A kehely, a pehely és a teher
A magyar anyanyelvűek közül sokan valószínűleg tudatában sincsenek annak, hogy három szóban úgy cserélik fel a hangokat, amihez hasonlóan más szavakban soha. Bár az ok alapvetően ugyanaz, a három szó története jelentősen különbözik.
Szigetvári Péter cikkében olvashatjuk:
A magyarban a [h] ügyesen elkerüli, hogy [j] elé kerüljön: kehely : kelyhek.
Láthatjuk, hogy a kehely szóból kiesik a második e, ha magánhangzóval kezdődő toldalék kapcsolódik hozzá: kelyhek, kelyhet, kelyhem, kelyhes stb. Ez nem rendkívüli a magyarban, számos hasonló szó van, pl. verem : vermek, terem : termek stb., de hasonlóan kieshet az o (korom: kormos, barom : barmok) vagy az ö is (köröm : körmök). A kiesés azonban nem törvényszerű: elem : elemek (*elmek), tetem : tetemek (*tetmek), motor : motorok (de nyelvjárásokban előfordul a motrok is), öröm : örömök (*örmök), török : törökök (*törkök).
(Forrás: 03varvara.wordpress.com)
A kehely : kelyhek viselkedése azért rendkívüli, mert nem csupán az e esik ki (ekkor *kehlyek lenne a többes számú alak), hanem a mássalhangzók is felcserélődnek. A magyarban mindössze három szó van, mely így viselkedik, a kehely mellett az igen hasonló pehely, illetve a kissé eltérő teher (itt a [j] helyett [r] cserél helyet a [h]-val). De vajon melyik sorrend az eredeti ezekben a szavakban?
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) szerint kehely szó német eredetű, bár elképzelhető, hogy a magyarba szláv közvetítéssel került (végső soron a latin calix ’serleg, kehely’ leszármazottja). A mai német alakja Kelch, a régi horvátban és a szlovénban kelih [kelich], az ócsehben kelich (ma kalich) alakban van meg. Minden jel arra mutat, hogy eredetileg az [l] (később [ly], majd [j]) állt előbb, és ezt követte a [h]. (Egyes szerb-horvát változatokban van ugyan kehli, de ez már minden bizonnyal a magyarból került át.)
Ezzel szemben a pehely szó a TESz. szerint egy pih- tőből ered: ezt találjuk meg a piheg, a pihen vagy a pehelyhez jelentésében is igen közel álló pihe szóban. A pehely szóban az -(e)ly kicsinyítő képző lehet. Ebben az esetben tehát a [h] állt előbb, ezt követte a [ly] (> [j]). Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a régiségben előfordul a peleh forma is, ami feltehetően a korabeli kel(y)eh analógiájára keletkezhetett.
(Forrás: Wikimedia Commons / Louise Docker / CC BY 2.0)
Aki Arany Jánost szereti, nem csak rossz ember nem lehet, de bizonyára azt is kitalálja, hogy mi lehetett az eredeti sorrend a teher szóban. Ehhez elég felidézni A velszi bárdok sorait (kiemelés tőlünk):
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.
Mivel azonban Arany szeretett archaizálni, szívesen nyúlt már elavult nyelvi formához, csupán e vers alapján nem következtethetünk arra, hogy még az ő idejében is ez volt a bevett forma.
(Forrás: Wikimedia Commons / Claus Ableiter / GNU-FDL 1.2)
A teher a német Tracht bajor-osztrák alakváltozatából, a trächtből származik: ennek jelentése ’teher’. (Megjegyezzük, hogy ’terhesség’ is, tehát a terhes ’viselős’ jelentés nem magyar újítás. Az érdekesség kedvéért hozzátehetjük, hogy a német szó a tragen ’hord, cipel’ szóval tartozik egy családba, így a magyar tróger, illetve trágár szavakkal is összefügg.)
Láthatjuk tehát, hogy ez a kis szócsoport is meglehetősen változatos. A három szóból kettőben ly és h, egyben r és h van – a közös tehát bennük a h. Ez a h azonban kettőben a szó végén állt, egyedül a pehelyben volt eredetileg a szó közepén. De miért vált egységes viselkedésűvé mégis ez a három szó? Nézzük meg, hogy nézett ki ezek ragozása korábban!
| alapalak | többes szám |
| kelyeh | kelyhek |
| pehely | pehlyek |
| tereh | terhek |
Igen, ám, de a szótag végén (azaz szóvégen és mássalhangzó előtt) [h] a magyarban elnémult. Ennek hatására az alábbi alakok jöttek volna létre:
| alapalak | többes szám |
| kelye | kelyhek |
| pehely | pelyek |
| tere | terhek |
Jól látható, hogy nagyon furcsa ragozású alakok jöttek volna létre: a kelye és a tere esetében a ragozásban egy h jelent volna meg, a pehely esetében pedig a többes számban eltűnt volna a h. Ezeket az alakokat azért nem csillagozzuk, mert vagy előfordultak (írott adatunk van róla), vagy nagy valószínűséggel előfordultak. A TESz. pl. említ kelyeben ’kehelyben’ formát, ami nem csak azért furcsa, mert h nélküli, hanem azért is, mert egy kelye alapalakból *kelyében lenne várható. De találunk olyan formát is, ahol nem csak a h esett ki, hanem az szó egy szótagosra rövidült: ke(l)ly. A tere pedig számos esetben előfordul.
Feltehetően az alakok hosszas ingadozása során alakult ki a mai állapot. Ennek előnye, hogy a h minden alakban megőrződik, mivel nincs olyan alak, melyben szótagvégre kerülne. Ennek az az ára, hogy e szavakban olyan hangátvetés van, melyre nincs más példa a magyarban – ők hárman azonban legalább egységesen viselkednek.
A magyarban a [h] tehát nem egyszerűen azt kerüli, hogy [j] elé kerüljön, hanem azt, hogy a szótag végére. (Ennek magyarázata, hogy szótagvégen különösen rosszul hallható.) Azonban az sem előnyös, ha a [h] hol megjelenik, hol eltűnik egy szó alakjaiban, éppen ezért a nyelvtörténeti változások megpróbálják visszaállítani. Ennek érdekében több változás is végbemegy. A három szó kivételes esetén túl megemlíthetünk további, ugyanebbe az irányba mutató változásokat. A TESz. pl. a pihével kapcsolatban azt írja, hogy a szó végi [e] egyik lehetséges magyarázata, hogy egyszerűen a szó végi [h]-t kívánja kiküszöbölni: hasonló okokból a méh főnévnek is vannak méhe, mihe alakváltozatai a nyelvjárásokban. Ma azonban egy másik tendencia kezd erősen érvényesülni: a h újból megjelenik a szótagok végén, de már jobban hallható [ch] hangként. Ezt a nyelvművelők gyakran hibáztatják, éppen ezért meglepő, hogy a kiszivárgott hírek szerint az új helyesírási szabályzat már elfogadja az ezt tükröző alakokat, azaz a dühvel mellett a dühhel írásmódot is.
„A magyarban mindössze három szó van, mely így viselkedik” Annó a biológiakönyvben olvastam, hogy „bélboholy”. Eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy a bél belül bolyhos.
@szigetva: éppen ezt akartam bedobni én is. sőt élő ember szájából is hallottam már a "boholy" szót.
A röhejről ugyanazok elmondhatók, mint a pehelyről ám mégsem viselkedik ilyen furcsán: marad röhejes és nem *röjhes.
@szigetva: @pocak: A Pom-Pom meséi című rajzfimben mintha 'papucs orrán pamutbolyh' lenne a bevezetőben.
@Janika: „A röhejről ugyanazok elmondhatók, mint a pehelyről ám mégsem viselkedik ilyen furcsán” Ahogy a cikk is írja: „A kiesés azonban nem törvényszerű: elem : elemek (*elmek), tetem : tetemek (*tetmek), motor : motorok (de nyelvjárásokban előfordul a motrok is), öröm : örömök (*örmök), török : törökök (*törkök).”
„A Pom-Pom meséi című rajzfimben mintha 'papucs orrán pamutbolyh' lenne a bevezetőben.” Ez mutatja, hogy a boholy már csak kevés beszélőnek van meg. A többiek visszaképzik a bolyhosból vagy a bolyhokból.
Még egy szó: <moholy> 'növény finom szőrzete' ~ <molyhos>
A kehely, a pehely és a teher
Kehely (Ly=L-I/J: keheli) A héber kihel=összegyűjtötte kahál=gyülekezet, kohel=alkohol (de lágy H-val). A Ch-s német, az X-es görög és latin szó mind távolabb áll a magyar lágy H-s szóhoz, vagyis a héber áll közelebb. De mégis tovább nyomozunk, mert a „gyülekezés” nem kehely. Talán az alkohol lepárlásáról lesz szó? Igen. Az ’al-’ = az arab ’a’ névmás. Az arab kohul ugyan por, de nyilván az összegyűjtés értelem számít. Az al-kohol azonban nem lehet a héberből, mert ott a ha- = a, az. Az al- az arabban = a, az.
Tehát a német, görög, latin és még a finn kalkki = kehely is (jövevényszó), az arab al-kuhul = a párlat (de nem alkohol, hanem az antimon por párlata) szóból származik. Az arab névelő nélkül persze visszajutunk a héber(arám)-hoz: összegyűjtés ÉS alkohol. Ez a leszármaztatás nem cáfolja ugyan a kehely görög-latin eredetét, de azt a marhaságot igen, hogy a beszélő közösségek „megegyezéssel” alkották volna meg a nyelvek szavait és nem a távoli és még távolabbi múltból hoztuk. De legtöbbször nem szomszédolás révén, hanem a „fejünkből”.
A KH lágy H-val egészen más gyököt jelent (ősi értelme: elgyengülés), mint a normál H-val (köhög-erőszak-fogd-vidd). A magyar szóban a lágy H van. Tehát a kehely nálunk is jövevényszó, de máshogyan, máshonnan. NEM a latin-görögből.
Pehely (Ly=L-I/J: peheli) A héber puhá=fúj (puha), pihá=kifújás (phu), szellentés (puki) pihut = (súly, érték) csökkenés, pohe=lézeng. S ez mind jellemző a pehely-re. A H most normál, nem lágy. A cikkből: „az -(e)ly kicsinyítő képző lehet”. Nem lehet, lehetkék. Az ’-el’ a legáltalánosabb kozmopolita igeképző: a peh-el az (mit csinál?) peh-el: „lézeng”. Az -i pedig, szintén „nemzetközi” melléknév képző. A hivatalos nyelvészet – ennyit se tud.
A peheli olyan pöh-pihe, ami már nincs, mondjuk az állat bundájában, hanem szabadon lebeg. A cikkből: „Egyes szerb-horvát változatokban van ugyan kehli, de ez már minden bizonnyal a magyarból került át.” Na ez sem – „minden bizonnyal”. Azért nem, mert Vas megyében (vend, szláv körzet) kehel-nek mondják a kehelyt. Ez most, kivételesen, valóban szláv jövevény lesz.
Teher, tereh (ez utóbbit én is hallottam). A héber toreh = fáradozik, turijah = fáradságos, terah = vén, tirhá = teher, tarhán = zaklató, kéregető (tarhál).
Hoppá, most megfordul az r/h: tahár = székrekedés, taharut = verseny (mind normál H). Ezek két különböző gyökváz leszármazottai, ahol a normál H őshang, a pergetett R meg viszonylag új. A trr váz ősi (velünkszületett) értelme TÖR. A t’hh vázé: valami nehézkes, keserves. A pergetett R-et nemcsak nehéz kiejteni, hanem „erőszakos is”, átüthet az ősi, de gyengébb (H, J) hangokon. De mivel az „agy” tud róla, hogy a ’t’hh’ mit jelent, a H vissza-visszakerül...
Szóval nem a nyelv, garat – vagyis a beszélőszervek – döntenek (nem a valódi nyelvészetet manapság kitúró, értelmetlenül helyettesítő FONOLÓGIZÁLÁS). Mert arról tényleg semmit nem tud az ártatlan beszélő, hogy a francba állítsa elő a különböző hangokat. Ezzel nyúzni az ált. iskolásokat! MINEK?
Csak azt érzi (öntudatlanul), hogy milyen öröklött alap-értelmet kell az agyának kivezényelniük a szájból. És tökmindegy, hogy milyen nyelvállással.
Kérdeném a szerzőt, vajh a "Švejk kocsmálya" valamiféle tréfa akarna lenni, vagy a magas Maligán-fok jelzése.
@Janika: Az pamutbojt.
@odinn: figyelmesen visszahallgattam és tényleg! Ott a té! 30 éven keresztül tévhitben éltem, de most megvilágosodtam! Döbbenetes.
pehely pille pölh
tere teher terhe
.
trag : húz von → tractus track trek drag
traigin vinni
trogin hozni
→ targonca
→ trahere ťarcha
etymonline.com/index.php?term=tract
etymonline.com/index.php?term=drag
@pocak: "élő ember szájából is hallottam már a "boholy" szót."
Pallas Nagylexikon: Boholy
(villus), hosszu ritkás, szétálló és puhás szőre a növények felszinének, p. a köles levélhüvelyén v. a szamóca és beléndfű szárán, a szöszös kaszanyügön (Vicia villosa). - Boholyfa, l. Gyapjufa.
mek.niif.hu/00000/00060/html/014/pc001444.html
Falunévként is volt Moholy korábban (ma Szerbia), de nem tom, h. az idetartozik-e..
Van a neten elérhető review a magyar fonotaktikáról?
Kehely – héber: kihel (lágy h-val) = összegyűjtötte, kahál (lágy h-val) = közönség, gyülekezet
phü! – hb: píjah = korom
pihe, pöhös – hb: puh = fúj, éleszt, szellent
pehely, pelyhes-bolyhos – hb: puch = dunyha P/B kereszt hangváltozás
molyhos - hb. mahól = tánc,
teher – hb: tirhá = teher, fáradozás (terhes),
terah = vén (nehézkes)
tarhál, turha (takony) – hb: tarhán = zaklató, kellemetlenkedő
@Krizsa:
Vénséges vén héber emberek egy szent helyen elrejtett kehelybe rendszeresen pelyheket szellentenek? Esetleg elégetett pelyheket tesznek bele, és ennek pernyéjével székrekedést és bélrendellenességeket kezelnek, te meg ennek szellemében „nyelvészkedésre” vetemedsz?
Nekem ez egy teljesen érthetetlen és megfejthetetlen rejtély! És persze, nem mellesleg, ez tényleg elég kellemetlen tehertétel lehet neked!
Hat(!!!) ilyen szavunk van, nem három és nem négy.
Pehely, kehely, teher...
...vehem 'állati magzat' (> vemhes), boholy (> (bél)bolyhok), moholy (> molyhos)
A szóvégi néma h-ról: a székely káromkodásokat tartalmazó videóban se szerették.
"Hogy a _dühü_ eméssze meg a fejedet!" Inkább megduplázták az előtte lévő magánhangzót...
De a "méh" (csak a rovar!) mifelénk is "méhe", bár a toldalékolásban van némi ingadozás (méhek ~ méhék) - ámde a "méhével" ragozott alak eléggé elterjedt...