-Anyanyelv szerintem az, amit a legteljesebb mértékben tudunk, és használunk. Ha nem használjuk, elsorvadhat, de ha szükséges, elég hamar felfrissül. -Legtöbbször az anyák (vagy más esetekben az anyát pótló személyek) kb. három éves korukig az alapokat megtanítják a gyermekeiknek, ezért nevezik anya nyelvnek. A tanítás folyamatos gyermeki kérdések, és a környezetéből jövő magyarázatok sora, amit a gyermek a saját tapasztalásaival is folyamatosan kiegészít, esetleg módosít a maga módján.. -Magyarázó nyelv szerintem az, ha a valóságban megismert és értelmezett folyamatokat a maguk dinamikájában képes szókapcsolatok formájában meghatározni. (ősi szókapcsolatok esetén azonos szótövek alkalmazásával, mivel a szókészlet annál kisebb lehetett, minél régebb történt egy nyelvi megjelenítés). -Fontos volt az írásbeliség megjelenése előtti időkben, hogy a magyarázatokat könnyű legyen megjegyezni, amelyekhez a helyzeteket is bemutatták a tanulóknak (pl. vadászat, vagy a vadaktól való menekülés, vagy a lábnyomok felismerése, és így tovább). -A magyar pl. azért magyaráz (azonos a szótő!), mert képes a fentiekre bizonyos mértékben, bizonyos nyelvi rétegben jó válaszokat, vagy ma már elavult válaszokat adni... Ennek megjelenési formája a "késztetés- eredmény " szópár (ezekben sok szótő már vagy ismeretlen, vagy más nyelvekben fennmaradt), és a későbbi köztes, vagy "folyamatokra utaló", a késztetés-eredmény között elhelyezkedő, azonos szótővel bíró formák megjelenése, amik képesek a spontán késztetést folyamatában kontrollálni, és elhatározássá, vagy elvetéssé módosítani. -Az egyik, mai megjelenési forma már nem az eredményhez vezető utat (mint az ősmagyar -vá/ -vé végződésű igék) emeli ki a cselekvésnél, hanem a késztetést (ami nem "műveltetés", mert az, saját elgondolás, ami kétséges, ellenőrzésre szorul, ami által csak jónak vélt utat, és célt jelöltünk meg magunknak).. PL. az "evé" helyett az "eszik" igét használjuk, amiben a "-vé" helyett "-sz"-t, ami vissza utal a késztetésre ("esz(t)"), az "-i"-t, ami a folyamat bizonytalanságára utal (az út konkrétuma folyamatra van kiterjesztve), és a szóvégi "-k"-t, ami a bizonytalanságok esetleges sokaságára utal. Ez az IK-es ige. -Eközben, a határozott tárgyas és határozatlan tárgyas igeragozás úgy az ősi, mint a mai magyar nyelvben továbbra is megvan, és meghatározza a logikáját (az egészből indul ki, arra mintegy rátekintéssel, majd annak folyamatos megközelítésével, és értelmezésével, mint pl. az "ő" esetében (aminek modernsége éppen a mai időkben aktuális..), nagyon jó módja a megismerésnek, hogy jó döntéseket hozhassunk.