"A szókészletnek a következő része tartozik az alapnyelvi szókincshez:a) névmások (én, te, ő, mi, ti, ki?, mi? stb.)b) egyszerű számok (egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, húsz, száz stb)c) testrészek (fej, szem, fog stb.)d) rokonság (atya, anya, fiú stb.)e) természeti tárgyak, jelenségek (ég, világ, tél stb.)f) állatok, növények (sün, daru, fogoly, róka, lúd, fa, fenyő, rügy stb.)g) elemi cselekvések (él, hal, alszik, néz stb.) A nyelvtani viszonyok kifejezésének azonos módja is érv lehet a nyelvrokonság mellett. A finnugor nyelvek egy részében nemcsak az igékhez, hanem a névszókhoz is járulhatnak személyre utaló toldalékok, amelyek a személyes névmásokból alakultak ki, és hozzátapadtak a szótövekhez. Például:a magyar hozom - észtül toona magyar anyám - finnül äidini"
Az egy pl. a magyarban az *eggyél (válj eggyé-->felsz. mód: *eggyél!) azzal, amit megeszel), egyél, enni, eszik szavakkal áll szoros kapcsolatban.
Ráadásul létezik a magyarban olyan rögzült szópár ("rendszer") típus, mint:
pl. a "*oszta-->oszt valamit, *osztá -->osztja azt/ oda, *odt-->ott
-szt/ -d(t) végződésekkel.
Az "egy" is ebbe a kategóriába tartozik.
Feltételezhető, hogy a "késztetés eredmény" magyarázó szópár rendszere a finnugor ősnyelv előtt , de inkább után keletkezett..
Szerintem ha nincs meg akár nyomokban a rokon nyelvekben, akkor bizonyosan az "alapnyelv" után keletkezhetett..
Ez a keletkezés lehetséges időtartományának a kezdetére utal (a másik vége nem zárult le, mert ma is létezik a ez a magyar nyelvben)..
Válasz erre: mederi, 2021. 06. 19, 09:51
