0:05
Főoldal | Rénhírek

A kommentelés alkonya?

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése azzal a következménnyel járhat, hogy az európai hírportálokon megszűnik a kommentelés lehetősége.

nyest.hu | 2013. október 18.

2006 januárjában A Delfi  észt hírportálon a kommentelők sértő megjegyzéseket tettek egy hajózási társaságra, mely ezért a portált perelte be. Bár a kommenteket hamarosan eltávolították, az észt bíróságok kártérítésre kötelezték a Delfit. Az ügy az Emberi Jogok Európai Bíróságáig (EJEB) jutott – ez szintén a hajózási társaságnak adott igazat.

Az EJEB érvelése szerint az újságnak nem csupán a cikkekből, de a kommentlésből is haszna származik, éppen ezért a kommentek tartalmáért is vállalnia kell a felelősséget. Úgy látják, hogy a problémát az előzetes moderálás bevezetésével lehet megoldani. Erre azonban a valóságban nincs lehetőség: egyetlen hírportál sem alkalmazhat jogi szakembereket csak arra, hogy azok azt vizsgálják, tartalmaznak-e a kommentek jogsértéseket. A precedensértékű döntés azzal az eredménnyel járhat, hogy a hírportálok megszüntetik a kommentelés lehetőségét – ez pedig radikálisan megváltoztatná az internetes kultúrát.

Minden múlandó
Minden múlandó
(Forrás: Wikimedia Commons / Tom Thiel / CC BY 2.0)

Az ügy részletesebb elemzése és ismertetése a TASZ honlapján olvasható.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (11):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
10 éve 2013. október 18. 12:41
1 Sultanus Constantinus

Ezt már most is alkalmazzák a legtöbb híroldalon, az Indexen is már rég megszűnt.

Egyfelől egyetértek vele, másfelől nem. Azzal egyetértek, hogy a kommentek tartalmáért igenis az oldal szerkesztőinek (tulajdonosának) kell vállalnia a felelősséget. Viszont nem az a legjobb megoldás, hogy akkor megszüntetjük a kommentelést. A legcélszerűbb az előzetes moderálás lenne. A moderálásnak persze vannak fokozatai, és nem állítom, hogy könnyű dolog (voltam pár évig moderátor külföldi fórumokon) és a moderátorokat általában utálják (én is rögtön utáltam őket, amikor átkerültem a másik oldalra), nagyon nehéz igazságosnak lenni. De szerintem még így is minden más megoldás igazságosabb annál, mint az, hogy elvesszük a véleményalkotás lehetőségét.

10 éve 2013. október 18. 12:47
2 Sultanus Constantinus

Itt a Nyesten például simán megoldható lenne, az a napi legfeljebb 10-20 komment, amit átlagosan írnak összesen, nem hinném, hogy olyan nagy gondot okozna, és akár önkéntes moderátorokat is lehetne alkalmazni, aki ingyen is csinánák, így nem kellene a szerkesztőket terhelni vele.

10 éve 2013. október 18. 13:11
3 blogen

Ez szükségszerű, a szólásszabadság összeegyeztethetetlen az európai liberális emberi jogokkal. Mi több ez egy példás ítélet, mivel a kollektív felelősség elvét is deklarálja, amivel -kezdetben csak e téren- végre véget vet az átkozott individualizmusnak!

10 éve 2013. október 18. 15:03
4 Krizsa

@blogen: Így is van. De nem az individualizmus vet véget a szabad kommentelésnek, hanem az ÜZLET. A honlapokat fenntartó anyagi érdek az, ami összeegyeztethetetlen a szabad kommenteléssel. A honlapoknak céljuk van: például a Nyestnek az a célja-létjogosultsága, hogy az indoeurópai nyelvészetet, pontosabbab a mögötte meghúzódó 150 éves "európai kultúrfölényt" ne sikerülhessen már, a fene egye meg, pont ilyen későn, rombadönteni.

Remélik, hogy úgysem lesz ez már sokáig sarkalatos kérdés – és arra várnak, hogy előbb lesz internetes "világnyelv", amikor a világ nyelvei már lényegtelebbé, vagy fölöslegessé válnak. Ez persze ostobaság, mert a hatalmas távolságokban élő populációk területi különválása lehetetlenné teszi, hogy az emberi testbe ágyazott tudat és NYELVEK "egyesüljenek".

Tehát az európai kultúrfölény nyelvészetbe is beoltott (a nyelvészeti szakmát is pénzelő) érdeke tartja fenn pl. ezt a honlapot is.

Tökéletesen érdektelen tehát, hogy a Cz szótár elavult-e (igen) és mennyire, mert az sosem volt nyelvtudomány. Készítői még arra sem jöttek rá, hogy az ilyesmihez először tudományos megalapozás kellene. A Cz-G csak szótár.

S az internet előtt az evolúciós gyöknyelvészet sikerére valóban nem volt már remény. Csakhogy a korábbi, több tucat neves és nyilván sokszáz névtelen próbálkozó után, akikbe bele lehetett fojtani a szót, megint összeállt valakinek (nekem) a fejében, szinte véletlenszerűen, a rengeteg korábbi adat és tanulság.

S ennek más - legalábbis kisebb holnapokon való megjelenését ma már nem lehet megakadályozni. Persze utánam is össze fog állni ez másoknak a fejében, ezúttal nyilván sokkal hamarabb, s egyáltalán nem véletlenszerűen - az enyémnél is kompaktabb formában.

A szerkesztők nem tehetnek mást, mint amire utasítát kaptak: elhallgattatni, kigúnyolni és legalább (újabban) a friss kommentek listájából kirekeszteni azt, akinek a munkájával nincs lehetőség szembenézni. Hogy legalább kifelé ne reklámozzák az ilyet nap, mint nap.

Amíg ez nem állt össze új nyelvészeti irányzattá (a jelek szerint énnálam először), addig lehetett gúnyolódni (s legtöbbször megalapozottan). Jobbos-balos, nagymagyarkodó, szíruszi, stb címeket ragasztgani a szedett-vedett kitalációkra és a kritika nélküli hasonlítgatásokra. De most nem tehetnek mást - az egyetemek, az MTA sem - mint mélyen hallgatni.

Kitiltani is megpróbáltak már innen kétszer... de az is kínos, mert a jogrendszernek még korunkban is vannak valamelyes ép maradványai. S esetleg perelhetek. (Ez nem valószínű, mert nincs fölösleges pénzem.) Dehát nem is én vagyok hivatott arra, hogy ekkora halat kifogjak a tengerből. Van még rajtam kívül 16 millió magyar a világon. Ha nekik nem fontos... akkor olvadjanak bele az indo- (miféle indo?) -európai kultúrgyarmatosításba.

10 éve 2013. október 18. 15:20
5 Fejes László (nyest.hu)

@Sultanus Constantinus: Az önkéntes moderátor nem áll jogviszonyban az oldallal – pont erre a kérdésre nem megoldás. Ellenben az állandó kommentelők adakozhatnának azért, hogy alkalmazhassunk egy moderátort.

10 éve 2013. október 18. 16:41
6 VG

Ennek köszönhető az a többször feltűnt gyakorlat, miszerint a hozzászóló értelmesebb, mint a moderátor.

@Sultanus Constantinus:

10 éve 2013. október 18. 19:02
7 Ynas Midgard

Hogy röviden mondjam: miért büntessünk egy egész oldalt és az azt üzemeltetőket egyetlen hülyéért?

A kommentek szempontjából az oldal jelenti a fórumot, ahol elhangzanak. Az oldalt tenni felelőssé ezért szvsz olyan lenne, mintha a várost perelnék azért, mert a főtéren jogsértő dolgokat mondott.

Általánosságban nem támogatom az internetes anonimitás felszámolását, de ez esetben például működhetne, mert így - bár a komment mindenképp eltávolításra kerülne - a kommentelő vállalhatná a felelősséget, nem pedig az oldal.

10 éve 2013. október 18. 19:24
8 Krizsa

Nimcs határozat és egyelőre nem is lesz. MINDEN honlap működtetéséhez az ott előfordulú szakmái - szakmához értő - moderátor kellene. Ez azonban ellentétben áll a honlap MONITÁRIS (pénzbeli) szponzozjának az érdekeivel.

10 éve 2013. október 18. 19:54
9 Diczkó

@Fejes László (nyest.hu):

"Ellenben az állandó kommentelők adakozhatnának azért, hogy alkalmazhassunk egy moderátort."

- Hadd legyek első a sorban! :)

A zavartalan működés érdekében hajlandó lennék havi öccáz, azaz ötszáz magyar forint támogatást fizetni a leendő moderátor számlájára. Igazságtalanság megvalósulásának fennforgása esetén természetesen megvonom a támogatást. :)

Hova küldjem a pénzt?

10 éve 2013. október 18. 19:59
10 blogen

@Krizsa: Erős irónia volt és félre is értetted. Azon élcelődtem, hogy az európai liberális demokráciák elitje felszámolja az egzisztenciális érdekeikkel ellentétessé vált polgári szabadságot.

10 éve 2013. október 18. 20:34
11 Krizsa

Jó.