Hogyan mennek át az angolok hollandba, és hogyan intézi egy egyiptomi angolosan?
Az ember hajlamos úgy tekinteni magára, mint aki többnyire pozitív tulajdonságokkal rendelkezik, és alapvetően helyesen cselekszik. Ez azért van, mert ha valamit nem jól csinálna, akkor azon változtatnia, javítania kellene, különben meghasonlik magával, összeomlik az önképe, önbizalma, és oda lesz a lelki egészsége. Úgy tűnik, az ember csoportok sincsenek ezzel másképp, hiszen ha valami furcsa, nehezen értelmezhető, vagy rendellenes dolog történik, azt gyakran vonatkoztatják idegen népekre, akik viselkedését, nyelvét egyébként sem értik.
Így van ez a magyarban is, ezért távozik angolosan, aki engedély vagy köszönés nélkül lelép, ezért áll tótágast, ami fejjel lefelé van, ezért áll csehül, akinek rosszul áll a szénája, és ezért megy cigányútra az étel, mikor félrenyelünk. De ugyanígy szokás ez más népeknél is. Az angolok a fenti távozásmódra azt mondják, hogy French leave “francia távozás”. A szlávok pedig a szlávul nem beszélőket hajlamosak voltak néma számba venni (innen a néma és német szavunk is).
Olyan tulajdonságokkal is fel szoktunk másokat ruházni, amelyeket nem szeretünk. Ha valaki fösvény, arra gyakran mondják, hogy smucig, eredetileg német szó, amely azt jelenti “piszkos”, vagy fukar, szintén német jövevényszó, eredetileg fucker “uzsorás”, de lehet csak egyszerűen rásütik, hogy “zsidó” vagy “skót” az illető.
Az angoloknál például azt mondják, ha egy csoport ember megegyezik abban, hogy mindenki magának fizeti a számlát, hogy go Dutch, ami valami olyasmit jelentene szó szerint, hogy “átmegy hollandba”. Ezt nem úgy értik, hogy mennyire praktikus dolgot művelnek, hanem inkább hogy fukarkodnak, senki nem akar fizetni a másik helyett. Ezt mutatja az is, hogy a kifejezés eredetileg csak azokra volt érvényes, akik csak azt fizetik, amit saját maguk fogyasztottak. Ám ma már van olyan jelentése is, hogy a fogyasztást összeadják, majd egyenlő mértékben elosztják a résztvevők között.
Néhány országban ez a szokás teljesen természetes. Nálunk is inkább ez a jellemző. De ahol nem, ott úgy tartják, hogy a meghívó fizet mindenkinek, és ő minden bizonnyal csak akkor hívja meg a többieket, ha fel van rá készülve, hogy fizessen helyettük is. Nyilván nem is merül ki ennyiben a dolog, és a meghívottaknak is illik alkalomadtán visszahívni a meghívót, így teljes a kör. A katalánok az előbbiekhez tartoznak, a spanyolok viszont az utóbbiakhoz, és meglehetősen furcsának tartják a katalánok ebbéli szokását, így magát a műveletet is úgy nevezik, hogy pagar a la catalana “katalán módra fizetni”. Szintén országon belül differenciált, de nem köthető külön néphez a kifejezés olasz megfelelője, ők ugyanis azt mondják, hogy pagare alla romana “római módra fizetni”, vagyis egy terület lakóinak tulajdonítják ezt a szokást. A törökök ezzel szemben egyértelműen a németek számlájára írják ezt a gyakorlatot, ami valóban a német szokást tükrözi. Ők azt mondják hesabı Alman usulü ödemek “német módra fizetni a számlát”.
Egyiptomban viszont a köznyelvben Inglízí néven emlegetik a dolgot (مَشِّيها إنجليزي messíhá inglízí), ami kissé meglepő módon azt jelenti, hogy “angol módra” fizetni. Mint egy saját farkába harapó kígyó, a másokat okoló kifejezés köre bezárult. Csak feltételezhetjük, hogy az egyiptomiak olyan angoloktól látták ezt a fizetési módszert, akik “átmentek hollandba”.
Még több erről:
http://en.wikipedia.org/wiki/Going_Dutch
http://en.wikipedia.org/wiki/French_leave
O. Nagy Gábor: Mi fán terem?, 2005, Akkord Kiadó