Valóban szláv szó-e a „megye” és a „mezsgye” szavunk Késztetés-eredmény szókapcsolatunk más megvilágításba helyezi a Wikipédiában olvasható magyarázatot, miszerint megye szavunk az „ős szláv 'média' (közép)” szóból, a mezsgye szavunk pedig a bolgár szintén szláv „mezsda” szóból eredne. Bevezetésként néhány szó a magyar nyelvben fellelhető késztetés-eredmény szókapcsolatokról melyet Szatmári Sándorné (írói néven: Szatmári Magdolna) írt le első ízben. Alapvetően három „toldalék rendszerben” fordul elő, mindhárom esetben döntően a keletkezett szófaj ige (határozó és melléknév is lehet). A szótő gyakran ma is értelmes szó, de lehet ismeretlen eredetű is. Mivel olyan régi alakok is előfordulnak, melyek pl. az „ott”, „itt” szavak alakját is következetesen megmagyarázzák, sok esetben maga a késztetés-eredmény szókapcsolat nem tisztán, csak következetesen lekövethető formában maradt ránk. A/ „-szt és -d(t)” toldalékolással: Pl: maraszt/ marad(t) B/ „-ít és -ul/-ül” toldalékolással Pl: mozdít/ mozdul, perdít/ perdül (A „B/ verzió” sok esetben az „A/ verzió” tovább fejlődött változata új jelentéssel.) C/ „-int és -an/-en” Pl: koccint/ koccan, lebbent/ lebben Az „-(o)gat/ -(e)get” gyakorító képzővel toldott szavak késztetés igék, míg az eredmény alakok „-o(n)g/ e(n)g, ö(n)g” toldalékkal más szófajúak is lehetnek. Pl.: (gördít, gördül//) görget, GÖRÖG. „Megye” (korrektül: medje) szavunk fentiek (A/) ismeretében joggal feltételezett „me-” szótöve valószínűleg hasonlóan módosult, mint a „jó/ javít” esetében (az „ó” „a”-ra). A „megy” és „megye” szóalakok hasonló (régies) fejlemények, mint a „men (ember, ma nem magyar szó), mén (megy vidékiesen) ”/ „mene vala (régies igealak a ment-re) ”, „fon, fón (hang, ma nem magyar szó)/ fona vala (régies igealak)”. Bár ma csak rekonstruálni lehet többek között a megyéhez köthető menni ige késztetés-eredmény alakját a jelenleg még „sértetlen” hasonló alakú szavak mintájára, felhasználva az ide köthető, az eredeti formára szabályosan visszavezethető, módosult szavakat, bizonyosnak vehető az alábbi késztetéspár valamikori alakja: „MESZT (késztetés) / MED(T) (eredmény)”. A késztetés igéhez köthetők: A „messze (magyarul határozó, németül vásár)”, „messzire, meszto (oroszul hely)”, „mess!, me(d)tssz! (mecc!)” a késztetés formára utal. Az eredményhez köthetők: A „mettől (medtől), meddig (medtig) oda-vissza hasonulás?!”, „megy (medj, a „j” itt „lágyító” hang?!)” és a „MEGYE („medje”) mely főnévvé módosult, valamint a „MEZSGYE „messdje”, mely egyfajta „eredmény-késztetés”, a „medtszt (kimondva „mecc)” „-ss(d)!”-es felszólító változata főnévi formában, na és főnév a MEDve (aki ugye szereti a MÉZ(e)t, ami a késztetés igéből levezethető..:)) .. Nem magyar kifejezések ma: „med” („gyógy” jelentéssel), „med” („őrült” jelentéssel), „med” („közép” jelentéssel, pl. „medina”) stb.. Mivel láthatóan sok nyelvben, sokféle jelentéssel megtalálható a „meszt/ med(t)” késztetéspár valamelyikének közeli alakja különböző de kapcsolható jelentéssel, utal arra, hogy nagyon régi nyelvtani „alakulatról” van szó. A magyarban „-szt/ -d(t)” toldalékú késztetéspárok nagy számban változatlan formában megtalálhatók. Sok esetben az előbbiekhez hasonló „visszafejtéssel” bővíthető ezek köre. A „megye” és a „mezsgye” szavunk a fentiek ismeretében semmi esetre sem lehet szláv eredetű, sokkal inkább régi késztetés-eredmény párunk, a „meszt/ med(t)” toldalékolt képződménye. Bp. 2013. 07. 22. Szatmári Sándorné