanulók Közösségén belül végzi a líceumot, de nagyon ritkán beszélünk velük.
Milyen kulturális-művészeti, hagyományőrző vagy egyéb programokra van lehetőség a településen?
K. R.: A településen belül a legnagyobb hagyományos program a falubúcsú. Olyankor mindenki nagy készülődésben van, finomakat főznek, sütnek.
(Forrás: az oktatók engedélyével)
Azt mondtátok, bár a gyerekek értenek magyarul, de nem nagyon beszélik a nyelvet. Hogy látjátok, van esély a nyelvcsere/nyelvváltás folyamatának megállítására, vagy a magyar nyelvű oktatás csupán késleltetheti ezt a folyamatot?
K. S.: A fiúk egyre többen román anyanyelvű lányt vesznek feleségül a környező román falukból. Ennek ellenére még mindig többen vannak, akik csángósul beszélnek, mint akik csak románul, de ha ilyen nagy lesz továbbra is az elhalálozási szám és a vegyes házasságok száma, akkor meg vannak számolva a csángós évek Diószegen is.
K. R.: Kevert házasságok jöttek létre, így eléggé kevert a nyelvállapot is. Több a magyar, de kevesebben beszélik, mint a románt. Úgy gondolom, hogy a mi falunkban sosem fog a magyar anyanyelv lenni, pláne nem ennek a generációnak az anyanyelve. Inkább attól kéne féljünk, hogy meddig fogják még a magyart tanulni, és mikor fog a nyelv végleg kihalni. Talán addig, míg az öregek kihalnak, a magyar szó még hallható lesz, és utána már csak románt fogunk hallani a falu kis utcáin.
@cikk:
Az alábbit szöveget idézőjelbe kell tenni a cikk elején:
"A csángók szerveivel kereskedő, s a gyerekeket rabszolgának eladó magyar tanítók."
Ha nem teszi ki a szerző, káros és félreérthető.. -(
Mindannyian ugyanazokrol a problemakrol beszelunk. En is szembesultem a zarkozottsaggal a falu reszerol, a vezetoseg felol a semmibeveves, haritas barmilyen problemammal szemben.
Par dolgot azert tisztaznek: az iskolai magyarorakat en harcoltam ki, en keszitettem elo a kereseket stb. ha ebbol a szulok nem ertettek meg valamit, az nem az en hibam. Minden evben elolrol kell kezdni a felvilagositast, ez benne van a pakliban. Ti is sokat dolgoztatok ezeken a feladatokon, ez ketsegtelen. a magyar haz allapota meg rosszabb volt, mielott en odaerkeztem, de senkit nem hibaztattam, nem kerestem az okait. En is elolrol kezdtem a takaritast a betonozast a szigetelest. Nem mondhatjatok ti sem, hogy az en ottani munkam egyenlo a semmivel. Erkolcsrendesznek sem kert fel titeket senki. En nyersen fogalmaztam irasaimban sokszor, mert tehetetlen voltam de ettol meg nem vagyok erkolcstelen. Isten iteli meg a tetteinket egyedul. Udvozlettel: Tatar Agota.
@AGOTA: Ha már megtisztelt bennünket a hozzászólásával, szívesen olvasnánk reflexióit a keretes szövegben ismertetett idézeteire.
„[H]onnan tudod, hogy bákói vagy?” Például: „A gyermekeid az udvarra kakálnak, ott, ahol érik, mert unnak elmenni a favécéig”; „Egyszer láttál fehér embert, az is valami antropológus vagy szociológus lehetett, de az se biztos.”
Bár egyik cikkében leír egy jelenetet, amelyben az egyik kisgyerek azt játssza, hogy kutya, és odapiszkít a padlóra; de kérdem én: hogy lett ebből a gyerekből a kisfilmjében és a cikkében minden bákói gyerek? Sőt minden bákói felnőtt? „Egyszer láttál fehér embert” – ezt kifejtené? Hogy mondhatja azt erdélyi magyarként: „Tíz hónapig éltem itt, és nem tudtam megszokni Romániát”; „Magyar voltam a románok között”? (Ha jól tudom, Kolozsvárt él, amely nagy hagyományú magyar város lakosságának 85%-a román.)
Azt mondja interjúalanyaimnak, hogy senki sem kérte fel őket erkölcsrendésznek. Ön azonban nagy nyilvánosság előtt bírálja a „bákóiakat” (tán egyszerűbb lenne azt mondani: a csángókat) azért, amiért vasárnap nem dolgoznak, amiért külföldön próbálnak szerencsét, amiért kilátástalannak tűnő helyzetükből nem látnak kiutat, nincs jövőképük. Gúnyolja őket mély vallásosságuk miatt (noha tudnia kellene, hogy a többségi, ortodox vallású románsággal szemben a katolikus vallásuk a legfőbb identifikációs tényező az életükben; vagyis ők elsősorban katolikusok, legföljebb másodsorban csángók), lenézi az életmódjukat, étkezési szokásaikat. A csángók évszázados történelmét nem ismerve vagy meg nem értve felrója nekik, hogy már nem ismerik saját népdalaikat, s hogy „A katrincákat [kötényeket vagy lepelszoknyákat] és bernyócokat [gyapjúöveket] elégették vagy elkótyavetyélték a kiskunmajsai turistáknak”. Ha Ön egy egész közösséget és kultúrát minősíthet, Önt miért ne minősíthetnék diószegi utódai? És egyáltalán fölmérte-e, hogy a kisfilmje és a cikksorozata mekkora károkat okozhat (és – több tanítóval beszélve erről – mondhatom: okozott is)?
A magyar államnak ki kell bővítenie az állampolgársági törvényt és deklarálnia, hogy minden moldvai, erdélyi és onnan elszármazott romániai katolikus magyarnak ismer el, amennyiben gyakorolja katolikus vallását és magát magyarnak vallja, függetlenül attól, hogy beszéli e a magyar nyelvet, vagy sem.
@blogen: „minden moldvai, erdélyi és onnan elszármazott romániai katolikus magyarnak ismer el, amennyiben gyakorolja katolikus vallását” Tyűha, ez igen. Vallási alapon megadni állampolgárságot a 21. században. Nesze neked, felvilágosodás...
@Fejes László (nyest.hu): A magyarság érdeke mindennél előrébbvaló. Ha a felvilágosodás életidegen dogmatizmusan nem szolgálja engedelmesen a magyar érdeket, akkor a felvilágosodás kukázandó. Amúgy meg értelmezési problémád is van. Itt a romániai katolikus az adott területen magyar eredetű vallásával bizonyítaná a SZEMÉLYESEN MEGVALLOTT magyarságát:
"amennyiben gyakorolja katolikus vallását és magát magyarnak vallja"
Az állampolgársági törvény jelenleg megkövetelt beszélt magyar nyelvét és a magyar felmenők bizonyítását váltaná fel egy másik, a magyar származást bizonyító tényező. A csángóknak nincsenek papírjaik arról, hogy egy adott személy konkrét ősei magyarok voltak, viszont ezt 99,99%-os bizonyossággal tudják bizonyítani a katolikus vallásukkal, akkor is, ha már nem beszélnek magyarul!
Pont most beszélgettem a neten angolul egy Hortváth nevű csángó fiatalemberrel, aki az után érdeklődött, hogy milyen származású lehet a neve és kiderült, hogy csángó faluban él, már a szülei se beszéltek magyarul, gyakorlatilag a nevét és vallását leszámítva románnak lehetne tekinteni, de így megisverve a származását saját magát se tekinti annak. Csakhogy a jelenlegi állampolgársági törvény követelményeit nem tudná megugrani nyelvtudás hiányában!
A magyarsághoz tartozásnak nem lehet feltétele a magyar nyelv ismerete! Gondoljunk azokra a nagy magyarokra, akik szintén nem ismerték, vagy jó esetben csak törték azt!
@blogen: „A magyarság érdeke mindennél előrébbvaló.” Na ezen a szűklátókörűséget kellene már lassan kinőni. Nekem pl. nagyon fontos a családom, de nem gondolom, hogy mindenkit le kellene tipornom, ha a családom érdekeiről van szó. Nekem nagyon visszatetsző, amikor emberek milliárdokat juttatnak a vejüknek vagy az unokatestvérüknek, csak azért mert ők a családjukhoz tartoznak.
Abszolút tiszteletem mindenkinek, aki bármely közösségnek segít abban, hogy nyelvi, kulturális stb. önazonosságát megtartsa, de sajnos a csángók "fennmaradása" (fennmaradás alatt értve azt, hogy az archaikus magyar dialektusukat beszéljék még generációkon át) szinte kizárt. Olyan erősek a modern világ homogenizáló hatásai, hogy pár ezer (tízezer) fős, falusi népességek elszigetelt nyelvei egyszerűen nem bírnak fennmaradni, legyen szó akár pl. a Zimbrisch nyelv beszélőiről Észak-Olaszországban (en.wikipedia.org/wiki/Cimbrian_language), vagy a csángó nyelv beszélőíről Moldvában.
A csángó esetben legfeljebb az a kérdés, hogy a nyelvcsere a román nyelv irányába történik (ez a természetesebb, figyelembe véve a földrajzi elhelyezkedést), vagy a magyar köznyelv (ill. annak erdélyi változatai) felé, de a nyelvcsere sajnos elkerülhetetlen.
@blogen: Az hogy az állam hogyan kezeli az állampolgárságot és hogy emberek egy csoportja hogyan kezeli a saját csoportidentitását (nevezzük röviden nemzetnek) az két külön dolog. Adott esetben ha energiát fektetsz abba hogy (magyarországi) magyar nyelvű katolikus irodalmat juttass a csángó ismerősödnek és bátorítod hogy tanuljon magyarul is, azzal már tettél egy értékes lépést. Az államunk működési problémáit felismerve ki kell pótolni a hiányosságokat.
De sajnos a "nyelvében él a nemzet" egy lényegesnek látszó törvényszerűség.
Így amatőr és önjelölt társadalommérnökként javasolnám hogy a magyar nyelvű katolikus éneklős dolgokra fordítsatok figyelmet. A zene lélekemelő.
@Untermensch4: "De sajnos a "nyelvében él a nemzet" egy lényegesnek látszó törvényszerűség."
Írek, horvátok, szerbek, bosnyákok, ukránok, csehek és szlovákok, osztrákok, meg a többiek, akik nem nyelvükben élnek, azokkal mi lesz! A nemzetalkotó tényezők lehetnek politikaiak, gazdaságiak, vallásiak, nyelviek, vagy egyszerűen csak kulturálisak. A nemzetek jelentős része nem nyelvi alapokra épül. A keresztény vallás (katolicizmus) az ortodox eretnekek között éppúgy nemzetalkotó tényező, mint a magyar nyelv egy horvát-magyar relációban, ahol a vallás nem lényeges.
@blogen: Abban az esetben ha az elmélet ami szerint a nyelv "amin" gondolkodik vki, jelentősen meghatározza a gondolkodásmódját, igaz, akkor bizony lényeges. Az írekről volt cikk pont itt a nyest-en, van az angoljukban pár "kelta elem" vagy mi. A gael tanítását is erőltetnék csak nem nagy a közönség érdeklődése. A felsorolt többiek is elkülönülgetnek nyelvileg, nem a közeli rokon nyelvek összeolvadása a tendencia. Sokféle nemzetalkotó tényező van, a magyarok esetében a nyelv az egyik, nem biztos hogy kihagyható. Az említett csángó illető éppúgy lehetne horvát is mint magyar, vallási megközelítésben (meg "Horváth" névvel, főleg hogy valamikori őse akár származásáról is kaphatta a vezetéknevét...).
Ugyanakkor tényleg van egy rakás fontos történelmi alakunk aki alig beszélt magyarul, így gondolhatjuk hogy a nem tökéletes nyelvtudás is elegendő.
@blogen: Aha. És ha vallja magyarságát, de nem gyakorlja katolkus vallását, akkor ne kapjon magyar állampolgárságot. Ebben a gondolatban a felvilágosodás nyilván ott tükröződik, hogy azért máglyára ne vessük...
@blogen:
„A keresztény vallás (katolicizmus) az ortodox eretnekek között”
hé. az ortodoxok (görögkeletiek) is keresztények.
vö. Erdő Péter: „A katolikusok és ortodoxok szinte teljesen egyek a hitben.”
Jó a mostani csángó klauzula az állampolgársági törvényben, nem kell hozzányúlni. A visszaélések nem ezzel történnek, hanem ukrán és szerb maffiózók részéről.
Nekem szerencsém volt, mert nagymamám hívő katolikusként megtanított az imákra, és a módszerváltás pont akkor jött, amikor kisiskolás voltam, és már következmények nélkül járhattunk hittanra...
A románok eredendően ortodoxok, kisebb részben görög katolikusok. És ha te nem vagy az, akkor úgymond nem lehetsz jó román. A vallások között ma már van átjárás, de a fordított esetre is áll, hogy ahhoz, hogy egy románt a csángó falu befogadjon, neki is át kell keresztelkednie katolikusnak. Ezt sokan meg is teszik, de ha ez megvan, nincs különösebb gond abból, ha az illető csak románul tud. A sok északi csángó meg amiatt, hogy a románok nem fogadják be őket, románabb akar lenni a románnál. De volt olyan eset, ha nem is gyakran, hogy a román tanulta meg a csángó beszédet, aztán, ha ez nem lett volna elég, Magyarországra vetette a jó Isten...